Miért nincs vevő a boltban?

Ünnep után, szürke hétfői napon megállapithatjuk, hogy a Magyar Hét gyönyörű erkölcsi haszonnal járt, de egy eredményt azonban nem ért el: nem hozott vevőt a boltba.

Az ünnepi fölvonulás s a szépen diszitett kirakat inkább propagandacélokat kivánt ugyan szolgálni, mint a vásárlásra való buzditást – a Magyar Hét rendezésének az időpontja, házbérnegyed után, fa és szén beszerzésének idején, tehát hat héttel karácsony, tehát a muszájvásárlások ideje előtt, nem volt éppen a legkedvezőbb – mégis a vevőknek ez a föltünő távolmaradása a közönség vásárlóképességének a legnagyobbmérvü megromlását mutatja. 

A kereskedő biztosan tudja Casson tiz parancsát az eladás tudományáról.
Pontosan ismeri a vevő pszichológiáját és ott, ahol szuggesztiv eszközökkel hatni lehet, – a vevő biztosan nem megy ki üres kézzel a boltból. De mit érnek ezek a mesterségbeli ügyességek, ha a gazdának, egyik legfőbb vevőjének, nyakán van a termése, ha hitelt kellett igénybe vennie, hogy üzemi költségeit födözze, ha bevétele nincs és ha hitelbázisát az állatárak rohamos zuhanása pusztitotta el?

Az a magyarázat, hogy azért nincs vevő a boltban, mert bő termés volt és a bő termés eladhatatlan – csakugyan megáll. Ott tartunk csakugyan, hogy a mezőgazdasági export szervezetlensége folytán saját buzafölöslegeink nyomasztó sulya alatt nyögünk. 

Irányitó gazdasági politika nélkül termelés és értékesités nem két egymásba kapaszkodó fogaskerék, hanem két szilaj paripa, amelyek közül egyik nem tud a másikról. De a bőségben fulladó szegénység mellett az idei gazdasági év még másik képtelenséget is produkált, amelynek hatása szintén az ürességtől tátongó üzletekben nyilvánul. A jó aratás, a nagy buza- és rozstermés mellett a takarmányfélék és a kapások termése nem sikerült. Minthogy gabonában a versenyországoknak is nagy termésük volt, fölöslegeinket csak bizonyos áldozat árán tudnánk távolabbi piacokon értékesiteni. 

A kormány ezeket az áldozatokat nem hozta meg.
Maradna egy másik lehetőség: a buza- és rozsfölöslegeket hasznos módon idehaza értékesiteni ugy, hogy a hiányzó takarmányféléket és kapásokat pótoljuk velük. Buzát és rozsot lehet megdarálva tehénnel etetni meg, több tejet és több vajat produkálni és a több vajat exportálni. Buzát és rozsot lehet sertéssel etetni és az idén nagyon drága tengerit csupán a hizlalás utolsó szakaszára tartani, amikor már a tengeri más takarmánnyal nem pótolható.

---

Mindezen fölhasználási módok rentabilitása adva van, ha a kész terméket drágábban lehet eladni, mint amennyibe az előállitásukhoz szükséges takarmány kerül.

Ha lehet, rentábilis módon exportvajat és exportzsirt buzából és rozsból, illetve e gabonaféléknek is a fölhasználásával előállitani, akkor nem nyomják többé a gabonafölöslegek a belső piacot, megszünik a sivár és reménytelen lanyhaság, a Jegybank tárcája nem duzzad többé gabonaváltóktól, a malmoknak nem kell kétségbeesetten hadakozni a tisztviselőkkel, akik az átvételt megtagadják, megszünnek a tőzsdén az exekutiv eladások, – a gazdák részéről is abba marad a fékevesztett kinálat állatokban, amelyeket nem tudnak takarmányozni, az állatárak lavinaszerü esése nem okozza többé derék bérlőknek a pusztulását, akiknek állatban van minden vagyonuk.

Ha elmulasztotta a kormány, hogy áldozatokkal mozditsa elő a buza és rozs kivitelét, aminek meg lett volna módja közvetlen fuvardij biztositásával, fuvardijvisszatéritéssel, a Németországban és Csehszlovákiában is alkalmazott behozatali jegyrendszer alkalmazásával – akkor is hozhatott volna és hozhatna még ma is áldozatot a vaj és zsir rentabilis kivitelének a lehetővétételére. 

Tisztán a gazdasági politika kérdése az, hogy vajat és zsirt például Németországban százmilliókra menő értékben tudjunk elhelyezni. 

Ahogy a gabonabehozatalra szoruló és iparos Németország behozatali jegyrendszerével meg tudta csinálni, hogy gabonát szállit az északi országokba és sertései már a bécsi és prágai piacon is megjelennek, – ugy tisztán mirajtunk, a mi kormányzatunk bölcsességén áll, hogy kivitelre alkalmas áruinknak, elsősorban vajnak és zsirnak a kivitelét olyan vámboletták nyujtásával mozditsuk elő, amelyek éppen ugy, mint Németországban, nálunk is pénzügyi vámok fizetésére is alkalmasak volnának.

Ha ezután az elmaradó vámbevételt a pénzügyi vámok némi emelésével pótoljuk, akkor megteremtettük azt az automatikus szelepet, amely megszünteti a bőség-nyomort és az exportnak minden Futuránál és minden exportintézetnél hatalmasabb támogatást adtunk. 

Ezeket a gondolatok keltette föl bennem a Magyar Héten a sok tátongó üzlet, amelyekből hiányoztak a gazdavevők és ritkán láttam ennyire világosnak az összefüggést minden termelő osztály érdeke közt, mint most, amikor egyetlen átfogó kormányintézkedés megadhatná a mezőgazdaságnak munkaképességét és vásárlóerejét, az iparnak és a kereskedelemnek pedig az itthoni fizetőképes vevőt.