1849 január 15. – 1927 április 27.
A magyar agrikultúra gyászbaöltözött nemtője megfordított fáklyával áll egy ravatal előtt.
A ravatalon az a holtában is erős test pihen, amelyben hetvennyolc esztendőn át élt Darányi Ignácnak immár Teremtőjéhez szállott nemes lelke.
Soha nem tört tüntetően felhőkig lobogó lánggal ez a nemes lélek.
Lángja nem szalmaláng volt, hanem az érckohó tüze, amelyben diadalmasan erősre acélozódtak a magyar földmívelő munka eszközei és a magyar földmívelés védőfegyverei.
Ezeknek az eszközöknek boldog jólétre váltott áldását, ezeknek a hathatós fegyvereknek védelmét hálálta meg az egész ország földmívelő népe, amikor miniszterét, az öntudatos nemzeti agrárpolitika úttörőjét és megalapozóját elnevezte a kisemberek atyjának.
Soha ember ezt a szeretetadta díszes címet jobban meg nem érdemelte, soha emberhez ez a cím jobban nem illet. Nem ült előtte férfiú a földmívelésügyi miniszteri székben, akinek nevéhez az alkotásoknak olyan hosszú és értékes sorozata fűződnék, mint az ő nevéhez. Ezek az alkotások tették őt a kisemberek atyjává. Ezekért vált neve fogalommá a magyar földmívelő nép körében, ezért emeli meg a kalapot ma is minden ekeszarván edződött kérges kéz nevének hallatára.
Mert ez a nagy ember bámulatos szívóssággal tudta nemcsak megvédelmezni, hanem érvényre is juttatni azt az igazságot, hogy Magyarország agrárállam és hibás itt minden kormányzás, amely ennek a ténynek következményeit az egész vonalon le nem vonja. Ő volt Károlyi Sándor szellemi hagyatékának méltó örököse, ő alatta lendült fel a magyar állattenyésztés, ő támasztotta fel a magyar szőlőtermelést, ő kezdeményezte a mezőgazdasági szakoktatás népiesítését, ő alkotta az első szociális munkásvédelmi törvényeket és ő hajtotta végre a telepítést.
Bölcs volt.
Éles esze úgy világította meg a legbonyolultabb kérdéseket, mint a reflektor. De ennek a reflektornak a fénye soha nem volt vakító és hideg, mert ezt a reflektort a nemzeti érzés és emberszeretet lángja táplálta. Esze minden kérdést egy pillanat alatt felfogott, mikorra azonban az eszme a megvalósulásig, a szó a kimondásig érlelődött agyában, már átalakította, ha kellett, simította, díszítette, enyhítette, szebbé tette az emberszeretet patinája.
Ezért tudott Darányi Ignác a kisemberek atyja lenni.
Ezért siratja őt itt is és a trianoni határokon túl minden szántóvető. Ezért országos gyász a gondviselésnek az az akarata, amely pontot tett ennek a nagy embernek földi pályafutása után és átadta emlékét minden magyar földmíves áldó kegyeletének, nevét a magyar történelemnek, és nemes lelke porhüvelyét az ősi földnek, amelyért nem élt és nem dolgozott hiába.
Budapest, május 7.
Darányi végrendelete
Nem arról a végrendeletről beszélünk, mely a jó gazda birtokáról rendelkezik, hanem szellemi végrendeletéről a nagy agrárvezérnek, aki legtovább vezette a magyar földmívelésügyi kormányt.
Ez a végrendelet minden egyes földmívelőnek és gazdának szól.
Akié a föld, azé az ország. A magyar föld ne jusson idegenek kezére. A gazdáknak össze kell fogni, hogy a mezőgazdaság érdekeit megvédjék. A szövetkezetek a földmívelő nép mentsvárai.
Agrárország vagyunk, a politikában is a föld és a földmívelő nép boldogulása legyen az irányadó, mert akkor az egész ország boldogul. A kisemberek védelmét folytassuk továbbra is. Ne engedjük szétforgácsolni erőinket. De ne engedjük szétszedni Darányi minisztériumát, a földmívelésügyi minisztériumot se.
Aggasztó hírek vannak megint forgalomban, hogy a mezőgazdasági szakoktatást, a népkönyvtárakat, a népházakat, a kísérletügyet és a gazdasági munkásbiztosítást el akarják szakítani a földmívelésügyi minisztériumtól. Ezeket sorolta föl Ravasz püspök Darányi koporsója fölött, mint olyan intézményeket, melyek Darányi alkotásai.
Az egész magyar gazda- és földmívelőtársadalom tiltakozása fogja megakadályozni, hogy Darányi minisztériumát szétszedjék. Megmozdul a Faluszövetség, a gazdasági egyesületek, a mezőgazdasági kamarák és falusi gazdakörök is. A földmívelésügyi minisztérium integritását megtörni annyi, mint Darányi végrendeletét széttépni. Ezt pedig nem engedjük.
