Virágok élete és halála

A pesti filmkultúrát nemcsak azok a filmek jellemzik, amelyeket előadnak a mozik, hanem sokszor még inkább azok, amelyek nem tudnak a bemutatásig jutni a premierfilmszinházakban. Megemlékeztünk arról a művészetsüllyesztő eljárásról, amelynek az "Achmed herceg kalandjai" című, remekbe készült árnyékfilm esett áldozatul. Most ismét egy hasonló esetre kell rámutatnunk.

Néhány német művész és tudós hónapok szorgalmas munkájával készített egy ötfelvonásos filmet, hogy felhasználva a kinematográfiának egy csodálatos technikai lehetőségét, néhány másodperc idejére sűrítve mutassák be a virágok életét születésüktől halálukig.

Hogy elénk tárják: a növény épenúgy él és mozog, mint az ember, az állat, épenúgy érez, tapasztalatokat szerez, következtet és cselekszik. A folyondár kitör a földből és felfelé indul. Nagyon jól tudja az első perctől kezdve, hogy merre van a fény, amely felé leveleit ki kell tárnia és hogy merre keresse a falat.

De egyik kapaszkodó ága véletlenül eltéved, szél lendítette el a céltól vagy szára tört meg egy kicsit. Izgalmas küzdelembe kezd: egyre kétségbeesettebben hajlong, tapogat, végez nyugtalan körmozgásokat. Keresi a falat. Nem találja. Nem csügged. Lejebb a száron, közelebb a falhoz két újabb indát bocsát ki, önmagának egy kis mentőexpedíciót. Az egyiknek csakugyan sikerül elérni a falra feszített drótot, a főszár örömmel indul utána a megtalált és megmutatott úton.

Nem akarjuk a perszonifikálás költői eszközeivel leírni ezt a virágfilmet, de önkéntelenül érző és gondolkodó individuumnak kell tartanunk ezeken a képeken minden virágot. Virágfajták tucatszámra vonulnak fel előttünk: kiserkednek, kígyósan felkúszik a szár, bimbót duzzaszt és pompás virágra fakaszt, amely izgatottan, várakozóan remeg a fényben, hogy végül terméssé zsugorodjon és szirmait csendben hullajtgassa.

És ami talán a legszebb, a legérdekesebb: kiderül, hogy minden virágnak megvan a maga egyénisége, jelleme, temperamentuma. Az egyik fájdalmas vajúdással, kínlódó erőfeszítéssel nől fel, terem és hal meg, a másik nyugodtan és közönnyel, a harmadik frissen, boldogan és szökdécselve. Vannak pesszimista, szenvtelen, lethargikus és vannak optimista virágok, tele fiatalsággal és életörömmel. A rózsának, a máknak, a kaktusznak épenannyira különbözik vérmérséklete, mint a külseje.

---

És hogy mindezeket minden néző megérezze, a film rendezője finom és bensőséges táncszámokat iktatott közbe, hogy az emberi test mozgása utánozza, érzékeltesse az egyes virágok lelkét és növekedésének mozdulatait. A karok, a törzs és a fej táncával táncolják előre a rózsának, az orchideának, a máknak vagy a liliomnak virágzását.

A film nemcsak szebb, de érdekesebb, izgalmasabb is, mint a játékfilmek túlnyomó nagy része. De most jön a csattanó: nem akadt a tizennégy budapesti premiermozgó között egy sem, amely hajlandó lett volna ezt a filmet műsorára tűzni. A szinházigazgatók úgylátszik unalmasnak találták, unalmasabbnak, mint azokat az otromba hülyeségeket, amelyekkel hétről hétre traktálják a közönségüket.

A vállalkozó bemutatta az érdekelteknek a filmet, azután visszaküldte a németeknek: a címzettnek, a magyar közönségnek kézbesíthetetlen! Hát nem szégyen, hát nem botrány ez? Ilyen hamis szellemi szegénységi bizonyítványt kiállítani magukról! Moziigazgatóinkról és közönségünkről! Különösen két filmszinház közönye érthetetlen ezzel a filmmel szemben: az Urániáé, amelynek pedig kapcsolatai révén szinte kötelessége lenne két kézzel kapni ezen a didaktikailag is nagyjelentőségű filmen és az Ufáé, amelynek ezen a téren igazán csak a legjobb tapasztalatai lehettek, hiszen kultúrfilmjeivel legalább akkora sikereket ért el, mint drámai filmműsorával.

Hevesy Iván