Egry József és Medgyessy Ferenc

Budapest művészi életében sokáig hiányoztak azok az intím kis szalonok, melyek egy-egy művész kollekcióját látják vendégül. E kis szalonok sokasága (és nem a reprezentatív kiállítások) teszik Párizst a mai művészet centrumává. A Tamás-szalon első kiállítása, melyet Egry képeinek és Medgyessy kisebb plasztikáinak szentel, meglepően dokumentálja, mennyivel mélyebb benyomást tesz egy igen lelkiismeretesen megválogatott kis kollekció a sok helyet elfoglaló és sohasem harmonikus kollektív kiállításnál.

Fáraszt és dekoncentrál a folyton változó beállítás, melyet csoportkiállítások a szemlélő részéről követelnek; lehetetlenné teszi a nyugodt elmélyedést, a csendes, meghitt konverzációt alkotás és szemlélő között.

Egry József képei megkövetelik ezt a nyugodt szemlélődést; bár első pillanatra érdekelnek és tetszenek, igazi értékeik gazdagságát csak a szeretetteljes áhitozónak nyitják meg. Mert Egry művészete kozmikus, ha e kissé kopott szó alatt azt a művészetet értjük, mely emberi potencián túli erőket sejttet; erőket, melyek a kozmosz megfoghatatlan történéseit ugyanoly megfoghatatlanul és kifürkészhetetlenül érzékeltetik. Az érzékeltetés eszköze Egrynél: a szín, a fény, a dinamika. Külön érezzük mindegyiket és a hármat mégis egyben, egymást áthatolón. A szín rőten, kéken, sárgán törik, belehalványulva a lég elillanó hígságába.

A fény árad és áttolul, nem tudni honnan, nem tudni merre, vág és átitat, szüremlőn és ellenállhatatlanul. A dinamika meg a legkövethetőbb formát ölti: vonallá lesz, irányt mutat és feszül; testet ad, de ez a test nem határolt és szilárd, hanem felhullámzó és egybenyomuló. Szín, fény, vonal pedig egymásbahatol. Nem bomlik és foszlik, mint a panteisztikus impresszionizmus, hanem egymásbafeszül és egymásbaölelkezik. Érezzük a hármat, de egyben.

---

A három találkozása csak most lett tökéletes Egry egy-egy tájában. Eddig a vonal sokhelyütt szilárdabb ellenállást fejtett ki a kelleténél. A kulminációt a legújabb "olajpasztel"-képekben látjuk, kevésbé az olajfestményekben. Az olajpasztelnél három anyag egyesül: kifürkészhetetlen és tisztára intuitiv logikával: a kréta, az olajfesték és a vászonalap.

Ez a tökéletes anyagáthatolás Egry konform kifejezőnyelve. Az olajfesték tulontúl szilárd, nyúlós, nehézkes anyag az ő víziói számára. Ellenben a hígan odavetett sávokkal az át-átütő alappal együtt közvetíti igazán a vizionárius, anyagtalan fény-szín-erőhatást. Mintha Egry a tájak s tárgyak asztráltestét ábrázolná, azért nem hat erőszakosan, sőt, szükségszerűen, ha egymásbanyomulnak a jelenségek: a partvonal a házba, a ház a talajba.

A figurális festészet terén Egry művészetének váratlan tetőpontja a tömlöcrács mögött feltünő töviskoszorúzott fej. Ha miszticisztika: a titokzatosság látszatában való kéjelgés, úgy miszticizmus: a matériántúlira való rátalálás. Egry Krisztus-víziója misztikus, mert önámítás és általtás nélkül átélt - képzőművészileg átélt és megérzékített -, a matériántúli tapasztalását közvetítő, lélekölelő kép.

Medgyessyt Egryvel csak a tiszta, diszkrét művésziség kapcsa egyesíti. Medgyessy fantáziája testiséghez kötött és humanisztikus. Elképzelése mindig gyökeresen egyszerű, és ebben az egyszerűségben már monumentalitás rejlik.

Az egyszerű volument pedig hallatlan finomsággal telíti, de úgy, hogy a finomság sohasem válik feminin önértékké, hanem az összhatásnak rendelődik alá. A testes nagyvonalúság és tömbszerűségnek uralma a részletek lelkes szépsége felett teszi Medgyessy szobrászatát archaisztikus jellegűvé. Most kiállított kisplasztikája ezt az intenciót ugyanoly tisztasággal nyilvánítja, mint nagy szobrai.

Rabinovszky Máriusz