Langer drámája a Magyar Szinházban

A külváros

A Raszkolnikov-téma, egy kis divatos pszichoanalitikai glazúrral bevonva. A pincér, akit tévedésből ítéltek börtönre, kiszabadul s bebotlik egy utcai lány szobájába. Megtetszenek egymásnak, szerelembe esnek, örülnek egymásnak s a fiú egy éjjel széklábbal agyonveri az idegen vendéget, akit a lánynál talál. Miért? Hiszen tudja, miből él a lány? Maga se tudja mért, vagyis a tudatalatti jobb érzésből, mely hirtelen féltékenységként robban ki belőle. Itt kezdődik a pszichoanalizis és itt kezdődik a Raszkolnikov.

Érezni lehet, ez az író nem jelentéktelen ember, akar valamit, meggyőződésből ír, tud írni, darabot építeni, de irodalomból indul ki, nem eredeti élményből, nem primaire, inkább másodlagos dolgot csinál. Oroszokra támaszkodik, de németek segítségével, cseh író, de német az észjárása.

Tehát: ez a német szinpadra gondolt Raszkolnikov el akarja tüntetni a gyilkosság nyomait sőt még kevés jutalmat is kap, mert ő vezette a hullához a rendőröket. Élete jóra fordul, álma megvalósul: táncos lesz egy barban, a babája a partnere, de a meg nem bűnhődött bűn nyomja a lelkét. Eszeveszett kívánság dolgozik benne: elmondani, megvallani, kikiáltani a gyilkosságot.

Már majdnem kimondja egy idegen embernek a barban, de a lány idején elvonszolja, elmondja régi züllött cimboráinak, de ezek nem hallgatják meg, leintik, nem akarnak miatta a rendőrségre kerülni mint tanuk, bemegy a rendőrségre, feljelenti magát, de nem hisznek neki, megfenyegetik a hatóság félrevezetése elleni paragrafussal, eljár arra a helyre, a hova a hullát elvonszolta s az ott talált motorbiciklistának elmondja, elkiabálja bűnét, de ez nem hallja a motor berregésétől. Végre előkeríti a züllött bírót, aki azért züllött el, mert mint bíró az abszolut igazságot kereste és nem találta.

Ez törvényt ül felette, meghallgatja kivallatja, arra ítéli, hogy éljen tovább a lánnyal, akiért gyilkolt és aki megcsalta, meg is fogja csalni. A bíró boldog, hogy végre kimondott egy abszolut ítéletet, a két bűnős nekiindul az új életnek. Boldogságnak? Nem. Új bűnöknek? Nem tudni. A jövőnek, mely ismeretlen.

Ez a befejezés szinpadilag szép és hatásos - szinpadilag, mert van némi szentimentális íz benne - s valami messzibe vesző perspektívát nyit fel a szereplők elé. De nem egészen befejezés. Mért higyjem, hogy ez a gyilkos Franci csakugyan beéri a züllött bíró ítéletével s a prekárius értékű bűnhődéssel és holnap nem támad-e fel benne újra a fecsegés vágya? Úgy hallom, ez a vég a szinház, illetőleg a Reinhardt-féle bécsi előadás kedvéért készült, mert Berlinben a közönség nem fogadta el azt a befejezést, melyet a szerző eredetileg csinált a darabnak.

Ez az eredeti befejezés, amely a darab német könyvkiadásában megmaradt, nyilván az író véleményét fejezi ki, úgy szól, hogy a bíró azt a tanácsot adja a gyilkosnak, kövessen el még egy gyilkosságot, akkor majd elhiszik neki az elsőt is, megbűnhődhetik érte. A fiú erre megfojtja a lányt, akiről tudja, hogy megcsalta. Nekem úgy tetszik, ez a merészebb és - ha talán különösen hangzik is - a darab belső tormájához illőbb befejezés kifejezi a gyilkosban dolgozó tudat-alatti áramlatot. De lehet, hogy nem publikumnak való, ezzel nem vitatkozom.

---

Merőben irodalmi történet ez, minden motívuma az irodalom próbált anyagából való, nincs benne semmi felfedezés; minden csupa kitalálás és kombináció. Az egész menete folyton szint játszik, egész sereg irodalmi reminiszcenciát kelt fel: a Raszkolnikovon kívül az Éjjeli menedékhely-t, Hauptmann A bundá-ját, talán a Liliomot is és nemkülönben néhány kevésbé jelentős szindarabot a modern szinpadról. Az kell, hogy igaz legyen: ez a pincér a Raszkolnikovnak irodalmilag kiéltebb, sőt túlzott mása.

Realista gondolkodással nehéz elképzelni, hogy aki vallani akar, azt nem hallgatja meg senki. Hogy a szeretője elvonszolja a vallomás elől, hogy a csirkefogó cimborái nem hallgatják meg - ez a jelenet rendkívül jó, hatásos így - az rendben van, hogy a motociklista, aki el van foglalva berregő gépével, nem hallgatja meg a hajnali locsogót, azt értem, de hogy a rendőrtiszt elkerget és kidob merő ostoba bürokratizmusból valakit, aki bevallja a gyilkosságot, - ez nem más, mint hogy egy hatóságot animózusan kezelő író szinpadi hatás kedvéért túlhegyez valamit.

Mind emellett a Külváros mégis bravúros írói munka. Az anyagkezelés módja kiváló. Miden jelenete összesűrített kis dráma, a tizenkét kép mindegyike szilárdan rá van építve az előbbiekre. A belső konstrukció csaknem kifogástalan. Az alakok erőteljesen vannak kifaragva, mindnek megvan a sorsa, fiziognomiája, perspektívája. Kettő közülük elsőrendű írói teljesítmény: a kutyapecéré, aki igazán a külváros szagát lehelli és a züllött bíróé, aki belefullad saját lelkiismeretébe.

Ezeknél erőteljesebben koncipiált és keresztülvitt alakot keveset tud a modern dráma felmutatni. A szavak, miket az író a szereplők szájába ad, a szituációkból robbannak ki, még ha szavalás van bennük: az sem hangzik hamisnak. S az író ért a szinpadhoz is. Ösztönös intuicióval találja meg a tizenkét képre darabolt cselekmény szinhelyeit (ezek közt az utolsó, a híd alja a fölötte elrobogó vonattal, meglepő, eredeti és érdekes).

Az előadás, melyet Róbert Jenő, a szinház kitűnő vendége rendezett, biztos kézzel van beállítva és végigvezetve. Érzik rajta a berlini játék-stílus szervezettsége. Minden hatást kihoz, minden kis részletet érvényre juttat, semmit el nem hanyagol. A szereplők közül azonban feltétlen elismeréssel csak Csortos-ról és Mály Gerőről szólhatunk. Az első a züllött bíró alakjában olyan alakítást mível, amely a modern magyar szinjátszás legjavához tartozik. Kisebb, de semmivel sem kevesebb, mint amit az Oroszország-ban csinált. Az utóbbi tökéletes reálisan, csaknem zord erővel formálja ki a kutyapecérnek a külváros sarából gyúrt alakját. Hegedüs a szinpadon átsétáló idegen úr mondókáit igen szépen mondja el.

A harmónikás naplopó szerepéből kész alakot csinál Dénes György. Titkos Ilonának nehéz a helyzete. Az utcalány, akit játszania kell, a darab leginkább konvencionális irodalmi patronokból összerakott alakja, - talán ezért nem érezzük a kitünő művésznő alakításának igazi reliefjét. Kiss Ferenc dolgozik a legegyenetlenebben, az első három jelenetben kicsillan erős szinész-ösztöne, de a továbbiakban ingadozó lesz. Az utolsó jelenetben ő is, Titkos Ilona is megtalálják magukat, - ez a szimbolikus távlatú trió a züllött bíróval tiszta, erős szinészi munka.