Akik ezt újságot kiadjuk: polgárok vagyunk.
Polgári lapnak és a végsőkön tul polgároknak jelentettük magunkat akkor is, amikor a megzavart társadalom falkákban futott a szakszervezetekig. De a mi fölesküdt polgárvoltunk nem azt jelenti, hogy ellenségesen, vagy közönyösen nézzük egy másik társadalmi osztály életét és szemet hunyjunk és édesen aludjunk akkor, ha ezt a másik osztályt esetleg megrövidítik.
Az igazi polgári politika éppen az ellenkező etikát diktálja.
Mi a munkást is polgárrá akarjuk emelni, ha ugyan a polgár neve szebbet, nemesebbet mond a munkásénál. De miért, hisz az életünk értelme és erkölcse ugyanaz: dolgozunk! Most Pesten egy dolgozó szerzetnek sokkot kapott a munkája. Hétszáz soffőrnek a sztrájkja tett valami árnyékot a város szép pünkösdjére.
A Marta-autó rt. soffőrjei leszállottak a motor mellől.
A soffőrök azt mondják, először is a rossz bánásmód miatt sztrájkolnak. Másodszor azért sztrájkolnak, mert keveselik a hat pengő napidijat, amit még mindenféle levonások és a büntetések nyomoritanak.
Azután akármi panasz jön ellenük, soha őket meg nem hallgatják.
Azt is sérelmezik és pedig a publikum érdekében is, hogy huszonnégy órákat üljenek a volant mellett.
És a végén azon az állásponton vannak, hogy a Marta ne szoritsa őket arra, hogy a borravalóból éljenek. Fizetésből akarnak élni.
Tudnivaló, hogy a soffőrszakma nem csupa hitehagyott lóhajtóból áll, százszám van közte kihagyott tiszt, elárvult mérnök és elejtett hivatalnok. De nem a differenciált munkást akarjuk itt cirógatni, az egész nehéz és becsületes munka mellé állunk.
Ezzel a megvonaglott soffőrtestülettel szembe feszül az a Marta vállalat, amely annakidején fityingekért jutott az ő motoros delizsáncaihoz, amelyeket az örökkévalóságig nincs hajlandósága kicserélni.
Tudja minden konflisló Pesten, hogy a Marta rt. koncessziószerüen kapta ezt a kolosszális üzletet. És a szerencséjével olyan előkelő magasságba emeli az orrát, mint valami taximiniszterium. A tekintély és a hatalom és a polgári érdek pózával áll a soffőrökkel szemben. Katonaságának fogja föl a soffőrjeit, akikkel pedig nekünk, közönségnek is dolgunk van, akikre rájuk vagyunk utalva és lenézett adóalanyoknak fogja föl a közönséget, amelyből éppen ugy él, mint az utcai kofa.
Az a vállalat, amelyik ilyen méltánytalanul, ilyen igazságtalanul markolja a milliárdos jövedelmeket, az nem helyezkedhetik olyan majesztuózus álláspontra, hogy „nem tárgyalunk, aki sztrájkol, el van csapva”.
A Marta üzlet. Tündéri jó üzlet.
Tessék az üzletnek egy kis percentet ereszteni a zsebből, ha muszáj. Hétszáz ember nem lép ok nélkül sztrájkba. És ha oly figyelemmel bántak a soffőrjeikkel az urak, mint a publikummal, megértjük a sztrájkolókat. A városháza előlegezte ezt a hallatlan bizalmat a Martanak: tessék megszolgálni, fizetni érte.
Haltenberger vezér ne próbáljon radikálisabb fél lenni a munkásággal szemben, mint egy Wolff Károly, aki már azt prédikálja, hogy versenyezni kell a szocialistákkal, a szociális igazságokért. Csak nem akarnak a Marta haszonélvezői a kormányzat eszméinek gazsulálni, esetleg virtuózhazafiakat játszani, amikor le akarják törni a soffőrjeiket?
Nem, drága urak, ez nem politika.
Ne hallgassanak a szivükre, az megbizhatatlan, de tessék a szakértő fejükkel lehajolni, megvizsgálni azt a soffőrt, mint a soffőr a motort, hogy miért nem akar ez menni? Gyorsan, halló! A közönségnek taxira van szüksége, nem a Marta előkelő ukázaira.
