Arcok és álarcok a nagy pör főtárgyalásán

A Dreyfus pör jut az eszembe, amelyet ugyanilyen izgalommal figyelt az egész világ. Ott egy francia tüzérkapitány állott bírái elé, itt magyar tisztek ülnek a vádlottak padján. Feszesen ülnek, nem hanyagul, mint a herceg, vagy fölényesen, mint az országos főkapitány. Közöttük Gerő a legrokonszenvesebb.

Gerő László a frankpör igazi hőse, ez a cingár, sápadt, szerény és szegény katonatudós, aki azt mondja a föltalálók öntudatlan büszkeségével, hogy ha még egy hónapig hagyják dolgozni, tökéleteset alkot. Minden szava őszinte. Nem védekezik, egy pillanatra sem veszi észre, hogy tudása a bűn szolgálatában állott, mert parancsra cselekedett. Amikor keményen szemébe vágja Haitsnak:” Tábornok úr, megismétlem, ez szolgálati parancs volt!”- mindenki érzi, hogy igazság hangja harsog a terem fulladt csöndjében.

Haits zavartan és akadozva tagad, majd hihetetlen bőbeszédűséggel védekezik, de közben szeretettel és elismeréssel beszél Gerőről, erről a vasszorgalmu, kiváló katonatisztről. Igen, ez Gerő László, akiben a meghatottság legyőzi a katonás keménységet, akinek fájdalma belemarkol minden szívbe, amikor könnyektől fátyolozott hangon suttogja, milyen önzetlenül dolgozott másfél évig, hogyan esett el minden mellékkeresettől, hogyan áldozta föl az egészségét. Az ügyész vádolja, a bíró elítéli, az ujságíró fölmenti Gerő Lászlót, ezt a derék magyar katonát és visszaküldi dolgozni a térképek és földgömbök közé…

Haits Lajos, öreg, tömzsi, keményfejű generális, ugy jár, mintha inspicirungot tartana. Lehetetlen róla elképzelni, hogy parancs nélkül tegyen valamit, ami a szolgálati szabályzatban nincs megírva. Ő saját iniciatívájából nem hamisított frankot és nem tesz hamis vallomást. Amit elmond, azt betanulta és csak nehezen tudja elhallgatni, amit eltitkol. Nemes, nagy dolgot látott a frankhamisításban és embereit ugy lelkesítette, hogy a haza nevében!

Kurtz ezredes már egészen más. Uniformisban nagyon elegáns tiszt lehet, a modora megnyerő, elfogulatlan, határozott. Keményen mondja az elnöknek: Hihetetlenül fog hangzani, de hamis frankot én a mai napig nem láttam…A többiek? Virágh vallomása jellemzi a Térképészeti Intézet szegény munkásait: Napszámosok voltak, engedelmeskedtek, vasárnapjuk sem volt, dolgoztak késő éjszakáig!

---

A második nap volt az övék és talán ezért változott meg a főtárgyalás jellege. Az elnök hangosan, gyors ütemben kérdez, a vádlottak katonásan, röviden felelnek. Az első nap más. Finom szalonhangulat. Halk és közömbös hangu társalgásnak látszik, amikor az elnök Windischgrätzet és Nádosyt kihallgatja. A frankhamisítás szót kerülik, inkább akcióról vagy dologról vagy ügyről beszélnek, mintha kötelezőnek tartanák, hogy szalonban, finom társalgás közben sem illik olyan csuf dolgokat nyíltan és hangosan emlegetni, minta pénzhamisítás.

A herceg gyenge visszhangként felel az elnök kérdéseire. Amint ott áll botjára támaszkodva, megfagyott mosollyal, hol nemet, hol igent bólintva, hanyag nyugalommal és jóakaratu udvariassággal ugy néz ki, mintha vendégeivel beszélgetne vadászatról, lóversenyről, politikáról-vagy éppen frankhamisításról. Azt mondja Törekynek: Méltóságos úr, az elnök pedig így szólítja: Ön…A kérdések és feleletek majdnem egybefolynak, alig hallani, amikor Windischgrätz kijelenti, hogy ő a felelősséget az „akcióért” a hatóság teljes tudatával vállalta.

Nádosy nagyon jelentéktelennek igyekszik föltüntetni a maga szerepét. Csak a befolyó hazafias fölhasználásnak ellenőrzése és tussolás- mondja szerényen, de a modora már nem ilyen szerény. Jobb kezét zsebre téve áll az elnök előtt, a ballal gesztikulál, olykor széles ívet ír le a levegőben, mintha evezne. Könnyed, társalgó hangon beszél lelki tusáról, a fiukról és hogy körmükre égett a dolog…Szinte megdorgálja Jankovichot, amiért megállapodás ellenesen váltott be frankot és Haitsról annyit mond, hogy csak ma ismerte meg. Néha azt kérdi, „ugyebár?”- mintha valami természetes és magától érthetődő dolog volna a frankhamisítás. Amikor Windischgrätz herceggel szembesítik, egy percig ülve a helyéről felelget.

A hallgatóságról csak annyit, hogy nem igaz, hogy diplomaták nyüzsögnek a teremben. Eddig egyetlen diplomata sem jelent meg, legföljebb egy-két követségi hivatalnok. A külföldi ujságírókat is tíz ujjamon meg tudnám számolni. De azért minden világlap képviselve van és fölösszámu álhírlapíró is részt vesz a főtárgyaláson. És a franciák? Figyelnek, hallgatnak, nem mondanak véleményt.