Kora reggel, mikor a nap első sugarai káprázatos aranyfénnyel áttörik az ég kárpitját, mikor a messzeségben kéklő helyeket még hófehér köd üli meg, mikor a fák ezernyi madara harsány hozsannával köszönti a virradatot, akkor olyan a Hortus bogoriensis, mint egy varázsos tündérkert.

A bejáratnál négy hatalmas kőpilléren négy egyszerű, szürke váza áll, szerényen, mintha tudná, hogy Kína legszebb porcellánja sem vetekedhetne a természetnek azzal a szépségével, amely az egyszerű bejárat mögött templomi áhitatra gerjeszti az embert.

Hosszú, nyílegyenes lugas-út visz a kert belsejébe. Ez a lugas-út terebélyes zöld fákból (Camarium decumanum) van, amelyet a kúszó növények százai borítanak, föl egészen az összehajló koronák tetejéig (Philodentron-, Syngonium-, Phaphidophorn- stb. fajok. Pothos aurea és a fán lakó orchideák). A kis, színes virágok lehulló szirmai tarka szőnyeggel borítják a sárgakavicsos utat.

Olyan ez, mint mikor egy gótikus székesegyház hosszú hajója menyekzőre várja a fiatal párt. Az úttól balra illatos rózsatenger között a zoológiai múzeum fehérlik. Itt vannak az igazgató és hortulánusok apró házacskái is, amelyek mint nagy, fehér gombák lapulnak meg az óriási waringinfák árnyékában.

Tovább menve az úton, a friss hajnali levegőben csendesen gőzölög egy lótuszvirágos (Nelumbo nucifera) nagy, kék tó. A nagy, zöld tányérlevelek mellett vízililiomok nyílnak, fehér és kék tavirózsák, alig láthatóan himbálóznak hosszú, karcsú szálaikon, közöttük királynéjuk, a Victoria regia, méteres leveleivel. A gyönyörű tó másik oldalán, a fák között a vezérkormányzó oszlopos palotája, csukott redőnyökkel alszik.

Mintha japán legyező selymére festette volna egy könnyűkezű művész. Kis ösvény kanyarog a főútra, amelynek két oldalán zöld óriások állnak, amelyekről a Cassia fistula sárga aranyesője lóg le.
Jobbkéz felöl törpe agavék, tüskés kaktuszok és furcsa alakú Yuccák zöldelő virága terül el.

Egy forduló után fehér padok és asztalkák tűnnek föl egy óriás fa tövében. „Xanthophyllum excelsum”1 olvasom a táblácskán. Még a neve is imponáló a királyfának. Itt kezdődik a páfrányok és a faharasztok útvesztő kertje.

Mindmegannyi zöld napernyő borul az ember fölé az ezernyi óriás levél. Csak úgy találomra megyünk tovább s íme, egyszerre előttünk áll az orchideák ligete. A kopasz kambodzsafák (Plumicra acutifolia) szürkésfehér törzsén megszámlálhatatlan orchidea (Dendrobium-, Bolbophyllum-, Grammatophyllum-, Eria-fajok) virágzik.

Sárga, kék, lila, pettyes, liliomszerű kelyhek között a „Szent Lélek” hófehér virága nyílik. Ez egy csodálatos orchidea, amelynek közepében fehér galamb ereszkedik az oltárra. Legalább is így magyarázza az orchideák őrzője, egy öreg, aszottképű jávai. Ez a kis fehér virág a Hortus Bogoriensis egyik legnagyobb kincse.