Jankovich Arisztid ezredes hazaérkezett a scheveningi fogházból

Jankovich Arisztid ezredes hazaérkezett a scheveningi fogházból, utálja a politikát, társaságba nem vágyik és élete második felét vallása buzgó gyakorlásának szenteli.

A frankpör drámájának fölvonása után szaladt le a függöny, Jankorich Arisztid volt vezérkari ezredes, a pör elítéltjeinek sorában utolsónak szabadlábra kerüli és augusztus elsején, reggel hat órakor átlépte a scheveningí fogház küszöbét. Néhány napot Hágában töltött holland barátainál, Louwereus-éknál és Grimm tábornoknál, a rotterdami osztrák konzulnál, a hét végén pedig, amint azt A Reggel elsőnek jelentette, hazaérkezett Magyarországra. Budapestet elkerülve utazott vidéki rokonaihoz, akikkel közölte, hogy életének második felét szigoruan visszavonultságban óhajtja eltölteni.

Utálja a politikát, közéletbe, társaságba nem vágyik és minden idejét gyermekéinek és vallása buzgó gyakorlásának fogja szentelni. Megőszült és megtört. Ma már alig lehet fölismerni benne a régi hadsereg legelegánsabb vezérkari tisztjét.

Gavallér, müvelt és tehetséges katona volt, aki eleganciájával és előzékenyével meghódított mindenkit. A fronton ideálja volt a fiatal tiszteknek és mindenki meg volt győződve arról, hogy ragyogó karrier előtt áll.

Ezt a karriert elsöpörték a frankpör hullámai.

1925 december 15-én Hágában letartóztatták, majd háromesztendei fogházra itélték. A börtönben is fontos állomásokhoz érkezett regényes élete. Le kellett mondania katonai rangjáról és nyugdijáról, elvált feleségétől, aki csakhamar ujból féjhezment. 1926 nyara óta közös cellában ért a frankpör másik két hágai elítéltjével, Markovszky Györgyel és Mankovits Györgyel, de ez sem vigasztalta azért, hogy barátainak legnagyobb része cserbenhagyta. Nagyon szivére vette, hogy itthoni barátai megszakítottak vele minden érintkezést.

Rudnay Lajos hágai magyar követ pedig, akivel azelőtt jó barátságban élt, egyetlen egyszer sem látogatta meg a fogházban. Megtört, pesszimizmusa napról-napra növekedett, amit vallásosságával igyekezett ellensulyozni.

Amikor Marsovszky és Mankovits karácsony előtt két nappal kegyelmet kaptak, fájdalmas lemondással vett tőlük bucsut. Mankovits a fogház könyvtárosa volt, tőle ő örökölte ezt a tisztséget. Sokat tornázott és sokat imádkozott.


Ágya mellett egy kis asztalkán őrizte anyjának és gyermekeinek fényképét, hét darab – angol, francia, német és magyar nyelvű – imakönyvet, szentképet és rózsafüzérét. Szenvedélyen kertészkedett, a gyönyörű virágaiért mindenki irigyelte a fogházban. Geng Péter, a hágai magyar követség titkára itt-ott küldött neki, magyar lapokat. Genget azonban később Amszterdamba helyezték át, sajtóattassé lett az olimpiászon és ettől kezdve nem került magyar lap Jankovich kezébe. Nem is nagyon vágyott utána. A fogház könyvtárában tulnyomórészt vallásfilozófiával foglalkozó müveket olvasott.

Boldog volt, amikor megkapta Prohászka könyveit és Vass népjóléti miniszter fordításában Szent Ágoston vallomásait.

Minden héten gyónt és áldozott, nagyon gyakran ministrált a börtön kápolnájában.

Csöndes, békés, megtört ember volt, sohasem lázongott, megadással türte sorsát. A rabokkal nem barátkozott, cellájának Marsovszky és Mankovits távozása után, egyedüli lakója volt, mégis mindenki szerette. Louwerens, a Katholische Reklassierungsverein választmányi tagja, akinek megkegyelmeztetését is köszönheti, dr Scholtens, a börtön orvosa, Feber ügyvéd, Grimm tábornok és Verplug, az üdvhadsereg egyik tisztje gyakran meglátogatták és hosszasan elbeszélgettek vele. Összebarátkozott a börtön tanítójával és a könyvtár főnökével. J. Perdokkal is, aki többi holland barátjával együtt megígérte neki, hogy szabadulása után hamarosan meg fogják őt látogatni Budapesten.

Erre a részvétre és barátságra annál inkább rászorult, mivel bűntudata egyre jobban kínozta. Állandóan azt hangsulyozta, hogy bűnösnek érzi magát, bár az egész frankügybe jobb meggyőződése ellenére hajszolták bele.