Gáz, golyó és kötél segitségével menekültek ebből a gondokkal teli életből az elmult hetekben kereskedők, idősebb, élemedett urak, akik mögött egy munkával és igyekezettel teli élet állott. Tele van a város tehetséges és erélyes férfiakkal, akik hiába vergődnek a fojtogató tétlenség karmai között: nincs az országnak egyetlen városa, amelyben ne sinylődne és ne süllyedne a magyar parlag porába, egy-egy kiváló, magyar talentum.
Friss és fiatal tehetségek számára nincsen hely, csak az ország határain kivül s akárhová tekint az ember, mindenütt talentumos, igyekvő fiatal magyar férfiakat talál: Berlinben ujrendszerü acélházakat épit, Oportóban villamostelepeket rendez be, Párisban ujstilusu bérházakat tervez s Newyorkban özönével gyüjti rendelőjébe a beteg embereket. Csak itthon, Hungária áldott földjén nincsen számukra munkahely és iróasztal, mert sehol ezen a kerek világon a gazdasági élet érhálózatán nem csüng annyi korra vagy gondolkozásra elaggott parazita, mint nálunk.
Mr. Baldwin, Anglia miniszterelnöke néhány nappal ezelőtt Glasgowban, a skót ipari fővárosban, egy meggondolt, józan s kissé komor beszédet mondott, amelynek során a következőket jelentette ki: „Amióta a magántulajdonban lévő ipar helyébe részvénytársaságok léptek, ezekhez a vállalatokhoz igen nagy számban tapadnak olyan igazgatók és igazgatósági tagok, akik élősdiek az ipar testén és semmi egyebek, csak élősdiek.”
Jól figyeljük meg, az angol miniszterelnök mondotta e sulyos kijelentéseket. Baldwin, aki az egyesült királyság egyik legnagyobb kereskedővállalatának a társtulajdonosa volt, aki az egész ifjuságát a gazdasági életben töltötte, aki olyan pontosan ismeri az ipar és a kereskedelem belső életviszonyait, mint senki más.
S abban az országban, amelyben a sajtó még mindig a nyilvános élet legfőbb ellenőrző szerve, amelyben az ujságiró bátran és félelem nélkül vetheti papirra kritikai megjegyzéseit. Mi történne, ha itt Magyarországon akadna bátor lélek és fölemelné szavát a paraziták tömege ellen, amely ennek az elszegényedett országnak a testén élősködik?
Mi történne, ha itt sorba szedné az ember azokat, akik a legelőkelőbb magyar iparvállalatok igazgatóságában ülnek, az aggastyánokat, akik már nevüket is csak reszketve tudják leirni, a politikai svihákokat, akik egy tál provizióért eladják minden befolyásukat és minden jó hirüket s akik nemcsak hogy sportszerüen gyüjtik az igazgatósági sigilumokat, hanem cinikusan el is dicsekszenek vele az országgyülés nyilt szine előtt, a hizelkedőket és talpnyalókat, akik a nagyhatalmu direktorok fullajtárjait és farkcsóváló kisérgetői, hosszu és végtelen elszomoritó sorát azoknak, akiknek egyetlen munkájuk abban áll, hogy a jegyzőkönyveket aláirják, a tantiémeket zsebrevágják, az ingyen- és előnyös részvényeket elcipelik és a tőkeemelés hasznát lefölözik?
Az angol miniszterelnök beszédének első és rögtönös hatása az volt, hogy a volt indiai államtitkár, Lord Birkenhead nyomban átengedte 5000 fontot kitevő nyugdiját a londoni kórházaknak. Miféle földrengésnek kellene itt bekövetkeznie, hogy egy magyar ur, egy magyar politikus, akinek busás jövedelme van ilyen élősdi alapon, ez okból lemondana állami nyugdijáról? Nem, kedves felebarátom, más erkölcsi klima alatt élünk itt mi.
Ez a megforditott erkölcsi világrend éghajlata.
Ez az ország, ahol a hozzáértés és a szakértelem csak a szubaltern állásra képesit, ahol a bankok igazgatói szobáit tudatlan epigonok kezdik megtölteni, ahol ipari kapitánynak képzeli magát az a direktor, aki az infláció forgatagában nem a bankját tartotta rendben, hanem maga kaparintotta meg a bank vállalatainak részvénytöbbségét.
Kimustrált, agg politikusok ülnek itt hatalmas részvénytársaságok igazgatói székeiben, aggastyánok, akiknek ifjusága a bécsi krach idejébe esik, nálunk még mindig a fináncpróféták dicskoszorujával a fejükön illegetik magukat. E hiu, kapzsi és kaján társaságban észrevétlenül elkopik és elfakul minden, tőzsde és ipar, bank és üzlet egyaránt.
Nem veszik észre odafönt, a budai elefántcsonttoronyban, milyen meddő és kietlen ez a magyar gazdasági élet? Nem veszik észre, hogy már azért is minden gondolat itt nyomban az elkenés kietlen fertőjébe süllyed, mert minden friss és fiatal megmozdulás konok ellenfelei döntenek itt a legtöbb kérdésben!
S ha ez igy tart tovább, még megérjük, hogy mi lehetünk a világrekord tulajdonosai a gazdasági parazitizmus terén.
