A sínpályán való közlekedésnek a lényege, amint említettük, a kényszer-mozgásban van. Az ókori történelem egyik kiváló művelője Curtius 1 szerint nyompálya, mint a sínpálya elődje, már az ókorban ismeretes volt.

Első pillanatra elfogadhatónak látszik, hogy a sínpálya elődjét az ókorban keressük. Hiszen a közúti közlekedés terén a római birodalomnak szintájára csak a XIX. század második felében tudtunk felemelkedni.

Hiszen a kontinenseken és az óceánokon úgyszólván végtelen nagy sebességei áthaladó táviratozásnak előhírnöke szintén az ókorban, az a fáklyajelzés volt, amely Trójának elestét egy éjszaka alatt az aegei-tenger szigetein át a görög hazának tudtul adta. Miért ne lehetett volna az ókorban előhírnöke a vasútnak is?

Curtius meg is találta a vágányok (ίχνoς) nyomait a görögöknek a szent helyekhez vezető ú. n. szent útjain. A szent utak (ίερίά όδί, orbitae thensarum) maradványaiban ugyanis a keréktávolságnak megfelelően két kősávot találtak, amelyekbe mélyített csatornák vannak bemetszve. Ezek a csatornák Curtius szerint avégből készültek, hogy az ünnepi menetekben a járóművek kerekeit vezessék.

Nyilvánvaló azonban, hogy az ünnepi lassú menetekben éppen nem volt szükség a járóművek kerekeinek vezetésére. Az útpályában talált csatornákat a legnagyobb valószínűséggel nem szándékosan készítették, hanem azokat az egy nyomon járó kerekek az idők folyamán a kőszalagba bevésték. A keréktávolságnak megfelelően két kőszalagot kétségtelenül azért alkalmaztak, hogy a pályán az ellenállást csökkentsék.

A kőszalagba bevésett csatornák ezzel szemben piszokkal és porral megtelve, a járó művek ellenállását csak növelték és így nem a közlekedés könynyítésére szolgáltak. Ilyen csatornáknak hasonló módon való keletkezésére egyébként a legújabb korban is van példa. A közlekedés javításában állandó a törekvés a pálya és a járómű közötti ellenállás csökkentésére. Curtius szerint szándékosan készítettek olyan pályát, ahol az ellenállás nagyobbodott.

A sínpályán való közlekedésnek lényege, a kényszermozgás, nem az ókor találmánya, amit bizonyít az a körülmény is hogy, a csatornás utakat az ókori népek uralmának megszűntével elfeledték. Az első fanyompályák. A vasút tulajdonképeni elődjének, a nyompályának első kezdetleges alkalmazása a XVI-ik század elején volt.

A Harz-hegység, Elszász, Tirol és Erdély bányáiban a XVI-ik században a bányajáróművek mozgatásának megkönnyítésére a pálya ellenállását oly módon csökkentették, hogy fanyompályákat alkalmaztak és pedig mindenekelőtt a bányák táróiban.