Lengyel művészek a Nemzeti Szalonban

A lengyel művészet nálunk úgyszólván ismeretlen. A Nemzeti Szalón kiállítása már csak ezért is érdekes. Szépművészeti Múzeumunkban Matejkó "Várnai csatája" és Grottger Arthúrnak az 1863-i lengyel fölkelésből merített krétarajz-sorozata a 60-as és 80-as évek lengyel művészetét képviseli. Az öregebbek azonfelül még talán Szemiradzki óriási római vásznára emlékeznek homályosan. A lengyelek első és utolsó kiállítása nálunk 1910-ben a Könyves Kálmán szalónjában volt. Ezt a lengyel impresszionista művészek 1897-ben alapított egyesülete, a "Sztuka" rendezte.

A mostani kiállítás a két év előtt ugyancsak a Nemzeti Szalónban rendezett lengyel grafikai kiállításnak folytatása és amint amaz a grafikán át, ez a festészet és szobrászat egyes képviselőinek útján igyekszik a lengyelek háború utáni művészetét bemutatni. A háború óta, mint mindenütt, a lengyel művészetben is sok változás történt.

A krakói akadémiát a lengyelországi havas tájak kitűnő festője, Falat Julian a 90-es évek elején tette modern iskolává. A "Sztuká"-t is ő és kiváló fiatalabb művésztársai, a még 1907-ben elhalt költő és gazdagfantáziájú festő, Vyspianski, továbbá Axentowicz Teodor és Mehoffer Jozef alapították.

A háború után újabb művészcsoportok keletkeztek: a klasszicisták A Rytm (Ritmus) csoportot alkották; külön egyesületbe léptek a vilnaiak, a poseni posztimpresszionisták, külön-külön csoportosultak a kiállításról hiányzó expresszionisták és az absztrakt törekvésűek fiatalabbjai. A művészetnek általában több vidéki centruma van Lengyelországban: Krakó, Varsó, Vilna, Lemberg, Posen. Mindnyájuknak megtermékenyítője és főtápláló forrása Páris.

A régebbi impresszionista festők úgyszólván kivétel nélkül Párisban tanultak, de képeik még sem csupán hazai tárgyuknál és motivumaiknál, hanem erőteljes előadásuknál fogva is határozott nemzeti jellegűek. Ez a jelleg már rendkívül színes voltukban is kifejezésre jut, például a színes hátterű tájakat festő Filipkiewicz-nél Kamocki-nál, a hucul parasztokat festő Jarocki-nál és még inkább Sichulski-nál.

---

A lengyel tájak és falusi templomok adnak tárgyat Falat és régi lengyel enteriőrök Noakowski szélesen odavetett vízfestményeinek. Lengyel levegőt és alakokat érzünk Stryjenska Zofia nagy, mozgalmas dekoratív kompozicióin is. A fiatalabb, a természettől eltávolodó stílustörekvéseknél a párizsi művészet nemcsak a nemzeti, de az egyéni vonásokat is elmossa, mint a különben nem érdekesség nélkül való Borowski figurális képein.

E festők között azonban a legegyénibb az 1926-ban elhunyt Zak Eugenjusz, kit a kiállítás szegényesen képvisel. Olasz XV. századbeli festők keményrajzú fölfogására emlékeztetnek a vilnai festők vezetőjének, Slendzinski Ludomirnak néha laposan fába faragott és befestett fejei. A kiállítás egy kiváló arcképfestőt is bemutat, Hollósy volt tanítványát, Kryzanowski Konrádot, kinek szélesen megfestett arcképei az egyéni és nemzeti karaktert egyaránt kifejezésre juttatják.

A kiállítás rendezése mintaszerű, - a sokféle irányú kép kitűnően fér meg egymással, sőt egymás hatását fokozzák, - de a képek kiválasztása igen hiányos. Úgy látszik, az anyag összeválasztói csak legutóbb festett képekre szorítkoztak.

Ez az útóbbi szempont káros hatása főleg két régebbi mester esetében érezhető: Axentowicz-éban, kinek csak két kevésbé jelentékeny pasztelljét láthatjuk és a templomi üvegablakok nagystílű dekoratív festőjeében, Mehoffer-ében, kinek két kissé száraz nagy tájképe már az öregedő mestert érezteti.

Annál meglepőbbek és hatásosabbak a kiállítás szobrászainak munkái. Ha másért nem, értük érdemes volt ezt a kiállítást megrendezni. Dunikowski Xavery egész kis gyüjteménnyel szerepel, jobbára faszobrokkal. Valami sajátos szláv darabosság és kifejező erő jut kifejezésre valamennyiben. A krakói Wawel-katély számára készült dekoratív férfi és női fejek és a derékon alul elvágott női arcképek gyengén szinezettek, a kifejezés fokozása, olykor pedig a hatás tompítása végett.

Egy színész bronz arcképe pedig a fölfogás és mozdulat nagy és igaz pátoszával válik ki. Sczepkowski Jan fadomborművei (Krisztus születése; Zenélő angyalok) egy falusi templom számára készültek. Rajtuk az alakok szinte ordamentumokká lesznek és ezzel a népiesen gótikus faragások primitív módján, azoknak szuggesztív erejével hatnak. Kuna Henryk bronz női aktjának a ŤRitmusť címet adta.

Fónagy Béla