Minket főképen a γ-sugarak érdekelnek. E sugarak körében éppen úgy lehet hullámokról beszélni, akárcsak a fény- vagy a Röntgen-sugarak tartományában. A Röntgen-sugarak hullámhosszúsága a fényénél sokkal kisebb; az ibolya-fény hullámhosszúsága a centiméternek 4 százezred része, az igen kemény Röntgen-fényé pedig 50-60 X.
A γ-sugarak hullámhosszúsága még ez utóbbinál is kisebb, vagyis a γ-sugarak még nagyobb áthatoló képességűek, még keményebbek, mint a Röntgen-sugarak. A nagyon kemény sugárzás hullámhosszúsága körül-belül 28X; ilyen sugarakat bocsájt ki a rádiumsorozat egyik tagja a RaC. Sőt a legújabban felfedezett γ-sugarak hullámhosszúsága még ennél is kisebb, 6X körül van.
Ezek a sugarak már jelentékenyebb vastagságú fémlemezeken is áthatolnak, tehát egy teljesen zárt fémházikó belsejében is tudják a levegőt ionizálni. Ebben az esetben az ionizációt nagyban fokozzák a β-sugarak (elektronok), melyek a fémfal belső oldalán az elnyelt γ-sugárzás hatására kilépnek.
(Ez a jelenség azonos a közönséges fényelektromos jelenséggel, 2 csak a kilépő elektronok sebessége nagyobb.) Radioaktív anyagok a földben is előfordulnak hellyel-közzel nagyobb mennyiségben, így azután maga a talaj bocsájt ki magából ionizáló sugarakat (rádióaktív ásványvizeket).
A kozmikus sugárzás felfedezése. Régóta ismeretes volt, hogy fémházikóban jól elzárt érzékeny elektroszkóp (elektrométer) éppen a talaj γ-sugarainak hatása alatt elveszti töltését. Ez a sugárzás még 40-50 méter magasságban is jelentkezik. Gockel 1909-ben Svájcban léghajóval szállt fel s magával vitt egy fémkamrába zárt elektrométert.
Azt az érdekes eredményt találta, hogy 4-4.5 km magasságban még meglehetősen erős sugárzás van jelen, az elektrométer sokkal gyorsabban veszíti töltését, semhogy ezt a talaj sugárzásával megmagyarázni lehetne. Sőt későbbi felszállások alkalmával még azt is észlelte, hogy a sugárzás erőssége eleinte csökkent, később azonban néhány kilométer magasságban ismét növekedni kezdett.
Ebből Gockel azt a következtetést vonta le, hogy a légkörben egy újfajta, nagy áthatoló képességű sugárzás van jelen, mely teljesen független a föld rádióaktiv sugárzásától. Ez a kozmikus sugárzás. Más kutatók, így mindenekelőtt Wulf, ki a 300 méter magas Eiffel-tornyon végzett méréseket, majd később Hess, azután Kolhörster megerősítettek Gockel eredményeit, s így a kozmikus sugárzás létezése kétségtelenné vált.
