Az expediciós film céljánál és eredeténél fogva nem törekedhet kerek mesére és drámaiságra, mint a többi film. Nézőjének meg kell elégedni azzal, hogy egy utazás kapcsán laza összefüggésben vonuljanak el előtte a vizuálisan megörökíthető élmények és érdekességek. A tömeg mégis, amely együtt ül, ősi ösztöneinél fogva akciót, történést, drámaiságot vár.
Ezért van az, hogy az expediciós filmek között is nem mindig annak van legnagyobb sikere, amely a legtöbb és legtarkább érdekességet sorakoztatja föl, hanem annak, amely egyúttal valami nehéz és magasztos célért való bátor küzdelmet is bemutat. Ilyen volt a Shakleton délsarki expediciójának filmje, hatásosabb, drámaibb és megrázóbb, mint minden játékfilm. Ehhez jár közel az angol Noel kapitány expediciójának filmje, amely Himalája legmagasabb csúcsának, a Mount Everestnek megmászását hozza a mozi vásznára.
Az utazási filmeknek lassankint egy formulája alakult ki, majdnem azt mondhatnánk: receptje. Majdnem valamennyi így van megszerkesztve: látjuk az utazás célját érzékeltető, sokszor nagyon szellemes mozgótérképet, az expedició elindulását, sorban az expedició vezetőit és tagjait, vagy egyszerű szekond plánban, vagy pedig valamilyen tudományos vagy kevésbé tudományos foglalatosság közben, azután az út részleteit a megkapóbb néprajzi motívumokat, geológiai jellegzetességeket és szép tájképeket. Sohasem feledkeznek meg kedves, zsánerszerű, mulatságos epizódok közbeiktatásáról sem.
Nem kell sokat bizonyítani, hogy az utazási filmeknek ez a pontosan kialakult összeállítási módja sokkal kevésbé zavar változatlan ismétlődéseivel, mint a drámai filmeknek egyre kétségbeejtőbben unalmassá vált sablónjai. Annál is kevésbé, mert itt a sablónt sokkal inkább indokolja mindaz, ami minden utazás programmjában kikerülhetetlenül ugyanaz. És hiába: ha a művészet ismétel meg többször valamit, azt könnyen megúnjuk az élet azonban mindig szenzáció marad, ha akármilyen megszokott formát is tölt meg új és új látványossággal.
Ezt érezzük ennél az új expediciós filmnél is, amely egy olyan világot idéz elénk a kinematográfia távolbalátó szemével, amelyből eddig csak tudományos könyvek egy-egy szürke fényképe tudott nyujtani valamit. A Himalája fensíkjának misztikus országa, Tibet mutatkozik itt be érdekes embertipusaival, furcsa városaival és ami talán legmegragadóbb és legkülönösebb: vallási életének megnyilatkozásaival.
A film másik részét, az emberlakta vidékek elhagyása után, a fensíkok és a felhők fölé nyúló ormok csodálatosan szép panorámái töltik ki. Örökös néma felhőjárás száguldó árnyékai alatt bontakoznak ki fenséges pompával az emberi szemnemlátta magasságok, a Világ Ormának, vagy ahogyan a tibetiek mondják: a Hegyek Anyjának ünnepélyes szépségei. És ami a hangulatot egyre drámaibbá és fenségesebbé teszi, az expedició egyre nagyobb erőfeszítésekkel járó küzdelmei, a mindent megismerés örök szellemének harca az elemek titáni erejével, a tudomány önfeláldozása, a kutatók hősi halála.
Hevesy Iván
