Zöldre festett vasrácsos kapun át jutunk be a Stazione Zoologica  udvarára. A kapu rácsozatán stilizált polipok és terpeszkedő tengeri „pókok” juttatják eszünkbe, hogy itt minden a tenger állatvilága körül forog. A kapu alatt mosolygós olasz néni kínálja levelezőlapjait, „Ricordo di Napoli”-jait, odább pedig egy idegenforgalomra alapított exisztencia biztosít minket arról, hogy a nála kapható korallnyaklánc, teknősbékahéjból készült cigarettatárca és a gyöngyházzal kirakott apró mandolin valóban „sehr bilich.”

A szemközti falon nagy bronzplakett, az alapítónak, dr. Dohrn Antalnak (1840-1909) képével. Nagyszerű koponya, intelligenciát sugárzó arc. 1873-ban vetette meg az- intézet alapját és nagy nehézségekkel, szűkkeblűséggel, meg nem értéssel, féltékenységgel küzdve fejlesztette, bővítette az intézetet. Eszméi győztek és követőkre találtak. Ma már számos biológiai világon mindenfelé, amelyeknek mintája és mintaképe a nápolyi állomás.

Dohrn élete munkájának megvolt az eredménye: intézete a zoológusok Mekkájává lett és ma is az első helyet foglalja el a biológiai állomások közt. Az alapító 1909-ben azzal a nyugodt tudattal hunyhatta le szemét hogy: Exegi monumentum aere perennius..” Hogy ki volt ő, hogy mit jelentett ő a zoológia számára mint kutató és mint organizátor, azt nagyszerűen jellemezte Boveri, aki 1910-ben a gráci nemzetközi zoológus-kongresszuson emlékbeszédet mondott felette.*

Az udvaron balra látjuk a fel írást: „Acquario”. Leszúrjuk a 6 lira belépődíjat és bemegyünk a félhomályos helyiségbe. Úgy érezzük, mintha Verne Gyula Nautilusának csapóajtaja záródott volna be mögöttünk és mi Nemo kaptány társaságában járjuk a tenger tündérvilágát.

Amint szemünk megszokta a félhomályt, látni kezdünk. A helyiség három oldalán 19, a közepén 7 vastag üvegtáblán át szűrődik be a fény, olyan látnivalókat kínálva, hogy tágranyílt szemmel, visszafojtott lélekzettel bámulja azokat az, aki a tenger állatvilágát csak a tankönyvek képeiről és a múzeumok készítményeiből ismerte. Nem lehet célunk az, hogy a medencéket egyenkint sorra vegyük, mert hiszen az aquarium népesség folyton változik, visszatükrözi a tenger állatvilágának évszakos változásait. Télen gazdagabb és változatosabb, mint nyáron. Csak a legszebb, legfeltűnőbb medencékről szólunk.

Balra, az első medencében tanyáznak a tüskebőrűek (Echinodermata). Élénk, villogó cinóbervörös, téglavörös, bíbor, sárga, zöld, fehérrel tarkázott színekben rikítanak a csillagalakú, zsemlyeformájú, uborkaszerű vagy liliomot utánzó állatok. A tengeri csillagok lomhán terpeszkednek a homokon, vagy felkapaszkodnak az üvegfalra. Ilyenkor jól láthatjuk, hogyan csáklyázzák tova magukat ambulacrális lábaikkal. A tengeri sünök (Echinus, Cidaris, 3. kép, stb.) tüskéi felett élénken mozognak a finom fogólábacskák (pedicelláriák) és Strongylocentrotus nem sejtett gyorsasággal irányítja egyik felének összes tüskéit abba az irányba, ahonnét egy hal közeledik feléje.

Mindezek, továbbá a homokba beásott tengeri uborkák (Holothuria, Cucumaria, Stichopus stb.) igen lomha, lassan mozgó állatok, amelyeknek helyváltoztatását alig győzzük kivárni. Élénkebbek a kígyókarú csillagok (Ophioderma), amelyek a medence közepén levő korall ágai közt mászkálnak. Ugyanitt tanyáznak sárga, hosszúkarú tengeri liliomok (Antedon) is. Ha szerencsénk van, megláthatjuk, hogy az eddig mozdulatlan liliom lelibben az ágról, karjaival kígyózva úszik. Amikor feneket ér, karjainak hegyére tá­maszkodva fut tova.