A szerves kémia oly hallatlan virágzásnak indult, hogy az elrepült rövid száz év alatt nemzeteket tett gazdaggá, hatalmassá, virulóvá, s az emberiségnek mindent meghozott, ami örömet és fájdalmat, boldogságot és boldogtalanságot, áldást és átkot, kacagást jelent.

Az egész csodálatos természet, pazar kincseivel, színeivel, illatával életre kelt a szerves kémikus laboratóriumában, aki egymásután varázsolta elő lombikjaiban és retortáiban mindazokat az anyagokat, amelyeket az élő sejt termelni tud. S tízezrével azokat a vegyületeket, melyek a természetben nem is fordulnak elő.

Az elmúlt rövid száz esztendő alatt körülbelül 300.000 különféle vegyületet állítottak elő a világ szerves kémikusai, s a még előállítható vegyületek számát előre megmondani senki nem tudja.

A már előállított vegyületek között ott látjuk egy ezerszínű szivárvány minden fantáziáját felülmúló pompájában ragyogni a szerves festékeket, a beteg emberiségnek panaszos jajkiáltására enyhülést hozó gyógyszereket, az egymásnak tömegekben való kiirtására borzalmat, lehetőségeket nyújtó robbanószereket és gyilkos gázokat, a sivár télben tavaszt idéző édes illatokat és azt a sok mesterséges terméket, mely „csak a tudományos haladás szempontjából jelent megbecsülhetetlen értéket.

Vajjon ki győzné felsorolni azokat a szerves vegyületeket, melyekkel mindennapi életünkben találkozunk, használjuk vagy élvezzük őket anélkül, hogy eszünkbe jutna az a fáradságos, csendes kutató munka, mely a laboratóriumokban életre hívta őket s amelyek annyi örömet és egyszersmind könnyet is jelentenek az emberségnek. Az egész világon lázasan folyik a szerves kémikus munkája.

A „Fáraó kígyója” körülcsavarta már az egész Földet, itt van mindennapi életünkben, s mi kevés magyar szerves kémikusok, meghatott szívvel szórjuk az emlékezés virágait Wöhler Frigyes göttingai sírjára, aki száz esztendővel ezelőtt azt a bűvös kis ezüstkúpot meggyujtotta.

Dr. Pacsu Jenő.