A fascizmus gazdasági portréja

Hazafelé robog már a miniszterelnök szalonkocsija Itália napsugaras tavaszi ege alól. Mit hoz tarsolyában Bethlen István gróf, azt körülbelül tudja már a magyar közönség: politikai megállapodásokat, igéretes reményeket, földerülő láthatárt, lehet, egy uj politikai korszak első téglaköveit.

De ez a lábadozó és sebeit takargató ország talán egyebet is várt, gondjainak, kinzó hétköznapos gondjainak némi enyhülését, vagy ha már ennyit nem is, annyit legalább, hogy az olasz fascizmus gazdasági rendjének, néhány, a távolból olyan csalogató, olyan emberi és olyan igaz gyümölcsét a magyar talajba is átültessék. 

Bevalljuk, erre igen kevés a remény.
A magyar miniszterelnök kiséretében még véletlenül sem akadt gazdasági szakember, pénzügyileg képzett és látószemü férfi, aki a fascizmus alapvető gazdasági demokratizmusát, rendületlen és rideg társadalmi igazságosságát meglátni tudná! 

Akármilyen szemmel nézi is az ember a politikai fascizmust, elitélheti és lenézheti, támogathatja vagy rajonghat érte, a gazdasági fascizmus szigoru rendjét és társadalmi méltányosságát minden ellenfélnek el kell ismernie. A gazdasági fascizmus nem ismer kétféle nemzetet, nem ismer történeti és fölemelkedett osztályokat, nem különbözteti meg a falut és a várost, nem ismer kétféle adót és kétféle kamatot, nem ismer polgárt és parasztot, a gazdasági fascizmus, csak egyet ismer: olasz embert! 

A lira ma Európa egyik legstabilabb és legmegbecsültebb pénze, az olasz budget kiegyenlitett és szilárd, de nem ismer milliárdos fölöslegeket s ezt a stabilizálást nem kisérte Itáliában gazdasági Bertalan-éjszaka, a lira utját nem szegélyezték elesett exisztenciák tömegei! 

A magyar urak Itáliában nem láttak meg mást, mint megrendszabályozott szakszervezeteket és elfojtott sztrájklehetőségeket, de nemigen látták meg azt, hogy az olasz munkabér födi a megélhetési minimumot s hogy a fascizmus nemcsak a munkást, de a munkaadót is megrendszabályozta! 

Lombardiában is annyit látnak csak, hogy füstölnek a gyárkémények és pezseg a munka, de azt már nemigen látták, hogy a hatalmas vizierőmüveket nem Talbot-szerződésekkel teremtették meg, hogy Mussolini nem magyar Victoria-rendszerrel szanálta az olasz ipar bajbajutott büszkeségét, a Fiat-müveket, hanem nyugateurópai pénzügyi módszerekkel és föltételekkel.

---

A magyar urak nemigen néztek az olasz vámpolitika kulisszái mögé se, pedig tanulnivaló ott is akad. Olaszország nem indult kereskedelmi tárgyalásaira őrületesen fölcsigázott vámokkal, nem juttatott nemzeti ajándékokat szövő- és gépiparának s ime, az olasz narancs, az olasz bor és az olasz főzelék mégis eljutott Európa minden piacára.

Az olasz termelési politika terén is akadt volna bőven megszivlelnivaló.
A fascizmus nem tömi állami pénzek, verejtékes adók millióival a falusi szövetkezeteket, nem, kérem. 

Mussolini nem csinál Kogszokat, Fakszokat, Mussolini több buzát termel és több olajat és több főzeléket. 

A magyar urak nemigen kerestek, pedig találhattak volna bőven alkalmat arra is, hogy az olasz tisztviselőkérdéséről egy kissé tájékozódjanak, mert amit Mussolini tisztviselőpolitikájáról hallhattak volna, az nemigen cseng kedvesen magyar füleknek. A fascizmus nem ismer tisztviselői hitbizományokat, még osztályok hitbizományát se. 

Mussolini egy óriásira fölfokozott Gaál Gaszton, egy könyörtelen vasseprő, amely kitakaritotta Itáliából a panamákat, Patópálokat, erőszakos embereket ültetett ugyan az olasz megyékbe és városokba, konzulátusokba és miniszteriumokba, de ezek az erőszakos emberek legalább fiatalok, munkásak és modernek! Mert ha nem azok, a seprő nyomban megmozdul és a sötét ismeretlenség homályába söpri a gyönge legényeket! 

S ami a legfontosabb, a fascizmus nem ismer alsó és felső néposztályokat.
Párturalom, mondjuk, pártdiktatura, de e párt nyitva áll minden olasz embernek s ha tökéletlen eszközökkel és néha kevés sikerrel is, de arra törekszik, hogy a nemzet vagyona és a nemzet jövedelme arányosan, méltányosan és igazságosan oszoljon meg a nemzet tagjai között. 

Ez a fascizmus gazdasági portréja, talán a távolból kissé rózsaszinünek tetsző és a közel realitástól elütő képe, de nem leng fölötte a gyanus üzletek, kijárások és politikai pénzügyek kénsárga párája. 

Igy és ezt a fascizmust, ó, milyen szivesen és milyen megkönnyebbüléssel fogadtuk volna a hazatérő magyar miniszterelnök kezéből!