A német birodalom külkereskedelmi statisztikájának szeptember havi kimutatása még azokat a német lapokat is büszke és megelégedett kommentárokra fakasztotta, amelyek egyébként a gazdasági élet eseményeihez lirai nyilatkozatokat nemigen szoktak hozzáfüzni.
A külkereskedelmi mérleg hiánya a mult év novembere óta egyre meredekebb vonalban csökkent és szeptember havában elérte a multévi legmélyebb nivót. Ez azonban nem a legfontosabb ebben a mérlegben.
A német gazdasági élet a külkereskedelmi deficitnek nem tulajdonit tulságosan nagy jelentőséget. A legfontosabb ebben a mérlegben két szám. Az egyik a német birodalom árukivitele, amelynek értéke a reparációs szolgáltatásoktól függetlenül is kevés hijján elérte az egymilliárd aranymárkát, az ipari készáru kivitele pedig a 700 milliárd aranymárkát.
Mindkettő a legnagyobb mennyiség a háboru befejezte óta s annál jelentősebb, mert a készáruk kivitele egyetlen hónap alatt 64 millió márkával, a január havi kivitelhez képest pedig 130 millió aranymárkával emelkedett. Rideg, reális számok ezek, amelyek a köznapi fantáziának nem jelentenek semmit.
De aki e szótlan számok mögé néz, az előtt hamar kiderül, mit jelent a német kivitelnek ez a hatalmas fölfokozása, milyen lüktető, lázas munkát a német ipari termelés minden gócpontjában, a Ruhr vidékén, a rajnamenti ipari vidéken, a Vogtland szövőgyárainak nagy sokaságában és a német nagyvárosoknak szakadatlan, munkás, hajszás életében.
De más is van e számok mögött!
A német társadalom szegénysége hirtelen mintegy váratlan varázsütésre eltünt. A német középosztálynak az a része, amely sanda szemmel és békétlenül nézte a régi császári idők dicstelen elmulását s amelynek sirámai még nemrégiben is olyan nagy helyet foglaltak el, szintén megtalálta a maga helyét ebben a hirtelen erővel föllobbanó munkalázban. Az egykori császári tisztek és hivatalnokok legnagyobb része bankokban, iparvállalatokban elhelyezkedett és fölszivódott a munka uj hadseregében.
Az ifjabb generáció javarésze pedig ennek a nagy s lázas munkának ellenálhatatlan nyomása alatt egyre jobban beleolvad a német társadalom polgári és munkásrétegeibe.
Csodálatos jelenség!
A német birodalom reparációt fizet, mert jóvátételi kötelezettsége nincsen fölfüggesztve, mint Magyarországé, a német birodalom magas fizetésekkel őrzi meg hivatalnokait a megvesztegetés veszedelme ellen, a német hivatalnoki fizetések ma már fölötte járnak a békebeli 100%-nak és nem maradnak jóval alatta, mint a mieinké, a német államok tisztességesen ellátják nyugdijasaikat, a német birodalom valorizált minden néven nevezendő magán- és közjogi kötelmet s nem törölte el egy tollvonással az állam, a városok, a föld- és háztulajdonosok, a bankok és biztositók tartozásait s ime a sulyos kötelezettségek ellenére olyan erővel támadt föl a német nép munkaereje és teremtő készsége, hogy aránylag könnyüszerrel viseli el e sulyos terheket is.
A nagy német gazdasági föllendülés mögött azonban elsősorban politikai okok rejtőznek. A német politika sohasem siklott le a gazdasági egyenlőség és szabadság talajáról, még akkor sem, amikor a reakciós pártoknak legnagyobb volt a befolyásuk a kormányban és a közigazgatásban. Se szövetkezetek, se kurzusvállalatok, se kijárók, se titkos befolyások a márka stabilizálása óta nem szerepeltek Németországban.
A kötelességtudás természetes szerénységével foglalta el mindenki az őt megillető helyet s nem mert egyetlen társadalmi osztály, egytlen gazdasági réteg sem döntő befolyást arrogálni magának.
Ennek köszönheti ma Németország, hogy a kontinentális ipari államok között a német munkátlanság a legkisebb, hogy egy-egy nagy német lap hasábjain egyetlen számban több betöltendő állásra keresnek alkalmas tisztviselőt, mint a magyar lapok egy heti számaiban együttvéve, hogy nyom nélkül kisöpörték a háborus gazdálkodás egész Augias-istállóját s hogy a külkereskedelmi mérleg beviteli oldalán első helyen az élelmiszerek bevitele áll.
Amióta Németország a fajvédő politikát kitaszitotta magából, azóta lendült ilyen magasra a német gazdasági élet.
Tanulság és keserü lecke ez a látvány!
Mélyen szántott a polgárháboru szekere a német földön, olyan mélyen, mint Magyarországon soha és ime, a németek a gyülölet és a féltékeny félelem minden sárkányfogát kiásták és kivetették a német talajból. Akármilyen legyen is a politikai meggyőződése a német gazdának, iparosnak és kereskedőknek, azt ez egyet tudja, hogy üzletben a politikai gyülölet jelszavai után indulni biztos bukást jelent.
Hát amikor a nemzet legnagyobb üzletéről, egész gazdasági exisztenciájáról van szó. Ezért nem látni ma a boldog Németországban elégedetlen hivatalnokot, tönkrement kistőkést és lerongyolódott munkást!
