Afrika északi részén, Algírban, Tripoliszban, Tuniszban, Egyiptomban van az igazi hazája, de Európa déli részén is eléggé elszaporodott. Az olaszok éjszakánként kutyával hajtóvadászatot rendeznek rá s rendesen elevenen viszik haza a kutyával vívott párviadalban kifáradt állatot. Faluról falura is szoktak vele járni és pénzért mutogatják a bámuló népnek.

Egyáltalán nem barátságos, nem kedélyes állat. Nappal rendesen alszik a földalatti folyosójában, amelyet mag ás. Pompásan tud ásni éles fogaival a legkeményebb talajban is. Megeszi a dudvát, gyökeret, falevelet, fák kérgét és mindenféle rovart. Nagy kedvelője a magányos életnek.

Egyáltalán nem szerelmes természetű. A párját sem tűri meg maga mellett, csak éppen tavasszal, a párzás idején. De még ilyenkor is keményen összezördül vele egy-egy jobb falaton. S az már szokatlan dolog, nagy kegy, ha aludni lefekszik a társa mellé. Nem barátkozik más állattal sem. A társas élet annyira tűrhetetlen számára, hogy a fogságban nem egyszer megtörténik, hogy a hím megfojtja a párját. Úgy látszik, elviselhetetlenül megúnja.

A küzdelem hevében néha elhullat egypár tüskét, innen keletkezett aztán róla a mese. Ha összegömbölyödik, akkor már nem igen lehet hozzányúlni. Tüskéi miatt sokkal nagyobbnak látszik, körülbelül 60 centiméter a hossza, s magassága pedig 25. Fehérrel tarkított feketésbarna tüskéi közül a hosszúak a 40 centimétert is elérik, a rövidebb és vastagabbak 15-25 centiméteresek.

A nyakán nagyon hosszú, görbe sörtékből álló sörény van, amelyet szintén felborzolhat vagy lesimíthat. Teste alsó részét sötétbarna, vöröses szőr fedi, torka körül fehéres szalaggal. A tüskék belül üresek vagy szivacsos béllel vannak töltve.

A nőstény 2-4 kölyköt hoz a világra. Születéskor testhez simuló, rövid, puha tüskéi vannak. A fiókán gyorsan nőnek, tüskéi hamarosan megkeményednek s ahogy annyira megerősödnek, hogy meg tudják keresni a táplálékukat, otthagyják az őket nagy gonddal védelmező és gyámolító anyát s megkezdik a maguk magányos életét.

Nem okoznak sok kárt, mert rendesen az emberi lakóhelyektől távol fekvő erdőkben, mezőkön éldegélnek. Kertek, ültetvények közelébe csak ritkán vetődnek. Mégis elég szorgalmasan vadásszák őket a tüskéikért. Néhol a húsát is megeszik.

A fogságot jól tűrik, hosszú évekig eléldegélnek itt s szaporodnak is. Kőből való házikót kell itt nekik építeni, mert a faketrecet egyszerűen darabokra rágják, még ha bádoglemezekkel van is kibélelve. Éles fogaikkal még a drótot is kettéharapják.

Az állatkertben a kunyhóik előtt mindig sok a látogató, nemcsak érdekes külsejük miatt, hanem szinte élvezet őket nézni, ahogy esznek. Nem is ügyetlenek ilyenkor. A diót, mogyorót nagy hozzáértéssel törik fel. Elülső lábaikkal nagyon ügyesen forgatják az egyéb falatokat is.

Rászoknak arra is, hogy kézből vegyék el a táplálékot. De amint jóllaktak, betelnek a társasélet örömeivel is s röffögve, morogva visszavonulnak a házikójuk belsejébe aludni.