A verőfényes és ragyogóan szép őszi napok ezuttal nem sok örömöt jelentenek a magyar szőlősgazdának, aki szomoruan néz a sovány szüret után a közelgő tél elébe. Kevés öröme telik még jó esztendőben is a szőlejében, hát még ez esős nyár után, amelynek halvány napja nem érlelte meg a fürtöket s a venyige még azt sem hozta meg, amennyibe a megmunkálása került.
A magyar mezőgazdaságnak ez a szép és szivünkhöz oly közelálló ága egyébként is olyan szomoru helyzetben vergődik évek óta, mint a magyar termelésnek egyetlen ága sem. Mostoha és árva gyermek gyanánt a magyar szőlősgazda sinyli meg legerősebben a magyar fináncpolitika minden visszásságát.
A magyar vámpolitika elérte azt a dicsőséget, hogy a vámvédelem magassága tekintetében Magyarország a nemzetközi statisztikában harmadik helyen áll és ez esztelenül nekilendült fináncpolitika levét elsősorban a magyar bortermelés itta meg, mert hiszen a félig luxuscikkszámba menő bor volt az első, amelynek bevitelét a szomszédos államok megnehezitették, sőt időnként teljesen lehetetlenné tették.
Amig nagynehezen nyélbeütöttük az osztrák kereskedelmi szerződést, addig a kedvezményes vámtételek segitségével az olasz bor jórészt kiszoritotta a magyart évszázados piacáról, mig a másik két nagy magyar borpiac, a cseh és a lengyel még ma is jórészt el van zárva a magyar szőlőskertek termékei elől. Amig a kormány botjának egyik vége igy a külföldi piacokról verte ki saját termékeinket, e bot másik vége itthon, a saját piacunkon sujtott le ránk.
A magyar borfogyasztási adó a legnagyobb a világon és nincs a földkerekségnek még egy országa, ahol, mint ez a mult esztendőben nálunk megesett, a bor adója ugyanannyi lett volna, mint az ár, amelyet a termelő érte kapott.
Ez a magas boritaladó az oka annak, hogy a magyar borfogyasztás olyan messze elmarad a többi bortermelő ország belső fogyasztása mögött, holott kézenfekvő, hogy csak ugy, mint a cukornál, az adó leszállitása az államnak nem jelent kockázatot, mert hiszen amennyivel csökken az adókulcs, annyival emelkedik a fogyasztás és igy a beszedett adó végösszege.
A magyar bortermelő egyébként is nehezebb körülmények között és drágábban kénytelen termelni, mint a külföldi melegebb országok termelői, de mesterségesen megdrágitani a bort és igy még jobban lekötni a belső fogyasztást igazán gazdasági öngyilkosságszámba megy.
Igy vergődik a magyar szőlősgazda két malomkerék között, ha nagy a termés, a kivitel és erős belső fogyasztás hijján nem kap pénzt a boráért, ha meg rossz a termés, akkor egy teljes esztendeig sinylődhetik.
Nincs szomorubb látvány, mint végignézni egy-egy nagy külföldi borüzlet vagy csemegésbolt kirakatát. Van ott mindenfajta bor ezen a kerek világon. A karlócai ürmöst például minden svájci boltban árulják már, de magyar bort, még tokajit is ritka helyen lát az ember.
Mutassanak olyan magyar konzult vagy magyar diplomatát, aki a magyar bornak hirt csinálna, magyar borral kinálná vendégeit, pedig hiszen erre a célra, vámmentesen vihetne ki hordószámra.
És ha a magyar bortermelő, kereskedő és fogyasztó össze nem fog és nem kényszeriti a kormányt cselekvésre, könnyen elérhetünk ahhoz az állapothoz, amelyen néhai való Berzeviczy Gergely, a magyar gazdaságpolitika apja, annyit kesergett.
Lesz mindenféle jó borunk, izes, zamatos, finom gyümölcse a magyar szőlőtőkének és itthon nem lesz pénz rá, hogy megvegyük, kint nem lesz piac, ahol eladjuk, végeredményében sorra pusztulnak a szőlőhegyek, mint a hetvenes években, de ezúttal egy egészen különös budai származásu, fináncfiloxéra pusztitja el őket!
