A növényeken élősködő különféle rovarok elválaszthatatlanul növényeinkhez vannak kötve, és így életmódjukban szorosan alkalmazkodniuk kell gazdáik életmódjához. Aszerint, hogy a növénynek mely részén - a gyökerén, a kérgén, a lombján, a rügyén, a virágján, a termésén, avagy fás belsejében élősködnek, módosul az életük lefolyása is.
Így pl. az almafák virágját pusztító bimbólikasztóbogár (Anthonomus pomorum) úgy rendezte be életét, hogy a tavaszi virágfakadás teljes felkészültségben találja őt, mert ivadékának kifejlődése a virághoz van kötve . A bogár valamely kéregrepedésbe húzódva telel. Tavasszal előbúvik rejtekéből, s amikor az almafa bimbói fakadnak, hosszú vékony fejével (köznyelven: orrmányával) sorra megfúrja azokat a fúrt lyukon át egy-egy petét tol be - orrmányával - a virágbimbóba.
A petéből kikelt fehérszínű, lábatlan lárva a bimbó belső részeivel (virágszerveivel) táplálkozik s mindaddig bentmarad, míg bábbá, majd bogárrá nem alakul át. A bogár azután elhagyja a közben elszáradt virágot. Egy ideig hámozgatja a leveleket, majd a kéregre vonul s ott is marad tavaszig. Várja a bimbófakadást. A bimbólikasztó életének legfontosabb, tulajdonképpeni cselekvő szaka arra a néhány hétre esik, amely a virágfakadástól nemzedékének teljes kifejlődéséig eltelik.
Ezen rövid idő alatt gondoskodik a bogár fajának fennmaradásáról és fejlődik ki új ivadéka is. A többi idő tétlen várással telik el. S ez azért van így, mert élősködése az almafa virágjához van kötve. Közeli rokona, a körtefák rügyet megfúró rügylikasztóbogár (Anthonomus cinetus) petéit már őszszel - októberben - helyezi el.
Nem kell a tavaszt megvárnia, mivel a megfúrandó rügyeket (elsősorban a termő, ú. n. „vegyes” rügyeket) már ősszel kifejlődve találhatja a körtefákon. A rügy belsejébe tolt petéből kikelt lárva a rügy belsejében él, tehát azt tönkre is teszi. A lárva mintegy április végéig teljesen kifejlődik, majd bábbá és bogárrá alakul s akkor elhagyja a rügyet. Egy ideig szintén rágcsálja a lombot, de csakhamar valamely kéregrepedésbe húzódik s nyári álmot alszik, míg számára a tett ideje, október, el nem érkezik.
A lombpusztító rovarok élősködését olyan rövid időtartam, mint az említett bogarakét, nem korlátozza, mert lomb tavasztól őszig áll rendelkezésükre. Mivel azonban a lomb tavasszal a legüdébb, legzsengébb, rajta élősködők javarésze is tavaszszal lepi meg. Ilyenkor jelentkeznek gyümölcsfáinkon a különféle hernyók, olykor óriási tömegben.
Magától értetődik, hogy a tevők életük beosztásában a legszorosabban alkalmazkodunk növényeink téli nyugalmához is. A tél dermesztő hidege megbénít minden növényi életműködést. Ezért hullatják le fáink ősszel lombjukat és veszik körül erős védőpikkelyekkel rügyeiket. Az egynyári növények őszig elszáradnak, ivadékukról a magban már gondoskodtak. Az évelő lágyszárú növények földfeletti eszei hasonlóképen elhervadnak s csak tavasszal hajtanak ki újra.
Télen a növény nem táplálkozik, nem növekedik, de pihen. Mivel nem nyujthat táplálékot a rajta élősködő kártevőknek sem, ezek is kénytelenek pihenni, megszakítani életfolyamatukat tavaszig. Ez a kényszerű megszakítás azonban nem érheti őket váratlanul. A sok-sok évezredes fejlődés és életmódjuk kialakulása közben teljesen hozzáalkalmazkodnak a növényhez. Mire beköszönt a tél fagyával, havával, főleg pedig élelemhiányával, már vagy elvonultak telelőre, vagy olyan fejlődési (pete- vagy báb-) alakban fogadják, amelynek sem a hideg nem árt, sem élelemre nincs szüksége.
Amilyen változatos a kártevők életmódja, olyan sokféle a telelés módja is. Szabályt e téren felállítani nem lehet, de még csoportba szedni is bajos volna ilyen nézőpontból a kártevőket. Mindegyik olyan alakban s olyan helyen telel, amely a legmegfelelőbb neki, hogy egyrészt áthúzza a telet s hogy másrészt tavasszal újból folytassa ősszel megszakadt élete folyásai.
Egy példa jobban megvilágítja ezt. Az alma, körte, barack és dió férgesedését okozó almamoly (Carpocapsa pomonella mint teljesen kifejlődött hernyó telel egy kis magaszőtte gubóba a fakérgen, rendszerint kéregrepedésben, vagy elálló héjpikkely alatt.
A tél hidege a gubóban rejtőző hernyónak nem árt; egyébként is a megfigyelések szerint az igen nagy hideget bir el. Csak tavasszal alakulat bábbá, s mire az alma- és körtefa virágzik, a bábból már kirepült a pille és várja a gyümölcskötést, hogy rátojhassa petéjét az apróka almára, körtére, barackra és dióra.
