Irta: Fintha Miklós
Találóan mondja a közmondás, hogy: „Nincsen olyan kár, amiből haszon ne származnék”. Ha átforgatjuk Hermann Ottónak, a nagy természetbúvárnak „A madarak hasznáról és káráról” írt figyelmet lekötő könyvét, ott is láthatjuk, hogy a madarak között is alig van olyan, amelyet fenntartás nélkül kizárólag hasznosnak vagy károsnak lehetne minősíteni.
De az élet nagy színpadán előadódó minden jelenség és esemény minősíthető bizonyos szempontból károsnak, míg más érdekek szemszögéből nézve hasznos lehet az.
Jellemzően megvilágítja ezt egy a gazda életéből kiragadott egyszerű példa is, amikor t. i. várva-várja az esőt a nedvesség után sóvárgó dohányra, tengerire, de viszont fél is tőle, mert épen szénakaszálásban van.
A gazda egyik legnagyobb ellensége a gyom.
Örökös harcot folytat ellene, állandóan irtja és mégis mindig van. Terjeszti a szél, de meg a gazda maga is évről-évre veti el – akarata ellenére – az istállótrágyával, még jobban a komposzttal, sőt a vetőmaggal is, továbbá a nem eléggé tisztán tartott cséplőgépekkel és széna présekkel, hogy aztán minden eszközt felhasználva, a különféle talajmívelő gépekkel, acatolással, elégetéssel stb. újra kiirtsa.
Miben rejlik hát a gyomnövények haszna?
Ki ne látott volna még az árokpartokon zsákkal, sarlóval felfegyverkezett asszonyokat, gyermekeket, amint a gyomnövényeket sarlózzák és zsákba gyűjtik, hogy tehenük vagy kecskéjük szűkös takarmányát vele kiegészítsék, sőt sokszor az ilyen szállítmányok képezik azok egyedüli takarmányát. A részes munkások, napszámosok is rendesen visznek haza esténként egy-egy „hát gazt.”
Elhanyagolt mezőkön és kertekben mázsaszámra szedhetők a különféle gyomnövények, amelyek legnagyobb része jó takarmányt szolgáltat s különösen ott, ahol szűkében vannak a takarmánynövényeknek, egyrészt pótlékul szolgál, másrészt pedig feletetése egyúttal az irtásnak legkényelmesebb módját képezi, mert virágzás kezdetén kaszálva, megakadályozzuk, hogy magot érleljenek.
Vannak ugyan olyan gyomnövények, amelyek nemcsak hogy nem takarmányozhatók fel, de tűzzel-vassal pusztítandó, mint például az aranka. A felhasználható gyomok között elsősorban említendő a nagy általánosságban káros gyom számba menő tarack, amely igen jó s amellett ízletes és tápláló szénát ad. Amerikában a piacra kerülő szénák nagy százaléka részben vagy egészben tarackból áll.
Száraz helyeken kitűnő legelőt szolgáltat s az olyan legelőkön, ahol sok a tarack, kora tavasztól késő őszig jól lakik a marha. A tarack pillangós virágú növényekkel keverve, jó besavanyítható takarmányt képez, azonkívül a talaj megkötésére, továbbá a gyógyászatban is használják.
A közismert folyóka a malacoknak kedvelt takarmánya.
A konkoly általánosan etetett juhtakarmány, mely a drága abraktakarmányok helyettesítésére szolgál. A tarlófű épúgy, mint a pemetefű a méheknek kedvenc legelője, mely utóbbi késő őszig virágzik, tehát olyankor képezi alanyát a mézgyűjtésnek, amikor más virág úgyszólván nincs; azonkívül az ugyanilyen név alatt árusított cukorkáról ismeretes.
A csalánt összevágva és kásával keverve a kis kacsákkal etetik, ami iránt azok nagy előszeretettel viseltetnek s ez a legfinomabb csemegéjük.
A turbolya illatos fűszernövény, a báránypirosító gyökeréből pedig szép festéket készítenek. A bürköt, zsurlófüvet, maszlagot, beléndeket, valamint a tisztesfüvet orvosi célokra használják, míg a portuláka, gyermekláncfű, lókörömfű és a galambbegy vagy madársaláta főzelékül szolgál. A homoki porcsinfű igen szép virággal ékeskedik s a budapesti piacon is nem egyszer szemünkbe ötlik.
Fent leírtak dacára helytelen volna még a leghasznosabb gyomnövényeket is mesterségesen ápolni vagy irtásukat – ha csak igen nagy költséget nem igényel – mellőzni; ellenkezőleg, irtsuk azokat, mint kultúrnövényeink élelmes konkurrenseit és ádáz ellenségeit, de ami kicsúszik az ekevas s a boronafog alól és amit elkerül a kapavas, az acatoló és a pásztor „szúrókázó” botja, azt próbáljuk meg hasznunkra fordítani.
