Amerikában, főként Kanadában és az Egyesült-Államokban roppantul elterjedtet a takarmánysilók. Az Egyesült-Államokban a számuk már több mint másfélmillióra rúg s évenkint mintegy 40.000-rel szaporodik. De Európában is, főként Német-, Francia-Olaszországban egyre jobban terjed a használatuk. Egy amerikai farmer úgy nyilatkozott, hogy a gazda inkább éljen ház nélkül, mint siló nélkül.

Eleinte fából építették, később falazatból, azután vasbetonból, legutóbb pedig acéllemezekből készítik. De fölhasználhatók erre a célra régi, felhagyott szélmalmok, sőt galambházak is. A tapasztalat azt mutatta, hogy a legcélszerűbbek a fémből készült takarmánysilók .

A Gauthier-féle silók galvanizált acéllemezből, vagy nem oxidálódó ötvözetből előállított lemezből készülnek. E lemezeket falazott alapzaton tágas hengerekké szögecselik és fémbádogtetővel fedik le. Átmérőjük 2.5-6 m, magasságuk 6-15 m közt változik. E főépítményhez kapcsolódik a takarmányürítő torony, melyből emeletenkint jól záródó ajtók nyílnak a tulajdonképeni silóba s melyben létra is van elhelyezve; az ürítőtorony nem ér le a siló aljáig, hogy alája szekér állhasson be, vagy legalább is kád legyen elhelyezhető.

Továbbá fontos alkotórész a betároláshoz szükséges nyomócső, mely szarvalakú nyulvánmal kapcsolódik a siló tetejéhez. Végül a tárolócső mellett, a siló külső oldalán is létrát alkalmaznak.  A siló belseje teljesen sima, nincs semmi kiálló rész benne, mi a takarmány kellő elhelyezkedését akadályozhatná. Gondoskodás történik, hogy a lemezek illeszkedése légálló legyen. A takarmánytár belsejét pedig oly bevonattal látják el, mely ellenáll a sav támadásának s e bevonatot évenkint megújítják.

A takarmány elhelyezése a silóba kézierővel vagy géppel történik. A takarmányt kézzel vagy motórral mozgatott késekkel fölaprózzák s aztán pater-noszter-féle készülékkel, vagy pedig elektromos, illetve robbanó motorral hajtott gép segitségével légnyomásos úton a nyomócsövön át a silóba emelik. E művelet alatt valaki a silóban tartózkodik, hogy a beömlő vágott takarmányt betapossa.

Mielőtt a takarmány tárolása megkezdődnék, a siló aljára rőzsét tesznek, hogy a takarmány erjedésekor keletkező lé a siló fenekére folyhasson; a siló alapzatában alkalmazott cső a fenéken összegyűlő levet a szabad levegőre vezeti. Ha a siló megtelt, a takarmány tetejére 15-20 cm vastag fedőréteget tesznek összevágott és megöntözött rossz szalmából, régi szénából stb., mely megóvja az alatta levő takarmányt a szabad levegővel való érintkezéstől.

A tárolás céljára mindenféle takarmánynövény alkalmas, de mégis leginkább a magnövényeket (zöld tengeri, zab, rozs) és a pillangós-virágúakat (abrakbab, borsó, mezei bab, lóhere, lucerna, spanyol lóhere, gatyás kerep stb.) szokták tárolni. A tárolásnak e röviden előadott általános menetén belül két módját különböztethetjük meg: az édes és a savanyú tárolást.