Huszadik század - történelem jelenidőben

Móricz Zsigmond magyar játéka a Vígszínházban

Móricz Zsigmond nagy témája, melyhez minduntalan visszatér, hogy új meg új szempontból, az élet új meg új köreiben megvilágítsa, a környezetéből kinőtt magyar ember tragikus helyzete. Odavaló ebbe a környezetbe, szolidárisnak érzi magát vele, megérti és szereti, de nem tud vele élni, éppen mert kinőtt belőle, egy fejjel kimagasodik és a maga felsőbb szempontjából megismeri minden baját, bűnét, betegségét. Nagy indulat él benne, meg akarná feszíteni minden erejét, hogy javítson, gyógyítson és segítsen, de a környezet nem érti meg, lehúzza magához, meghiúsítja minden törekvését.

Az Alföld sarában megrekedt úri fogat - ez a magasabbra törő magyar ember képe, Móricz elképzelése arról a magyar emberről, aki valami többet, szebbet, magasabbrendűt akar elérni annál az életnél, amit a többi hozzá hasonlók élnek. Ez az elképzelés speciálisan alföldi; úgy, ahogy Móriczban él, bajos volna elképzelni akár a Dunántúl, akár a Felvidéken, vagy Erdélyben. Itt figyelmeztetni kell arra, amire tudtommal eddig még senki se figyelmeztetett, hogy Móricz Zsigmond az Alföld egyedüli írója, problémái csupa alföldi problémák, alakjai alföldi alakok.

Csodálatosképpen a magyar irodalomból - Petőfi és Arany korának romantikus Alföld-képe óta - leginkább az Alföld maradt ki, egy kiváló írónk se foglalkozott vele behatóbban ötven-hatvan év óta, hacsak ide nem számítjuk Tömörkényt, aki csak egy kis zugát látta az egész nagy magyar alföldi világnak, a szegedi tanyavilágot. Petőfi óta a magyar irodalom első Alföld-specialistája Móricz s erről nem szabad megfeledkezni, ha róla beszélünk, mindig gondolni kell arra, hogy a kép, melyet rajzol, nem általánosítható a többi magyarságra, legalább nem teljes egészében.

Az Úri muri is az Alföld talajából nőtt ki, ott is a Kúnság földjéből, amely körülbelül legjobban megtartotta az embereket az ősi életformában, vérükben, tempóikban legjobban megőrizte a mult századok, mondhatni a mult ezredév életformáját s a legalkalmatlanabb, legtöbb ellenállást támasztó szinhely olyan ember számára, aki valami újat, különbet, a megszokottal ellentétben levőt akar teremteni, aki nem akarja egyszerűen tovább folytatni, amit mások csinálnak, akinek eszméi és ideáljai vannak.

Az Úri muri-ra és írójára végtelenül jellemző, hogy Szakhmáry Zoltán, aki ilyesvalamit akar, nem kerül éppen forradalmi ellentétbe, drámai konfliktusba környezetével. Ennek a környezetnek sokkal hathatósabb, gyorsabban fojtó eszközei vannak: a közöny, a gúnyolódás, a kicsinylés és meg nem értés.

A környezet levegője az, ami fojtogatja a merész kezdést. Az a levegő, melyben mozdulatlan egyformaságban ülnek az emberek, isszák a sört és bort, fogdossák a legyeket, lenézően beszélnek minden merészebb kezdeményezésről, nem hisznek még a való tényeknek sem, ha ezek ellentmondanak megrögzött szokásaiknak s az ilyen mozdulatlan életben megsűrűsödő vért időnkint vad, duhaj, boros-cigányos mulatozásban tombolják ki. Ez életükben az egyedüli változatosság, az egyedüli izgalom, tulajdonképpen az egyedüli öröm is, de egyúttal egyedüli menekülés életük öntudatlanul is kibírhatatlan unalma elől.

A férfiak mögött asszonyok is vannak, ezeknek a sorsa vagy csöndes, szomorú megbékélés, vagy ideges, nyugtalan lázadozás és az anyagi dolgok miatti állandó aggódás. Ők is benne élnek környezetük levegőjében s ha férjük véletlenül olyan ember, aki ki akar törni az általános nyomott atmoszférából, nem értik meg, veszedelmes hóbortnak vagy könnyelműségnek nézik törekvését s beállanak azok sorába, akik odatapadnak a férfi lábába és benne marasztják a sárban.

*

El kell hinni, hogy így van, nemcsak mert Móricz nemcsak ismeri ezt az atmoszférát, tudjuk róla, hogy benne élte jó részét és gyakran visszatér bele ma is, hanem azért is, mert darabjában kitünően megrajzolja. Amint már az első képben bemutatja a két söröző alakot, akik unott, csöndes beszélgetésben ülnek a legyes kocsmaszobában, érezni lehet rajtuk, hogy istentelen idők óta mindennap így ülnek, mindennap ugyanazokat a dolgokat beszélik, legfeljebb aktualitások szerint váltogatva. Az a néhány szó, amit Szakhmáry Zoltán terveiről mondanak, a mintagazdaságáról - ezt a szót gúnyos idézőjelek közt mondják ki -, már teljesen jellemzi felfogásukat mindennel szemben, ami új s általában minden nagyot akaró erőfeszítéssel szemben.

Aki a jelenetet vezeti, Csörgheő Csuli már ebben az első képben tökéletes típusa a sárba ragadt maradiságnak és közönynek. Ezt az embert nem tudja kihozni ázsiai nyugalmából sem az, hogy másvalakiben új, nagy akarások mozognak, sem az, hogy neki magának ötvenhat disznaja döglött meg egy hét alatt, - csak egy jó, nagy muri kilátása, amire elég ürügy az is, hogy egy könyvügynök jelent meg a kocsmában, akivel egy kis tréfát lehet csinálni.

Abban a képben, amit az első jelenet ad arról a levegőről, melyben Szakhmáry Zoltán meg akarja terveit valósítani, magától értetődővé válik az, hogy ezek a tervek ellenállásra találnak, még a felesége részéről is, aki elvégre nem ért a dologhoz s csak abból ítél, amit maga körül lát. Ekkor aztán mit csinál az alföldi magyar ember, ha nagyon neki van keseredve és haragba kerül a feleségével? Akkora murit csap a tanyán, hogy attól hangzik a határ és beleköt egy csinos parasztlányba.

*

Ez az Úri muri. Szinpadon már számtalanszor láttunk boros-cigányos mulatozást, túlságosan sokszor is, mióta néhány darabban sikert csinált, - de az egész más volt. A Móricz murija egészen különös valami. Nem kedves, vidám mulatozás, hanem nekikeseredett, vad tombolása a megsűrűsödött férfivérnek, tragikus, dühös dőzsölés, vesztükbe rohanó emberek menekülése a feledésbe, a borba, a duhaj nótába, szilaj ázsiai táncba.

Férfiak mulatnak, de mulatságuknak sötét, komor árnyéka van, mögötte nemcsak az éjszakai alföldi égbolt sötétlik, hanem a pusztulás is. Ezt a sírva-vigadó magyar mulatozást - magyar specifikum ez, sehol másutt fel nem található - minden más magyar író glorifikálta, kedvesnek, rokonszenvesnek tüntette fel. Móricz az első és egyetlen, aki meglátja benne a mulatozóknak nemcsak az elérzékenyülését, hanem a komor nekikeseredettségét, az egész mulatság sívárságát és félelmetességét.

Nem is kellett volna Szakhmáry Zoltán és a képügynök szájába adni az erre vonatkozó kritikai szavakat, sőt jobb is lett volna, ha nem adja szájukba, - anélkül is megéreztük volna, hogy ez tragikus egy mulatság, nem a jókedv táplálója, hanem sívár életben nekibúsult emberek szabadulás-vágya önmaguktól, az életüktől. Akik így mulatnak, azok nem élhetnek boldog, derült, harmonikus életet, azokban önmagukkal való nagy elégedetlenségek, nagy kiábrándulások, nagy, talán öntudatlan belső diszharmóniák izzanak. Jobb sorsra hivatott emberek, akik nem akarják a jobb sorsot.

*

Móricz azzal a kritikával, melyet darabjában az alföldi magyar életre mond, valami egész újat és fontosat hozott a magyar szinpadra. A mi közönségünk, a szinpadé még inkább, mint a regényé, túlságosan kényes és érzékeny a kritikára, amelyet az életéről mondanak s egész különösen az, ha a vidéki életről van szó, melyet csak idealizálva, kedélyes szinezéssel, legfeljebb némi atyafiságosan tréfálkozó szelíd szatíra pezsgőjével leöntve szeret látni. Ezért nem mernek íróink hozzányúlni a vidéki élet reális képéhez. Ezért nem tudott kifejlődni a specifikusan magyar társadalmi dráma, mely nem lehet meg az élet kritikai ábrázolása nélkül. Móricz meg merte próbálni ezt az eddig tilos merényletet; ha darabjának sikere lesz, amint hisszük, nem tudni, nem ad-e nagy lökést a magyar társadalmi drámának.

*

Rozika. Egy finom, bájos virág, beledobva a vad és keserű férfiak közé. Gyönyörű, kacér, öntudatlanul tiszta és öntudatlanul erkölcsi korlátok nélkül való, a földnek, az alföldi televénynek elragadó szép terméke, mint az illatos növények, amelyek nem gondolkoznak, csak élnek a napfényben, a jó alföldi levegőben. Végigmegy a szinen, illegeti magát, rákacsint a férfira, akár a kocsislegény, akár a földesúr és magához vonja. Nem akar tőlük semmit, csak virítani akar, illatozni, élni. Móricz poézisének gyönyörű álma, szinte érezni rajta azt az örömöt, mellyel megalkotta. Gellért Oszkár mondta, mikor a főpróbáról jöttünk: olyan, mint egy népdal.

Soha még Móricz nem volt annyira költő, mint mikor ezt az alakot kitalálta és megformálta. A beszéde tiszta, egyszerű magyar poézis, a mozdulata egyszerű, tiszta magyar ritmus. Diadala a szinésznőnek, Somogyi Erzsinek, hogy ezt a naivitásában mély alakot az író elképzeléséhez méltón formálja ki a szinpadon s ezzel belehozza a komor alaptónusú férfi-drámába a napfényt. S akik dramaturgiai aggályokkal jönnek a darabbal szembe: mondják meg, hány magyar író teremtett magyar szinpadra ilyen elbűvölő magyar alakot?

*

A Vígszinház előadása csaknem hiánytalanul kihozza azt, ami a darabban a legfontosabb: a levegőjét. Mert ha már a dramaturgiánál tartunk, hangsúlyozni kell, hogy az Uri muriban ez a fontos, a levegő, nem a cselekvény drámailag biztos kezelése s a drámai konfliktusok beállítása. Nem is a szó szokásos értelmében vett dráma ez, hanem életkép, a szónak szótári értelmében, nem ahogy 30-40 évvel ezelőtt a vaudeville magyar megfelelőjeképpen használták. Az előadás éppen ezt hangsúlyozza ki s ezzel a dolog lényegét markolja meg. A nagy muri-jelenet, a darab magva, rendezésben a legtökéletesebb szinpadi teljesítmények egyike.

Ahogy húsz-huszonöt ember ott ül az asztal körül, iszik, nótázik, kurjogat, a legtöbbnek szava sincs és mégis mindnek megvan a maga külön formája, külön mozgása, reliefje, az egész hosszú jelenet, mialatt majd mindig ugyanaz a nóta járja, folytonos hullámzásban, mozgásban van, megvan a maga ritmusa, lendülete. Él az egész, mintha a szinészek nem játszanák, hanem csinálnák a mulatozást. Aki valaha részt vett ilyen falusi mulatozásban, az érti meg, milyen reálisan van ez a jelenet megcsinálva.

A rendezés által teremtett ritmust kitünően kihozzák a szinészek. A két asszony, Varsányi Irén és Simonyi Mária, az egyik a már megbékélt, bölcs és jó asszony, a másik még a berzenkedő, de megbékélni kész és végül megbékélő asszony hangjait átérezve és átéreztetve szólaltatják meg. Nehéz két szinésznői feladat bravuros megoldása ez.

Mály Gerő a darab sikerének egyik főmozgatója, már az első képben, ahogy az asztalnál ül, mielőtt megszólalt volna, tökéletes jellemképet ad néhány lusta mozdulatával s később a nagy mulató-jelenetben csak úgy ragadja magával az egész társaságot és a közönséget is. Vidéki muriban mindig van ilyen vezér, karmestere, diktátora a mulatságnak. Somlay lefojtott erőtől duzzadó, erős magyar figurát ad, gyötrődésében, kitöréseiben egyformán őszinte és igaz. Rajnai a karikatura stílusában ad külön szint a játéknak. A három csugari magyar intarziaszerű, jóízű jelenetét kitünően csinálják Kabók, Szegő, Békéssy. De elismeréssel kell szólni az összes többi szereplőkről is, akik a rendező keze alatt hozzásímultak a darab tónusához.

Schöpflin Aladár