Ausztrália, mint az emberiség bölcsője

Kevés hely meghatározásában merült fel oly sok különböző nézet, mint a paradicsom kertjének helyében. A legáltalánosabb vélemény, a melyet régi hagyomány támogat, a Tigris és Eufrates folyók vidékére, Mezopotamia tájékára helyezi az emberiség szülőföldjét.

Sok hive volt és van annak a pártnak is, mely Arábiában keresi az oly hamar elveszett paradicsomi boldogság szinhelyét, de azok sincsenek épen kevesen, a kik azt hiszik, hogy Ádám és Éva története csak Indiában folyhatott le.

Kevesebben vannak már, de mégis vannak, a kik Skandináviában látják azt a helyet, a honnan az emberi nem kiindúlt és elárasztotta az egész föl kerekségét. Most azonban egy új elméletet bocsátott világgá egy Schoetensack nevű heidelbergi tudós német, a mely elmélet arra épen elég jó, hogy a kérdésben fennálló zavart még nagyobbá tegye, annyit pedig megérdemel, hogy mint kuriózumot felemlitsük.

Schoetensack a berlini antropológiai társulatban olvasta fel fejtegetését, a melynek végeredménye az, hogy az emberiség bölcsője nem ringott Ázsia semmiféle vidékén, de Európában sem, hanem kizárólag csakis Ausztráliában. Nézete indokolásául elegendőnek tartja a következőket:

Az emberiség szerinte nem születhetett meg oly helyen, a melyen veszedelmes ragadozó állatok vannak. Mert különben ősállapotában, mezítelen és fegyvertelen lévén, híjával mindennemű védelmi s támadó eszköznek a kezdetleges szellemi tulajdonságokkal felszerelten, nem ismerve azokat a módokat, melyekkel ruhára és melegre tehet szert, nem bírva mást, csak növényi táplálékot szerezni, nem birta volna sem megvédeni magát, sem fentartani életét oly helyen, a hol gonosz indulatú fenevadak vannak. Így tehát csak ott élhetett az első ember, a hol csupa békés, szelíd növényevőkből áll az állatvilág.

Ilyen vidék pedig, mondja Schoctensack, csak egy van az egész föld kerekségén s ez Ausztrália, a milyennek ma látjuk s a milyen lehetett egykor, a mikor még egy szárazföld volt Szumatrával, Borneóval, Jávával, stb.

Csakhogy itt van egy bökkenő, a mely a tudós német elmélete ellen szól: ennek az akkor a tenger által még szigetekre nem osztott szárazföldnek éjszaki részén, különösen Borneo szigetén vagy egy állat, mely nem húsevő ugyan, de mégis csekély veszedelmet okozhatott az ősembernek: az orangután. Schoetensack megoldja ezt a nehézséget is, még pedig a következőképen:

Az első emberek, nyilván az orángutángoktól való félelmükben, elköltöztek az egykori nagy ausztráliai szárazföld éjszaki részéből délre s a tenger időközben elválasztotta Borneót s a többi szigeteket, a mi kétségkívül igen hasznos dolog volt, mert így legalább az orangutángok sem mehettek az elbujdosott emberek után, boszantani őket.

Mindez a harmadkorban történt. Ez időben pedig, veszedelmes fenevadak nélkűl, Ausztrália nagyon könnyű zsákmányt nyújtott az ősembernek az ott élő szelid emlős állatok alakjában, melyek közül különösen a különböző erszényesek jellemzetesek Ausztrália állatvilágára.

Így élt aztán az emberiség, melynek Ausztráliában maradt része a mai ottani benszülöttek. A többiekből, a kik elszóródtak a föld kerekségén, lett kellő átalakulások útján a többi különböző emberfaj.

A nevezetes a dologban pedgi az, hogy a pithecanthropus, az ismert legkezdetlegesebb emberfaj, csakugyan arról a vidékről való, a hova Schoeetensack helyezi el az ember bölcsőjét.