A budapesti kereskedelmi és ipari kikötőről szóló ismertetésem (I. a Természettud. Közlöny 1927. évi július havi füzetét) megemlékeztem a gabonatárházak nagy fontosságáról. E gabonatáraknak közraktár jellege van, mert kisebb gazdaságok nem bírják el az építésükhöz szükséges költségeket s mert a gabona kereskedelem a közraktári intézmény keretén belül könnyebben bonyolódik le.
Egészen más jellegűek a takarmány eltartására szolgáló silók, melyek fontosságra a gabonatárakkal vetekednek, de amelyek a magángazdaságok építményei.
A takarmánysilók lehetővé teszik, hogy a takarmányt 7-8-szorta kisebb helyen tároljuk, mint a szárított szénát, hogy az állatok részére a szénánál táplálóbb eledelt adhassunk, hogy holdankint kétszer annyi állatot táplálhassunk, mint amennyit 1 holdról nyert szárított szénával táplálhatunk s végül, hogy a kaszálást rossz időben is elvégezhessük, mert nincs szükségünk a levágott széna szárítása céljából napsütésre.
Főként nagy jelentősége van annak, hogy állatállományunkat a silók alkalmazásával megkétszerezhetjük anélkül, hogy takarmánytermő területünket meg kellene növelnünk. Magyarországon az ármentesítés és lecsapolás megcsökkentette természetes réteink kiterjedését s a közlegelőket is sok helyen fölosztották és művelés alá fogták. Mindez reáutal, hogy kisebb területen több állatot tarthassunk el.
A megnövekedett állatállomány több trágyát ad s így a költséges s legtöbbször külföldről jövő mesterséges trágya használatát csökkenthetjük. A takarmánysiló nem tűzveszélyes s kevesebbe is kerül, mint a szénaszin.