Tizmillió pengő!

Sok pénz, rettentő sok pénz, különösen ebben az országban, ahol módos gazdák, viruló gazdaságok és tanyák tulajdonosai boldogok, ha hosszu kilincselés és előszobázás után nagy könyörgésre néhányszáz pengő kölcsönt tudnak kapni uzsorakamatra, évi 11-16%-ra. 

Tizmillió pengő rettentő sok pénz ebben az országban, amelynek legnagyobb baja a kis- és középgazdaságok elmaradt, tökéletlen volta, amelyben a 100 holdon aluli gazdaságok az ország területének 65%-át foglalják el s ezek a gazdaságok holdanként lényegesen kevesebbet termelnek, mint a nagyobb tőkével és különb technikai berendezésekkel dolgozó nagybirtokok.

Mennyit lendithet ennek az országnak a mezőgazdaságán tizmillió pengő, mennyire föl lehet javitani ezzel a nagy pénzzel egész járások s talán egész megyék állatállományát, azt az állatállományt, amely az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentése szerint a viruló stabilizáció ellenére is lassu romlásnak indult, észrevehetően csökkent s ahol a marha- és sertéshizlalás az elmult évben veszteséges üzletnek bizonyult.

Mennyit lehetne ezzel a nagy pénzzel segiteni a magyar baromfi- és tojástermelésen, a magyar agrikulturának e legbiztatóbb és legreményteljesebb ágán, amely a magyar exportnak teljes 10%-át teszi ki, dacára annak, hogy nincs még egyetlenegy magyar baromfi-farm, a magyar tojáskivitel csak egyetlen nagy hütőházzal rendelkezik s a magyar parasztot még mindig nem tudtuk ránevelni az okszerü és tudományos baromfinevelésre.

Tizmillió pengő! Istenem, hány mezőgazdasági téli tanfolyamot lehetett volna ezzel a pénzzel rendezni, hány magyar kisgazdát lehetett volna valami okos és hasznos dologra megtanitani, hány magyar inkubátort lehetett volna kiosztani, hány kilóval a magyar selyemgubótermelést szaporitani, hány uj tenyészbikát importálni! 

De ez a pénz nem ezekre az okos és érthető célokra jutott.
Kiadtuk vagy helyesebben kiadták, de hogy kinek a kezébe jutott, azt a magyar nyilvánosság talán sohasem fogja megtudni. 

Hetek óta jár az a hir a városban, hogy a földmivelésügyi miniszterium uj államtitkárja, miért, mely okból, nem tudjuk, szigoru belső vizsgálatot rendelt el annak a megállapitására, hogy e költségvetési év folyamán mily összegeket juttatott a földmivelésügyi miniszterium a rendelkezésére álló bevételekből különböző szövetkezetek céljaira, ad hoc alakulatoknak, szindikátusoknak, akcióknak, segélyekre és igy tovább. 

---

A belső vizsgálat a hirek szerint azzal az eredménnyel végződött, hogy az ilyen és hasonló célokra kiutalt összeg közel 10 millió pengőt, 125 milliárd papirkoronát tett ki. Hangsulyozzuk, teljesen törvényes formák között, minden visszaélés kizárásával történtek ezek a kiutalások, csak éppen a célokat, amelyeket a miniszterium e nagyösszegü segélyekkel elérni kivánt, nem segitették egy lépéssel sem előbbre.

Egyes kiadási tételek teljesen haszontalanoknak és céltalanoknak bizonyultak, igy állitólag teljes fiaskóval végződött a gyümölcstermelés értékesitésére meginditott akció, amely nagyon tetemes összegeket emésztett föl, noha a miniszterium illetékes ügyosztályának a főnöke, egy nagyon tehetséges és lelkiismeretes hivatalnok, ezt a csődöt előre látta és az akcióban való részvételt nemcsak hogy teljesen elutasitotta magától, hanem még az arra vonatkozó aktákat sem kivánta látni, ugy, hogy azok a referensektől egyenesen az illetékes államtitkár elé kerültek. 

Prónay báró nagyon helyesen cselekedett, amikor ezen a téren nyomban hivatalba lépése után rendet igyekezett teremteni és ez első lépés után reméljük, föltétlenül bekövetkezik a második éspedig a hasonló cimeken kiutalt segélyek és szubvenciók rideg és kérlelhetetlen megrostálása és megszüntetése. 

De vajjon a közvélemény megelégedhetik-e ezzel?
Egyes embernek, magányos ujságirónak az ilyen és ehhez hasonló hirek valóságáról meggyőződnie tökéletesen lehetetlen. Kitől kaphatna információt és hozzá megbizható információt? Viszont nincs az a szigoru hivatali titoktartás, amely ilyen széles körre kiterjedő és alapos vizsgálat tényét és eredményeit a közvélemény elől elrejteni képes volna. Mindig kiszivárog valami és ami hir az ilyen földalatti csatornákon a közvéleménybe eljut, rendszerint csak hiányos és torz formája az igazságnak, gyanut és megrökönyödést kelt és sokkal többet árt a hivatali tekintélynek, mint a nyilt, egyenes és bátor vallomás.

Miért nem menekül hát a földmivelésügyi államtitkár a nyilvánosság elé? Arról nem is beszélünk, hogy némi joga mégis van ez ország polgárságának, megtudni azt, hogy még az országgyülés által megszavazott költségvetés keretein belül történt kiadásokról is pontos tudomást nyerjen.