Holtsulyként viszik magukkal az adóhatóságok azokat az adóhátralékokat, amelyeket a gazdasági élet inflációs farsangján vetettek ki azok ellen, akiket akkor egy percre és látszólag magasba emelt a szerencse. Ál- és igazi tőzsdések, kérészéletü bankárok, ékszerészek, a textilkereskedelembe menekült hajótöröttek lettek akkor hirtelen virilistaszámba menő nagy adóalanyok.

Most, hogy a farsang böjtje bekövetkezett, ezek az exisztenciák elolvadtak, a látszatvagyonok eltüntek, de megmaradtak a nagy adótartozások, amelyeket az adóhatóságok tovább vezetnek könyveikben, jóllehet tudják, hogy ezek a követelések ma már egy fityinget sem érnek.

Több mint kétszázezer pengőre teszik csak azokat a hátralékokat, amellyel ilyen elolvadt adóalanyok tartoznak s jellemző, hogy amig békeidején ilyen követelései a kincstárnak mindössze egy percentjét tették a hátralékoknak, ma 15%-ra rugnak.

Amig azonban a kincstár szempontjából holtsuly ez a követelés, az érdekeltek számára nagy teher, örök gond, mert a végrehajtások egész sora származik belőlük a velük járó költségekkel, a tizenkétszázalékos késedelmi kamattal és azzal a megbénitó érzéssel, hogy soha ebből a tartozásból kikászálódni nem lehet.

Átlagban három-négyezerpengős tartozások, amelyekkel az egykori bankár most már mint szegény kishivatalnok vagy az egykori nagykereskedő, mint a boltossegéd tartozik. Mindezt pedig az teszi aktuálissá, hogy az adóhatóságok előszobáit ellepik a könyörgő asszonyok és kunyeráló adóalanyok, akik valami hamis hirre, amely szerint az adóhátralékokat elengedik, százával mennek a hivatalokba adóelengedésért.

Sajnos, a hir nem igaz.
Wekerle pénzügyminiszter is, a hatóságok is teljesen tisztában vannak vele, hogy ezeket az adótartozásokat hiába vezetik tovább s leirásukkal föl lehetne szabaditani egy egész sereg kisembert a gondok alól s ezzel módot adni arra, hogy legalább uj adóikat fizethessék, de eddig semmi intézkedés nem történt, holott az egész kérdést egy tollvonással meg lehetne oldani.