A Fox-Varieték és Fox-Journalok legtöbbje egy új filmműfaj megszületését jelzik, amelyek képeikben és képösszeválogatásukban túlmennek a filmriport aktualitásain, mégis megmaradnak mindig az eleven életnél, hogy a földi élet tarka panoptikumát, a világ ezer arcát mutogassák meg. A mindennapi filmrevükből, a legtriviálisabb filmműfajból emelkedik fel így a dolgok új költészete, a képmozgásokban megénekelt élet.
A Fox-filmek között ismét megjelent egy ilyen filmköltemény "Szárazon és vizen a világ körül" címen. Hasonlít az utazási filmekhez, de mégsem az. Nem valamely expedició útja nyomán fűződik itt fel a jelenetek sora, mert személytelen utazás ez, mindnyájunk utazása, akik a mozi vászna előtt ülünk. A képzelet ereje repít bennünket körül a földkerekségen és mégis az út minden kis állomása a fotográfia konkrét valóságában tárja elénk az élet szépségeit.
Kinek nem volt nagy élménye valamikor régen az első filmképeknél a vonat, a mozdony közeledő rohanása, amint valami félelmetes varázzsal keresztül rohan rajtunk a mozinézőtér imaginarius terén át tovább, talán a végtelenbe? Ez az egyetlen filmmotívum bizonyítja jól, hogy egy-egy új viszonylat, amelyben ujra átéljük az életnek valamely élményét, a felénk rohanó vonatot, milyen csodálatos új erőt tud önteni abba az egyetlen élménybe.
Rohanó vonatot majdnem minden drámai filmben látunk és mégsem únjuk. Önmagában azonban mint mozgás és képmotívumot mégsem éljük át ilyenkor teljes intenzitással, mert a darab meséje és a szinészi játék megosztják figyelmünket.
A "Szárazon és vizen a világ körül" a rohanó vonatnak ezt a mozgásmámorát, minden filmmesétől elválasztva, bőséges áradatban adja. Keresztül-kasul futnak a vonatok a képen, a vonatok minden fajtája, a világ minden tájékán. Látjuk a vasút multját és jelenét különös testvéri párosításban. Egymás mellé fektetett síneken szalad Stephenson első vasútja és a modern expresszvonat egyszemű Cyklops-gépóriása.
Világkörüli útunkban ezután találkozunk mindazokkal a vonattipusokkal, amelyek vagy a vonat fejlődésének különböző fázisait jelzik, vagy pedig különleges változatait: az alaskai hómezők vasútját, ahol a mozdonyt is kutyák serege helyettesíti, a furcsa skót és svéd vasútat, Svájc alpesi vonatait csúcsok felé kapaszkodva és völgyek felé meredeken ereszkedve, a columbiai drótkötélvasútat, a Barmen-Elberfeldi függővasútat és az északamerikai soha meg nem álló Non-stop-vasútat.
Földkörüli útunkban azután, ügyes kontrasztképpen találkozunk a közlekedés és teherszállítás egészen primitív formáival is: tevekaravánokkal és méltóságteljesen lépegető elefántok sorával. Máshelyütt pedig a modern vonatok rohanásának sűrítése: két híd egymást keresztezve, egymás fölött, rajtuk és alattuk három vonat halad egyszerre különböző irányban.
Az út másik része hajókon folytatódik és gyors váltakozással bukkannak elénk a világ legszebb kikötői, a bosztoni, a new-yorki, a felhőkarcolók koszorújában, az antwerpeni hajók erdejével, ódon házaival, a norvég Bergen kikötője, a Riviera, Málta és Messina szigetek legszebb öblei, Nápoly, Velence, Athén, Bayreuth...! Azután Sanghai kikötője tárulkozik bárkák, tutajok, viziházak ezreivel, az ausztráliai Sidney és végül Japán.
Ez a második rész a festői szépségek sokaságát hozza az első rész mozgás-áradata után: a végtelenbe futó sínek után a végtelen tenger állomásai. A képsorozatok szépségét nem rontja, hanem emeli, hogy ugyanannak a témának változatai vonulnak el előttünk. Mintha az impresszionistáknak festészete elevenedne meg, mintha képeiken megmozdulnának a hajók, szállani kezdene a füst, hullámozni a tenger csillogó vize és a párás napsütötte levegő.
És különös, hogy a szebbnél-szebb fotografiák a véletlenek eredményeként az impresszionizmus más-más stílusváltozatát hozzák: néhány öböl Signac fénytől szikrázó kikötő-látomásait idézi, mások Jongkind drámai erejét, kemény konturú súlyos felhőit vagy Monet finoman erőteljes tónus-vizióit.
A fotografiák között néhány bámulatosan remek akad: tiszták és plasztikusak a legnagyobb perspektivikus mélységekben is, máshol lágyak és foltokban csillogók. Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson: művészet ez is és ha nem is festészet, mindenesetre a vizuális művészetnek egy új fajtája az, amely a közönséges fotografiában is ott lappang, itt azonban továbbnövekszik, mert a mozgás, az élet vére is beleömlik.
Nem akarjuk azonban ezzel a filmfotografálásnak ilyen festői eredményeit a piktúra eredményei mellé állítani, hiszen tudjuk, hogy ott az egyéni látásnak, a művész alakító szemléletének, temperamentumának milyen nagy szerepe van. Azonban nem szabad elfeledni azt sem, hogy a fotografálás sem tisztára gépmunka, mert a motívum kiválasztásában, a képnégyszög kivágásában, a megfelelő rajzolásu és fényerejű lencsének az adott témához való keresésében igen sok festői érzék nyilvánulhat meg.
Nem is beszélve arról, hogy az előhívás, a kopirozás, a vegyi és anilin virazsirozás milyen számtalan lehetőségét biztosítja az egyéni látás alkalmazásának. Hogy ne háborítsuk fel túlságosan a művészet smokkjait, mondjuk talán csak így: a piktúrának szerény, de új lehetősége mutatkozik meg a fotografiában, amelyben a technikai eszközök nem az ecset és a festék, hanem mindazok a beavatkozási lehetőségek, amelyeket az imént felsoroltunk.
És még egy tényre kell ezzel kapcsolatban a figyelmet felhívnunk. A film rohamos terjedése nemcsak a szinpadot és a regényt veszélyezteti, egyszerűen azért, mert könnyedébben és olcsóbban elégíti ki ugyanazokat a lelki igényeket, hanem éppen ilyen okból a festészetet is, mert más úton sokat levezet vizuális élmények után való vágyainkból. Vagy talán nem is veszélyezteti ezeket a művészeteket, hanem jótékony hatással lesz rájuk, mert eltereli figyelmüket a természet kopirozásától és igazibb, belsőbb céljaikra eszmélteti.
Visszatérve magára a filmre, meg kell állapítani, hogy szebben és jobban is meg lehetett volna csinálni, talán egy kissé absztraktabbul és tömörebben, elhagyva belőle a zsánerszerű jeleneteket, amik mind szuggesztívebbé tették volna ezt az így is pompásan sikerült, szép kis filmet. Olyasféle módszerekre gondolunk, mint amilyenekkel Walter Ruttman megalkotta a "Nagy város szimfóniája" című filmet.
Így az amerikai realizmus uralkodik a film kompoziciójában. Felírásai is elbeszélő jellegűek, kommentálóak, ciceroneszerűek. De eszünkbe jut Walt Whitman: olyan ez a kis film, mint egy Whitman-költemény, annak lelkes tempója, lelkendező enthuziazmusa nélkül. Még felírások gyanánt is idézni lehetne "Salut an Monde!"című versének sorait. Felteszi önmagának a kérdést:
"What do you see, Walt Whitman?"
És feleli az élet ezernyi szépségének elsorolása közben:
"I behold the sail and steamships of the World, some in clusters in port, some on their voyages."
És
"I see the tracks of the railroads of the earth,
I see them in Great Britain, I see them in Europe,
I see them in Asia and in Afrika."
Hevesy Iván
