Hatodik nap. Reggelre fecskéimet nyugodtan tollászkodva találtam. Eszükben sem volt építeni, csendesen beszélgettek, néha megnézték a „házat”, vadászgattak. Mivel most már megtanítottak engem, az embert, a házépítés tudományára, egy cseppet sem csodálkoztam a munkaszüneten.

A felrakott és előre kiugró vastag új felrakás még nem száradhatott jól át, s így ostobaság lett volna tovább építeni, leszakadhatott vagy repedést kaphatott volna a fundamentum. Ennyire haladtam már én is a kőművestudományban.

Hetedik - kilencedik nap. A 2. rajzon látható módon a fészek alapzatának fejlesztése folyik. A munka reggeltől estig szorgalmasan halad, a fecskék - és ezt ismételten hangsúlyozom - majdnem teljes csendben dolgoznak, jeléül annak, hogy semmi megbeszélésre, tanácskozásra egyelőre szükség nincs.

Tizedik nap. Reggel fecskéimet nagy tanácskozásban találtam. Állandóan a fészek körül röpködtek, járt a csőrük szakadatlanul. Új anyagot azonban nem hordtak, s mivel az uralkodó nagy hőségben a fészek teljesen száraz volt, s így nem gondolhattam arra, hogy ismét száradást várnak, már-már azt hittem, hogy valami baj van az építés körül. Korán el kellett mennem hazulról és csak dél felé jöttem vissza.

A nagy hőségben lassan ballagtam befelé, s a fészek közelébe érve, csendes, teljes megelégedettséget kifejező csipogást hallok. Odanézek, hát az én fecskéim szép kényelmesen a fészkükön üldögélnek, szorosan egymás mellé simulva, de mozdulatlanul. Azt hiszem, minden embernek, aki az építészeti tudományhoz csak halványan is konyít valamit, ezt látva, tisztában kellett lenni azzal, hogy itt hivatalos teherpróba folyik.

Ezért volt hát a reggeli tanácskozás! Meg kellett hányi-vetni, hogy rá lehet-e már merészkedni a fészekre? Feleségemtől azután hallottam, hogy előbb csak az egyik fecske üldögélt a fészken és csak jó sokára, pár óra múlva ült előrebocsátott hangos fecsegés után a másik is a fészekre.

Délután egész estig nem is láttam az én madaraimat. Úgy látszik, a teherpróba jól sikerült s ők a nap örömére kirándultak valami légyben gazdag vidékre vidám bokrétaünnepet ülni. Csak este kerültek elő, s most már a nagy melegben kővé szikkadt fészken aludtak.

Itt jegyzem meg, hogy a fészek teljes elkészültéig ezen egy éjjel kivételével nem aludtak többet a fészken, hanem venyige-szállásukon. Mint később rájöttem, valószínűleg azért, hogy a most már vékonyan felhúzott oldalfalak esetleg le ne törjenek.

Tizenegyedik nap. Az oldalfalak felhúzása megkezdődik. Csendes, szorgalmas munka. Estére a 3. rajzon látható módon nagyban egyenes vonalban végződött a fal csak a baloldalon volt egy kis felfelé ugró rész.

Tizenkettedik nap. Korán reggel már a lakásba behallatszott, hogy fecskéinknél valami történt, olyan éktelen lármát csaptak. Siettem ki. Mindketten lent ültek a fészek szélén, ide-oda tipegtek és szakadatlanul fujták beszédszerű mondókájukat. Majd pedig szintén állandó lárma közben ki-kiröppentek s egy fordulót téve, siklórepüléssel megint a fészekre szálltak. Sarat nem hordtak, az építést nem folytatták.

Ez így folyt több mint egy óra hosszat, s annál feltűnőbb volt, mert semmi okát nem lehetett találni az építkezés szünetelésének. Azt pedig az eddigi tapasztalatokból tudtam már, hogy a lárma mindig jelent valamit, az nem véletlenség, hanem tervszerű tanácskozás, melyet mindig az építésnek valami döntő fontosságú mozzanata követeti.

Törtem a fejemet, de hiába! Egyszerre azután egy igen hosszantartó párbeszéd után mindketten kirepültek és teljes csendben kezdték az építést. A munka estig folyt s a 3. rajzon látható eredménnyel fejeződött be a 12. nap.

Mikor a napi előhaladást lemértem és kezdettől fogva rendszeresen vezetett vázlatomba berajzoltam, alaposan szemügyre vettem a helyzetet. Hosszas szemlélődés után annyit kisütöttem, hogy míg tegnap a fészek bal oldala volt egy kicsit felfelé kiugró, a mai munka viszont azt a határozottan kivehető tendenciát mutatta, hogy a jobbkéz felé eső falrész legyen magasabban tartva.

Hogy ez a kicsiségében is érdekes jelenség a megelőző nagy tanácskozással összefüggésben állott, azzal tisztában voltam. Mai napig is restellem azonban, hogy az igazi Kolumbus-tojáshoz hasonló egyszerű problémát nem tudtam megfejteni, hiszen utólag minden oly természetes, félreérthetetlen valósággal tárult elém.

Azt hiszem, az olvasó, aki a 3 rajzot nézi s egyszerre szeme előtt van az egész fészek, szintén természetesnek találja, hogy miért kellett a jobb oldalt magasabban tartani. Én azonban akkor még - nem lévén előttem a kész fészek képe - nem láthattam ilyen tisztán a helyzetet.