Embercsorda

Angol lapok írják, hogy Oroszországban hét millió gyerek és suhanc kóborol a havas mezőkön.
Nem tudják, ki az anyjuk, ki az apjuk, nem tudják, talán a saját nevüket sem, egyik-másiknak nincs is neve. Nem ismernek Istent, nem ismernek hazát, nem ismernek családot, nem tudnak írni, olvasni, nincs semmi mesterségük, nem értenek semmihez.

Talán ágyutölteléknek lesznek jók, ha katonakorig felnőnek, ha addig meg nem fagynak, vagy agyon nem verik egymást, esetleg le nem lövi őket valaki, akit megtámadnak. Mert éhes csordákba verődve, többnyire abból élnek, amit lophatnak, ha lopni nem tudnak, rabolnak. 

Szerencsétlenebbek a vándorcigánynál, a vad sziget emberevőinél, sőt a vadállat kölykénél is. Mert ezeknek legalább van anyjuk, van családjuk. Az orosz szovjetgyereknek nincs. 

Hét millió emberi állat!
Ez a szovjet kulturmunkájának egyik gyönyörű eredménye! Hét millió utonálló, tolvaj, ha kell – gyilkos. Ennyi még Oroszországban is borzalmasan sok. És mindennek oka a szovjet kifordított, ostoba erkölcstana, amely felrúgta a családot, felrúgta a vallást, rakásra gyilkolta a papokat, tanítókat. 

Hová fog ez a borzalmas kezdet fejlődni?
Mit fognak csinálni a polgári, sőt hercegi jólétben dúslakodó szovjetvezérek, ha ez az embercsorda egyszer ráeszmél arra, hogy ő tulajdonképpen emberből degradált állat és ennek okai azok, akik a nép felszabadítását, a boldogságot hirdetik?

Mit fognak csinálni, ha ez a hét millió emberi fenevad egy csordába verődik és egyesült erővel fogja tőlük számon kérni az elrabolt emberi méltóságot? Halomra fog lövetni hét millió oroszt? Vagy a külföld segítségét fogja kérni a saját gyermekei, eszméinek torzszülöttei ellen? 

Hét millió!
Egy országot lehetne ezekből a szerencsétlenekből alakítani, annyian vannak. És annyian vannak, hogy egységes megmozdulás esetén még furkósbotokkal fegyverzetten is számottevő ellenfelek. Annyian vannak, hogy megszelidítésükre nem lenne elég a világ egész misszionárius gárdája. 

Marx mester, akinek papirostanításaira még mindig vakon esküszik a szociáldemokrácia, bizonyára megfordul sírjában, hogy ezt az eredményt szülték az ő íróasztal mellett kigondolt elméletei.

De vajjon nem kell-e bekövetkeznie a szociáldemokrácia keretén belül az egész vonalon valamely fölfordulásnak? Nem kell-e végre belátni, hogy Marx tanai az életben csúfosan megbuktak, hogy legalább is gyökeres revízióra szorultak? 

A szigorúan és szószerint értelmezett marxi biblia paradicsom helyett kietlen pusztába vezeti az embereket, ahol a Káinok agyonverik az Ábeleket, végre maguk maradnak és egymást gyilkolják halomra. 

Akarhatja-e ezt józan ésszel valaki?
Ha nem akarják, nincs sürgősebb teendő, mint megreformálni a szociáldemokráciát.