A német írók a magyar írókért

Abba a sírontúli testvérharcba, mely Baumgarten Ferenc hagyatéka körül kezdődött, a magyar írók eddig nem szóltak bele. A szemérem tartotta őket vissza, hogy hozzászóljanak olyan ügyhöz, amely az ő pro domo ügyük is. Bizonyára felháborodott fájdalommal nézték mind, hogy egy nemes lélek tiszta emlékét sárral igyekszik beborítani az örökségi reményükben csalódott rokonok haragja s őrültségnek igyekszik feltünteni azt, ami egy az irodalom kultuszában eltöltött élet utolsó, önmagához következetes ténye.

A sajtóban kifejlődött vitába azonban nem avatkoztak bele, óvakodva, magukra venni az érdekeltség vádját. Bizalommal tették le a magyar bíróság kezébe annak eldöntését, elmeháborodottság-e, ha valaki vagyonát olyan célra akarja fordíttatni, amely pontosan összeesik egész élete ideáljával s végső akaratával magyar íróknak igyekszik megteremteni az anyagi gondoktól mentes, nyugodt munka lehetőségét.

Most azonban olyan gesztusnak voltunk tanui ebben az ügyben, mely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Német írók, a legelsők közül valók, testvéri szolidaritástól és baráti kegyelettől hajtva, közzétették tiltakozásukat az ellen a feltevés ellen, hogy Baumgarten Ferencet elmeháborodottnak mondják. Ők érdekeletlen felek, mert bár Baumgarten köztük élt s műveinek nagyobb részét németül írta, vagyonát a magyar irodalom munkásaira hagyta. De ők egyuttal barátai is voltak a nemes halottnak, állandó érintkezésben éltek vele, tisztelték és szerették, ismerték azt a gondolkodásmódot, melynek a maga nemében páratlan alapítvány létrejöttét köszönheti, - ők hiteles tanuk arra, hogy az alapítvány elhatározása a szemük előtt lefolyt élet logikus következménye volt.

Ők ismerték ennek a magányos embernek útjait, akinek legbenső életügye, élete szenvedéseiben vígasztalója, életösztönének táplálója az irodalom volt s aki épen ezért természetszerűen kellett hogy jusson arra a gondolatra, hogy végakaratában megemlékezzék azokról, akikhez az ideál, a lélek közössége - a vér közösségénél nem kisebb erejű, sőt nem fizikai, hanem lelki mivolta miatt magasabbrendű közösség! - kapcsolta. Kik közelebbi rokonai az embernek: azok-e, akiket csak a születés véletlene tesz azokká, minden egyéb kapocs nélkül, vagy akikhez a szellem és az erkölcs kongenialitása fűzi az embert?

Azoknál, akik most egy dús örökség utáni kapkodásukban nem átalják az elmezavar tényének minősíteni legközelebbi vérrokonuk nemes cselekedetét, mennyivel szebb és tiszteletreméltóbb erkölcsi pozicióban állnak azok a német írók, akiket nem vezet egyéb, mint halott barátjuk emléke, amelyet meg akarnak védeni és az irodalom egyetemes emberi szolidaritásának érzése, mely személyes sérelemnek érzi az irodalom sérelmét, ha az olyan oldalon következik is be, ahol ők nincsenek érdekelve.

---

Thomas Mann és társai, mind olyan emberek, akiknek neve súlyos tényező a német nemzet kultúrtörekvéseiben s akik joggal mondhatják magukat az emberi lelkiismeret képviselőinek a német nemzet kebelében, annak a meg nem szervezett, de élő és ható népszövetségnek nevében dobták bele nevük súlyát a Baumgarten-ügy mérlegébe, amely az egész világon egységbe foglalja mindazokat, akik az irodalom ideáljainak élnek.

Ők a német irodalom azon munkásai közül valók, akik sohasem érezték munkájukat jól vagy rosszul jövedelmező mesterségnek, hanem hivatásnak, mely a legtisztább emberi eszmények szolgálatára kötelez. Vannak köztük regényírók, essayisták, egyetemi professzorok, - mind olyan emberek, akiknek szava Németországban és azon túl is, aranyérték, őszinteségük hitele minden kétségen kívül áll a német nemzet egyeteme előtt.

Ha ők azt mondják, hogy Baumgarten Ferenc tiszteletreméltó férfiú volt, akkor Baumgarten Ferenc minden kétséget kizáróan tiszteletreméltó férfiú volt. Ha ők, akik élete utolsó szakában is érintkeztek vele, azt mondják, hogy finom elméjének kristály tisztaságán nem volt homály, akkor tanubizonyságuk értékét nem ronthatja le olyasvalakiknek állítása, akik Baumgarten Ferenccel hosszú évek óta nem érintkeztek s akiknek szemét elvakítja a csalódott örökösök mohósága. A Baumgarten-ügy erkölcsi részét a német írók közbelépése jogerősen elintézte a magyar írók javára. A jogi rész eldöntése a magyar bíróságra vár, amelyet csak az igazság fog ítéletében vezetni.

A magyar irodalom hálásan nyugtázza a német társak szolidaritásának nyilvánítását. Nemzeti és nyelvi különbségeken túl az irodalom munkásait, bárhol és bármely nyelven dolgoznak is; egybefoglalja egy közös ideál, az emberiség szolgálata. S a mi szegény, a nagyvilágtól elzárt, idehaza meg nem becsült irodalmunk rá is szorul a szerencsésebb helyzetben élő külföldi társak baráti támogatására. Százegynehány évvel ezelőtt egy elkeseredett magyar költő azt a címet adta egyik művének: "Az is bolond, aki poéta lesz Magyarországon" 

S százegynehány évvel később még akadnak, akik ezt a keserű mondást ki akarják terjeszteni arra is, aki jót akar tenni a poétával Magyarországon. Ha kell arra bizonyíték, hogy Baumgarten Ferenc milyen távol állott vérrokonaitól, az erkölcsnek és nemes érzésnek milyen végtelensége választotta el tőlük, akkor a hagyatéka ellen indított per a leghathatósabb bizonyíték. Az igaz ember emlékét kíméletlenül megtámadja a pénzvágy. S az igaz emberek a világ messze táján felsorakoznak e támadás visszautasítására. Ők voltak igazi testvérei.