Hetek óta tart már a kulisszák mögött a harc az olajvámok fölemelése körül, amelyről elsőnek e helyütt adtunk hirt. Bár valljuk be, harcnak alig lehet mondani az érdekcsoportoknak azt a huzavonáját, amely e kérdésben folyik.

Az olaj- és zsiradékföldolgozóipar sokkal gyöngébb, semhogy eredményesen fölvehesse a harcot azzal a hatalmas és messze elágazó, nagyon erős politikai befolyással rendelkező csoporttal, amely mindenáron az olajok és zsiradékok négy csoportjának vámját fölemelni törekszik. S akinek a bérére ez a küzdelem folyik, a fogyasztóközönség.

Istenem, tudja is miről van szó és van is ideje ezen gondolkodni?
Majd ha alaposan és nyomatékosan fölemelték a vámokat és az emberek a szappan és a festék meg a kence emelkedő árán észreveszik, hogy mi történt, akkor már késő lesz.

Miről is van szó?
Magyarország 1926-ban ipari földolgozás céljára nagyon tekintélyes mennyiségü zsiradékanyagot importált. És pedig behoztunk 17.486 métermázsa lenolajat, tulnyomó részen Hollandiából, 21.888 mm. pálmamagolajat, 10.298 mm. csontzsirt és 10.074 mm. faggyut. Ezeknek a nyersanyagoknak az értéke 6 millió aranykorona körül forgott.

Kettő e nyersanyagok közül: a faggyu és a csontzsir, eddig vámmentesen jött be az országba, a lenolaj vámja 12, a pálmaolaj vámja 6 aranykorona volt mázsánként.

A háboru előtt a félekkora vám mellett is szépen jövedelmeztek a magyar olajgyárak, a háboru alatt hatalmasan fejlődtek, csak a béke után kerültek a fölemelt vámok ellenére is nagyon sanyaru helyzetbe. Piacukat elveszitették, termékeik iránt a szükséglet lecsökkent és nem birnak megküzdeni talán elavult termelő módszereik miatt sem a külföldi versennyel, sem a magas szállitási költségekkel.