Pesti jazz

Nem közönséges kávéház. Zenés. Jazz-band játszik a dobogón. A néhai Damenkapellék fehérbe öltözött hölgyei helyett ma a fehérbe öltözött jazz-muzsikusok. Fehér pullover, fehér pantalló, fehér cipő.

Azt már láttam Pesten, hogy a strandon a jazz-zenekar egy szál uszónadrágban jazzezik. Igaz, hogy ezt csak Pesten láttam. Hanem itt? Fehér pullover, mintha St. Moritz-ban hómezőkön ródliznánk! Ebben a tulhevült kávéházban? Mindegy. A közönségnek nagyon tetszik. Nagyon tetszik, hogy a fehérdresszes legények a fox és a shimmy szerint galoppoznak a székeken, hogy a jazz-primás a hegedűvel charlestonütemben bokázik és hogy valamennyien játékközben fixirozzák és főzik a hajlandóbb hölgyeket. „Maga nekem ugy kéne” – énekli a zenekar. – „Szivemben pont elférne”…

Élnék kontaktus a dobogó és a kávéházterület között. Egy kis dollyfrizurás démon mögöttem hangosan azt mondja barátnőjének: - Jó pofa ez a srác. – Melyik? – kérdi a gyanutlan. – Az a feketeképű, amelyik rázza a rongyot… - A feketeképű, amelyik rázza a rongyot… - A feketeképű a szaxofonos, aki igazán nem a zenenüansz kedvéért tornázik a ronggyal a hangszer körül.
*
Kilenctől éjfélig szakadatlan forgalom. Az ajtó csak ugy ontja a nőket s a férfiakat. Párok. Családok. Magános fiatalemberek. Társaságok. Disznósültet rendelnek párolt káposztával. Vagy habos kávét három-négy süteménnyel. A férj esetleg feketét. Néhány asztalon butella bor. Pezsgő sehol. Szolid szórakozás. Tánc sincs. Csak lehet rajongani a zenéért! A nők általában bundában. Mormota, perzsaláb, nutria, a boulevard divatja szerint. Gyönyörű orosz nevű egerek és nyulak. S mivel a röpülés Lindbergh óta divatba jött, a bubifejeken szinte kivétel nélkül fülklapnis Ruth Elder-kalapok.

Sok rouge, sok hamis lánc és csatt, sok térdenfölüli harisnya. Mindegyik nő másképen jön be. Az egyik – barnára kvarcolt szinnel -, mintha nálánál szebb nő már nem is volna. A másik negédesen, mint egy selypítő naiva. A harmadik elszántan hurcolja maga mögött sápadtra kopott urát. A negyedik himbálja magát, mint mannequinek a divatrevün. Az ötödik ugy tesz, mintha keresne valakit s a végén – képes – és megtalálja.

---

A férfiak két kategóriába tartoznak. Férjek és nemférjek. Az utóbbiak lila, kockás niszterben, rózsaszines puhakalappal, Valentino-barkóval, esetleg Menjou-barkóval, kibukkanó karpereccel és hasonló stafázszsal járkálnak. A zene nagyon változatos. Hol Irving Berlint játsszák, hol azt, hogy „Lila ibolyám”… Hol azt, hogy „Precious”, hol azt, hogy: „Mert nagyon jóooooo, Hogy nyáron nincs hóoooo, Hogy nyáron nincs, hogy télen van”… Hol azt, hogy „Brezin Along”, hol azt, hogy „Fog maga még énutánam sírni” – ez itt méla dal, a szavait megafónba mondja a primás, hogy a közönség nagyon jól megértse s ezalatt az egész jazz-band oldalról vörös megvilágitást kap.
*
Legföljebb 20 éves fiatalember bemutatkozik a szomszéd asztalnál ülő urnak, aki feleségével vacsorázgat. Engedelmet kér, hogy odaülhessen, mert az egész lokálban nincs üres hely. Ő még nem rendel semmit: habitüé. – Mit szól, nagyságos asszonyom – mondja -, milyen szenzációs ez a zenekar: Én nagyon jóban vagyok velük, minden nap eljövök. Meglássa, hogy itt vagyok, most jönnek igazán tempóba. 

A jazz azt harsogja: „Csak a szőkét szeretem én. Tul vagyok már barnán és feketén….” A fiu jasszmozdulattal jelzi a primásnak, hogy „ilyen vas”. A primás nem látja. Áttér egy amerikai számra, amire a huszéves extatikusan megjegyzi: - Nagyságos asszonyom, a Paul Whiteman lemezen, itt 17 néger ordít bele. – De a nagysága csöndesen eszegeti tovább a fagylaltot. – Milyen nótát szeretne? – kérdi most udvariasan a fiatalember. – Majd én megrendelem. – Az asszonyka habozás nélkül feleli: - A „Banán”-t. – Férje elismeréssel mondja: - Igen, azt még nem hallottuk ma este. – Jó, - feleli a huszéves és meg se mozdul az asztal mellől. Nem is izen a pincérrel. A zenekar tíz más nótát eljátszik. Tizenegyediknek sorra kerül a „Banán”. – No, látja? – mondja a fiatalember boldogan. Az asszonyka is boldog. „Egy kis banán… banánhéj…” zümmögi a zenekarral. „Ültess egy kis banánfát..” Cvikkeres férje nagyokat bólint rá. Egyébként, ugy látszik, a banán itt a legnépszerübb nóta. Az egész kávéház a zenekarral énekli. S a „Banán” kapja a legnagyobb tapsot. A vastapsot.