A hir szerint már három nap előtt parafált magyar-cseh kereskedelmi szerződés tartalmát nem nagyon igyekeznek a közvéleménnyel közölni. Ebből nyilván azt kell következtetnünk, hogy nem nagyon van okunk eldicsekedni azzal az eredménnyel, amit évek óta tartó tárgyalások és alkudozások során elértünk.
Ellenben minden jel arra mutat, hogy a csehek elérték, amit kitüztek: a magas minimális vámok, amelyeket a cseh parlament a mult évben a lisztre és a gabonára megszavazott, érvényben maradnak, mindössze a legtöbb kedvezmény elvét koncedálták nekünk. Ami viszont nem sokat jelent, mert a másik két dunai agrárállam a magyar kormánytól várta, amelyet politikai tekintetek nem korlátoznak, hogy a cseh minimálvámok falát áttörjék.
Ellenben a csehek elérték ipari cikkeik egész sorára a kivánt vámleszállítást. Ez a leszállítás a legtöbb kedvezmény elvénél fogva minden ellenszolgáltatás nélkül hull most Ausztria ölébe is, ahol pedig erős mozgalom van kialakulóban a magyar gabona- és lisztbevitel megnehezítésére.
Egy csapással így két legyet szalasztottunk el!
Amikor az autonóm magyar vámtarifát megalkották, azzal vigasztalták a fölháborodott gazdasági közvéleményt, hogy csupán harci fegyverről van szó és ezek a magas vámok a kereskedelmi szerződések tárgyalásai során igen nagy hasznukra lesznek előnyösebb föltételek kiharcolásában.
Évekig tartottak e tárgyalások, évekig nyögte a magyar piac a harci vámok terhét, míg a csehek, jól tudván, hogy ipari importra utalt állam e tulmagas vámokat ellenszolgáltatás nélkül is kénytelen lesz leszállítani, nyugodtan vártak tovább.
Várakozásukat és türelmüket íme, siker koronázta: mi a vámokat leszállítottuk, anélkül, hogy a csehektől mezőgazdasági kivitelünk javára szolgáló engedményeket megkaptuk volna. A jövő histórikusa a magyar gazdaságpolitika e fejezete fölé tehát bátran írhatja majd cím gyanánt: Nesze semmi, fogd meg jól!