Mary Dugan bűnpöre - Bayard Veiller drámája a Vigszinházban

Egy pillanatig sem hiszi senki, hogy ez a Mary Dugan, a szentimentális félvilági nő ölte meg kitartóját, a gazdag Reecet. Már amint belép a szinpadra, puha, szerény, alázatos mozdulattal, mindenki tisztában van vele, hogy hiába szól ellene az ügyész minden bizonyítéka, egyetlen mentő körülmény nélkül, - mégse lehet gyilkos.

Különben nem is játszatnák a szerepét Varsányi Irénnel. Aztán mikor teátrális, hazug mozdulatokkal a tanuk székébe ül a meggyilkolt Reece özvegye s még inkább, mikor a vádlott öccsének váratlan közbelépésére eltávolítják az eddigi védőt, mert nem akart kérdéseket intézni az özvegyhez, - mindenki tudja, hogy ezek ketten benne vannak a gyilkosságban. Szóval, amint a cselekmény megindul, a közönség legalább 95 százalék erejéig tisztában van vele, hogy mi lesz a darab vége.

Az a hiányzó öt százalék arra való s arra elég is, hogy némi bizonytalanság fenmaradjon és az embereket kissé csiklandozza az a félelem, hogy csakugyan meg fog-e történni az, aminek megtörténendő voltát úgyis tudják. Sőt már kívánják is, mert minden rokonszenvük a tisztességes prostituált mellé s minden ellenszenvük a tisztességtelen úriasszony és az ügyvéd ellen van fordítva. Az emberek minden kíváncsisága ezek után arra van beigazítva, hogy miképen fog megtörténni az, aminek megtörténendő voltát a szerző, a szereposztás, a szinészek játéka szinte előre bejelenti.

A cselekmény most már nem arra a kérdésre van felépítve, hogy mikép alakul a szereplők sorsa, karakterükkel, gondolataikkal és cselekvésükkel való kapcsolatában, hanem arra, hogy milyen bizonyítékokat tud a fiatal ügyvéd találni nővére ártatlansága és az igazi bűnösök bűne mellett s hogy tudja ezeket a bizonyítékokat prezentálni. Ezzel el van ejtve a tulajdonképeni dráma, amely mindig az emberi sors és jellem kapcsolataiból fejti ki a cselekvényt - s a darab a szereplőktől független külső események fonalán halad.

Az alakok fel vannak mentve az alól, hogy kitárják lelküket s emberi hangon szóljanak - szerepek maradhatnak. Rendkívül megkönnyíti ezzel feladatát a szerző. Nem kell mást tennie, mint a bűnügyi regény és drámaírás kifejlett technikáját alkalmazni.

Alkalmazza is. Számtalan darabban láttunk már törvényszéki tárgyalást s a tapasztalat az, hogy ennek, ha csak kissé ügyesen van szinpadra hozva, mindig van hatása. Tehát ez a hatásosnak bizonyult fogás itt most ki van terjesztve: az egész darab elejétől végig törvényszéki tárgyalás, melyet kétszeri felfüggesztéssel csinálnak végig. Továbbá: az ilyen szinpadi törvényszéki tárgyalásoknak megvan már a kialakult módszere.

---

Az elnök passzív objektivitásban marad, az ügyész a gyanakvó ember, a védőt valamiféle személyes szenvedély fűti az üldözött ártatlanság védelmében, a tanuk mind furcsa genre-alakok s a mulatságos elemet adják a komor jelenetekhez stb. Ezeket a szinte kötelező rekvizitumokat lelkiismeretes pontossággal alkalmazza a Mary Dugan bűnpöre szerzője. Az alakjai előre kész mozgó és beszélő kulisszák, melyeket egy ügyes kéz pontosan oda állít, ahova a konstrukció szerint szükség van rájuk.

Nem lehet azért azt mondani, hogy minden psychológia nélkül van csinálva a darab. A nézőtér psychológiáját jól érti az amerikai szerző. Jól tudja felkelteni az emberek kíváncsiságát a dolgok további folyását illetőleg. Kívánják, hogy valami - a vádlott felmentése és a bűnösök lesujtása - megtörténjen, tudják, hogy meg is fog történni, amint lépésről lépésre közeledik a dolog a kibontakozás felé, egyre izgatottabbak lesznek, egyre türelmetlenebbül várják a végét, egyre könnyebben elhisznek és elfogadnak minden bizonyítékot, ami kívánságuk irányába esik s a végén örvendezve fogadják azt, amiről úgyis tudták, hogy be fog következni.

Közben egyszer sem kellett gondolkodóba esniök, egyetlen pont nem maradt homályban s a szerző nem bosszantotta őket semmi eredeti kitalálással, megmaradt a jól bevált, meghitt rekvizitumok mellett. Jellemző rá, hogy amit mint nagy technikai újítást hozott a darabba: hogy a szinpad kezdettől végig nyitva van, járnak-kelnek rajta, hogy a közönség quasi az esküdtszék szerepét játssza, - az hatástalan marad. Alig venni észre.

Ezt a darabot egy technika írta, nem egy író. Bayard Veiller nagyon zárkózott valaki lehet, önmagából nem ad a darabba semmit, sem gondolataiból a világ dolgait illetőleg, sem érzéseiből. Olyan, mint egy fogalom, - a bűnügyi regény új drámaíró-fogalma. Sokan Amerikától várják a modern dráma megújulását, de Mr. Veiller ezt a várakozást aligha fogja kielégíteni. Amit tud, azt legalább is olyan jól tudja az európai szinházi irodalom, még technika dolgában is.

A Mary Dugan bűnpöre nem hárít nehéz feladatokat a szinházra. A szinészeknek teljesen elég, ha megvan a síma technikai készségük, amellyel beleilleszkednek szerepeik kevés vonallal felvázolt kontúrjaiba. A Vígszinház szinészeiről lévén szó, ez magától értetődően megvan. Varsányi Irén ehhez még hozzáadja a maga lényének sugárzó báját, Somlay a fölényét, Törzs a lírai impetuózitását, Mészáros Giza a szinjátszó virtuózitását.

Leginkább van még játszani valójuk az epizód-szereplőknek, akik egy-egy karikatúrásan alakított charge-szerepet kapnak. Mály, Góthné Kertész Ella, Bárdi Ödön, Sitkey Irén, Szegő játéka egy-egy derült, kitünő intarzia a máskülönben egy síkon haladó cselekvényben. Egy felvonásközi intermezzo-félében Gárdonyi produkál nagyon mulatságos majom-pantomimet. A tolmács: Lengyel Menyhért, megfogta a darab stílusát és mindig azt a szót adja a szereplők szájába, amit kell.

Schöpflin Aladár