A színhely egy oszlopos folyosó, úgynevezett „ámbitus”, mely észak-déli végén egy rövidebb zárt folyosóban végződik. Az egész szőlővel van befuttatva. Az építkező fecske az itt Baranyában molnár-fecske néven ismert faj, Hasa és melle fehér, torkán nincs barna folt, lábai apró pihével benőve szép fehérek. Egyebekben olyanok, mint az általánosan ismert barnatorkú füsti fecskék, talán valamivel kisebbek és gyengébbek.

A tizenhárom-tizenhetedik napon állandóan csendben építettek s mindig a fészek jobb oldalát emelték magasabbra, míg a baloldali rész visszamaradt, hogy azután a tizennyolcadik napon a bejáratot szépen kiformálhassák. Arról tanácskoztak hát, azért tipegtek órahosszat a fészek szélén, azért repültek százszor ki és be, hogy megállapítsák, a fészek melyik oldalán legyen a bejárat.

Itt pedig egy kicsit álljunk meg, mert a kérdés érdekesebb, mint első pillanatra látszik. A bejáratnak a jobb vagy bal oldalon való elhelyezése ugyanis az adott viszonyok között olyan kérdés, ami felett tényleg lehet pro és kontra vitatkozni. A jobboldali bejárás mellett szól az a mindenesetre fontos körülmény, hogy védettebb, mint a másik oldal.

A folyosó zárt része felé nyílik, délnek, így tehát teljesen szélmentes, eső pedig még akkor sem érheti ha kedvezőtlen irányú szélvihar befelé viszi a vizet. A baloldali bejárat viszont észak; északkeleti szél és eső esetén kissé szellős és eső is beverhet. Viszont azonban nyáron a mi éghajlatunk alatt ilyen irányú szól és eső ritkaság.

Végül pedig repüléstechnikai okokból a baloldali bejárat határozottan előnyösebb. Amíg ugyanis a baloldali bejárás majdnem egyenes vonalban vezet az udvarra és vissza, addig a jobboldali ajtóhoz igen éles kanyarodással lehet csak eljutni. Ez ugyan olyan kitűnő repülőnek, mint a fecske, nem olyan nagy feladat, de azért mégis csak jobb az egyenes út, mint látni fogjuk.

Ha mindezt egybevetjük, előny és hátrány körülbelül egyensúlyban van, s jómagam alighanem egy feldobott pénzdarabbal - fej vagy írás - döntöttem volna el a nagy problémát. Ezért ugyan nem volt érdemes olyan lármát csapni - gondoltam. Ha azonban fecske-ésszel gondolkozunk akkor kiderül, hogy a „bölcs” ember a legfontosabb szempontot kifelejtette az okoskodásból. Mi a célja ugyanis az egész fészeképítésnek? Miért épít a fecske nálunk házat, és miért nem fészkel téli szállásán?

Úgyebár világos, hogy fecskééknek az egész fészek, csak arra kell, hogy kikölthessék és felnevelhessék az új nemzedéket. Ha most ezt a főcélt szem előtt tartjuk, ha az eljövendő fiókákat és azok jólétét tekintjük, a jobb- vagy baloldali bejárat kérdése óriási fontosságot nyer. Ami öreg fecskén gyerekjáték, az gyerekfecskének öregmunka!

Gondoljunk csak arra a veszedelmes pillanatra, mikor a kis fiókák először lépnek ki az életbe, először ugranak ki a fészekből! A baloldali kapuból szinte egyenesen a szabadban vannak, s ha még oly ügyetlenek is, a tágas udvarban van hely az első bizonytalan repülési manőverekhez. De ha a kis fiókáknak a jobboldali ajtón kiugorva egy minden oldalról zárt, aránylag szűk folyosón még hirtelen éles fordulatot is kell tenni, igen könnyen nekiütődhetnek fejükkel a falnak és agyonverhetik magukat.

Akár fecske, akár emberkéz építette repülőgép, a kezdő lépések első és legfontosabb feltétele a szabad tér, legnagyobb veszedelem a zárt hely. A tanácskozás, az órahosszat való ki- és beszállási próba tehát fecskepár részéről oly bámulatos értelmi fokra, oly tudatom, meggondolt munkára vall, mely fölött szemet hunyni nem lehet. De fejezzük be az építést.

A tizenkilencedik napon szorgalmasan hordják a pelyhet, amit éppen vedlésben lévő kacsáim bőven hullainak. Délre készen is van a munka, mint azt a 3. rajz mutatja. Úgy látszik, nagyon örülnek neki, mert rögtön beülnek s alig mutatkoznak. Ha az egyik kirepül, a másik kiül a „kis kapuba” s gondtalanul nézegeti a világot.

Röviden térjünk át egy második fecskepár munkájára. Harmadnap az első fészek elkészülte után nagy lármával új pár érkezik, s az első fészek bal oldalán annak falához tapasztva a sarat, építeni kezdenek.
Előzetes tájékozódás nem volt, úgy látszik a jövevényeknek vagy sürgős volt a dolog, vagy nem sokat törődtek a hellyel, rábízták magukat az első fecskepár helyválasztására.

Az én régi fecskéim eleinte csak hangos lármával tiltakoztak az új építkezés ellen, majd, mikor ez nem használt, egymással verekedni kezdtek, röptében csípve, ütve az újonnan jötteket. Az igazság ügye győzött is, s a jövevények eltávoztak. Következő napon azonban újra csak visszajöttek, nagy lármával ide-oda röpködtek a fészek körül, a régiek meg a fészekből nyelveltek kifelé.

Vagy félóra mulva azután látom, hogy az új pár ismét épít, de most már jobb oldalon. A régiek ebbe nem szóltak bele, s a jövevények békében elkezdhették a fészket. Ebből láttam, hogy az én első fecskéim nem a szomszédság ellen tiltakoztak, hanem elsőízben azért verték el az újakat, mert ezek – ha tovább építenek – elzárták volna az ő bejáratukat.

Minthogy pedig ugyanazon fajhoz tartozó fecskéről volt szó, nyugodtan merem állítani, hogy az első pár értelmi színvonala messze felette állott az újonnan jötteknek. Utóbbiak gondolkozás nélkül fogtak neki az építkezésnek, a régiek előre látták, hogy az új épület befalazná őket. Különben az egész fészek elhelyezése, kivitele minden magyarázat nélkül is bizonyítja az első fecskepár fölényes intelligenciáját.

A második fészek sokkal kezdetlegesebb építmény. Az első fészekhez ragadva az belenyúlik, és korlátozza a belső férőhelyet. A bejárat egy egyszerű széles nyílás csak. Egy és ugyanazon fajhoz tartozó fecskék tehát más-más kivitelű fészket építettek, mondhatnám: az egyik palota, a másik parasztkunyhó.

Megfigyeléseimhez, főleg pedig az azokból leszűrt következtetéseimhez nagyon sok szót lelhet fűzni, ellenük sokat felhozni. Nem is szándékoztam dogmákat alkotni.

Azt hiszem azonban, hogy azok - s ez az átlagember, főleg az állatokkal keveset érintkező városlakó felfogása - akik állat és ember közé tudatlan gőggel áthidalhatatlan szakadékot emelnek, s minden lelki funkciót az ember kizárólagos előjogának tartanak, akik az állatok igen gyakran bámulatos lelki-szellemi megnyilvánulásait a kényelmes „ösztön” szóval vélik elintézhetőnek, talán mégis engednek merev felfogásokból, ha az enyémhez hasonló egyszerű megfigyeléssel igyekeznek az állatot közelebbről megismerni.

Perbetei Kun Vilmos.