Úgy látszik, biológiai szükségszerűség, hogy a nyugati stílustörekvések egy bizonyos idő múltán - nyolc vagy tíz év után - éreztessék hatásukat Magyarországon is. Az expresszionizmus szélsőséges törekvéseit általában a háborúval hozzák összeköttetésbe. Pedig a háború is csak egyik derivátuma a közös oknak, és így léteznek a szélsőségek a háború előtt és maradtak a háború után. Magyarországon a háború és a forradalom alatt nem volt vagy alig volt szélsőséges expresszionizmus, és aki erre hajlott, az - külföldre ment.
A kritikusok egy része elégülten állapította meg, hogy a magyar józanság megkímélt bennünket a művészi szélsőségektől. Pedig a szélsőségek nem maradhattak el. Megérett rájuk a közönség és a fiatal művészek egy része. (Az expresszionizmus kezdettől fogva mindenütt csak szűk körhöz szólhatott.) Feltűnő volt, hogy az ősszel a tradiciókat ápoló Ernst-múzeum termeiben Scheiber Hugó kis kollekciójából nyolc kép talált vevőre.
Aki a fiatalokkal érintkezést tartott fenn, tudhatta, hogy a szélsőséges törekvéseknek nálunk csak most virrad fel: függetlenül az európai konszolidációs, reálpolitikus és realista áramlattól. Mely nálunk csak öt vagy tíz év mulva fog művészileg dominálni.
Megállapíthatjuk, hogy a "szélsőséges" törekvések nálunk nagyjában ugyanolyan formában jelennek meg, mint a nyugati államokban.
*
Az expresszionizmuson és az egyéb valóságtávoli törekvéseken keresztül kell magunkat küzdenünk. Keresztül kell mennünk azon a sok igazságon és hazugságon, melyeket ezek a törekvések rejtenek. Keresztül kell rajtuk esnünk - mint egy betegségen? Talán. De ha az expresszionizmus és a többi valóságtávoli törekvés betegség, úgy egész biztosan ugyanoly mértékben betegség az expresszionizmust felváltó "új realizmus" stílkomplexuma is, melyben ugyanannyi az igazság és a hazugság, mint stílelődjeiben. És fokozatosan betegség azoknak a ténykedése, akik távoltartva magukat minden modern mozgalomtól, elvből a harminc vagy ötven év előttit utánozzák vizenyősített formában.
*
Az Új Művészek Egyesületének kiállításán sok az igazság és sok a hazugság.
Vaszary János áll a csapat élén. A művészettörténet meg fogja állapítani, hogy Vaszarynak köszönheti az új nemzedék nagy része értékének legjavát: a szín iránti érzéket. Vaszary megtanítja övéit színt látni, színt merni és színben komponálni. Vaszary színízlése zamatosabb és színereje izmosabb a franciákénál, differenciáltabb és őszintébb a németekénél. Részben az ő tanításának köszönhető, hogy az Új Művészek kiállítása (a társaság tagjainak nagyobb része volt Vaszary-növendék) a szín kvalitásával vezet.
Magának Vaszarynak a művészete az utóbbi években lehiggadt, de nem mélyült. Színei általában hamvasak és diszkrétebbek lettek, de átszellemültségben nem nyertek. Mai művészetének legjavát akvarelljei adják, melyek között néhány különösen a széles, erőteljes ecsetvonások takarékosságával elragadó. Olajfestményei közül a "Piranoi kikötő" a legszuggesztívebb és az "Interieur" a leggazdagabb, mely érzékien szép fényteli színességében Márffy hasonló jellegű képeivel vetekszik.
A kiállítást Csók István egy gobelines kolorizmusú csendéletével és Beck Ö. Fülöp két régebbi archaikus szobrával tisztelte meg.
*
A fiatal kiállítók között az utolsó alkalom óta talán
Peitler István ugrik ki a legerősebben. Vaszary-tanítvány voltát nem tagadhatná meg. Mégis kiegyenlített színfolttarkaságában egyéni íz és egyéni mozgalmasság rejlik, melyet a mindent átitató fény éltet. Torzan vázolt ember-, növény-, bútoralakjai rajzában nincs könnyelmű véletlenség, mint legtöbb társa egy-egy munkájában.
Klie Zoltán zamatos, buja színgazdagságával tűnik ki, de nélkülözi a szemgyönyörködtetésen túl a kifejezés mélységét.
Dullien Edit színízléssel, de fegyelmezetlenül ecsetel.
Érett és tetszetős kifejezésnyelvre
Emőd Aurél tett szert. A Vaszary-kör világos színskálája helyett telített középszínekkel dolgozik. Egyébként körülbelül azt a fokát és irányát képviseli az expresszionizmusnak, mint a húsz év előtti drezdai Brücke-csoport. Az övével némileg rokon Hangai Szabó festészete. A korai hangulat-expresszionizmus jegyében
Miháltz Pál dolgozik.
Barcsay Jenő kissé fonnyadt csendéleteivel most Cézanne nyomdokain halad. A szürke színskálában sok valőrt bogoz ki Vaszkó Ödön izmos ecsete. Fenyő A. Endre széles, lassú, tompa festéksávjaival Czóbelt juttatja eszünkbe.
A primitivizmus terén Lahner Emilé a primátus. Fin de siécle-levegő árad morbid, dekadens vonalaiból és sápadt, édes színeiből. Modernsége fokozott deformáltságában és fokozott primitivizmusában mutatkozik. Párisban tíz éve divat a festést és rajzot kombinálni: az ecsettel hol szélesen festeni, hol élesen rajzolni. Ezt a tudatosan heterogén modort, melynek egyébként szimptomatikus értéket tulajdoníthatunk, ha jól emlékszem, Molnár C. Pál mutatta be nálunk legelőször.
Azóta sokan próbálkoznak vele (Márffy is). Lahner különös ízléssel játszadozik e stílussal. Rokon irányú Bene Géza, de finomsága kissé akart. Színízlése a szűkebb Vaszary-körbe utalja. Gadányi Jenő Chagallhoz érkezett. Kissé erőltetetten és kényszerű meggyőződés nélkül magyarosítja az orosz zsidó mester kifejezőnyelvét. Chagall művészete önmagában is problematikus és létjogosultságát Chagall genialitásának köszönheti. Gadányinál nem érezzük a szükségszerűséget. "Crescendo" című vászna szerencsésebben evez a Molnár C. Pál által megnyitott vizekbe.
A bal szélsőséget e kiállításon Hincz Gyula képviseli. Álljunk oda vele, az abszolút irányok értékét megvitatni? Hincz elég fiatal és elég tehetséges ahhoz, hogy idővel maga is belássa a végletes absztrakció teljes meddőségét. Érezni fogja, hogy nincs önkényesebb, szeszélyesebb és társadalomellenesebb kifejezésmód a végletes absztrakciónál, mely gyakran - például Hincznél - nem is következetesen absztrakt, hanem még a valóságtól való elvonatkozás mértékében is túlontúl fölényes szeszélyességgel jár el.
Hincz e tekintetben nagynevű példákra hivatkozhat és jó ritmusérzéket, szolid vonalvezetést, ízléses színfantáziát hoz magával, ha nem is éri el pl. Kádár Béla szín- és ritmuscsalhatatlanságát. - Az absztrakció terén inkább Scheiber irányához csatlakozik Santrucek Jenő, sok rajzkészséggel.
Az igen tehetséges Medveczky Jenő tavaly a postexpresszionizmus jegyében szerkesztett aktjával tűnt fel. Most kiállított képei igazolják, amit akkor írtunk róla: hogy még távolról sem eléggé tartalmas a szemlélete. Összefoglalásra, egyszerűségre törekszik, az expresszionizmuson belül klasszicitásra, de még nem egyenlíti ki eszközeit és kissé a tetszetősség felületén tapad. - Az "új realizmus" jegyében alkotta Horváth Gusztáv ügyes, de még nem eléggé meggyőző önarcképét.
Pilch Rezső kellemesen dekoratív képeivel, sápadt, világos színfoltjaiba szőtt szaggatott kék kacskaringóival igen helyesen távol tartja magát az egyéniségtől idegen problematizálástól. Említsük még Göllner Miklós két ügyes fénykubisztikus képét, Bartók Mária puritánul összefoglalt, de kissé még sovány és vértelen kompozicióit és Rafael Győző, valamint Trauner Sándor tehetséget eláruló, de stílusban egészen bizonytalan munkáit.
A szobrászok jóval a festők kvalitásain alul maradnak. Vilt Tibor érzéssel telített, halotti maszkszerű fejei igen derekas, formailag kiegyenlített munkák. Radnai Margit mesélőkedvű kerámiái közül a "Napban" című a szobrászi és színezési szempontból legértékesebb. Beöthy István naturalista szobrász, és "Herosz"-a nem tud meggyőzni az anatómiai eltolódások szükségszerűségéről. Párja Gárdos Miklós, aki legindokolatlanabb eszközökhöz folyamodik, hogy feminin naturalizmusát leplezze. Lajos Béla kis "Ádám és Éva" című reliefje szolid klasszicisztikus munka.
