A meztelen asszony

Ha a filmművészet egységes nemzetközi stílusán belül el akarják határolni a nemzeti karakterű árnyalatokat, akkor kétségkívül megállapíthatjuk, hogy a francia filmstílust az amerikai, német és orosz filmstílustól a következő két alaptulajdonság különbözteti meg: erős ragaszkodás a szinpadias, tablószerű beállításokhoz és tudatos keresése a képszerű, festőies jelenethatásoknak.

Ezekre kell gondolnunk, ha Leonce Perret-t tipikusan francia rendezőnek mondjuk. Utóbbi filmjei közül a "Koenigsmark" még teljességgel ezek szerint a francia rendezői alapelvek szerint volt megkonstruálva. Értékei is ezekből az alapelvekből bontakoztak ki: ünnepélyes előkelősége és dekoratív pompája. Ugyanezekből adódott főhibája is: fel-felütköző filmszerűtlensége és vontatottsága. A "Koenigsmark"-ot követő filmje a "Madame sans gene" nagy haladást mutatott ezeknek a filmszerűtlenségeknek eltüntetésében.

Leonce Perret új filmje, "A meztelen asszony" amelyet Henri Bataille ismert regényéből írt és rendezett filmre, további haladást jelez a drámaiság keresése irányában, A dekorativitásra való törekvés továbbra is uralkodó marad, azonban most már fotografikus értelemben filmszerűbb módon valósul meg.

Megtaláljuk ugyan a régi Perret-filmek dekoratív hatáskellékeit: az ornamensszerűen festett és beállított háttérkulisszákat és az elmaradhatatlan tűzijátékot, azonban általában véve a dekoratív hatások a szép piktoriális beállításokon és a raffinált megvilágításokkal fotografált interieurjeleneteken érvényesülnek legszebben és legteljesebben. Különösen szépek ebből a szempontból a film terrasz- és ablakjelenetei, amelyeken mindben az előtérben álló plasztikus figurák mögött lágyan rajzolt, végtelenbe vesző festői hátterek nyilnak.

Leonce Perret-nek egy dolgot kellene átolvasztani rendezői művészetébe a modern filmrendezés eredményeiből, ha azt akarja, hogy munkái filmdrámai szempontból is tökéletesebbek legyenek. És pedig azt, hogy a szinpadias nagy jelenetekből, filmnyelven: totálokból, mindig ki kell szakítani second- vagy premier-kép alakjában azt a motívumot, amely abban a pillanatban drámai értelemben a legaktuálisabb.

Perret él ezzel a módszerrel, de csak ott, ahol elkerülhetetlen és mindig szívesebben megmarad a teljes képnél, amely pedig filmen azért is nagyon hálátlan, mert csak a legnagyobb erőfeszítések és csak a legnagyszerűbb - szinészi produkció segítségével lehet beléje drámai atmoszférát préselni. Ennek a feladatnak legteljesebb megvalósítását Louise Lagrange érte el, aki a tulajdonképeni főszereplőt a kis párisi modellt játszotta, meglepően bensőséges átérzéssel, finomsággal és közvetlen erővel.

Perretnek totálokhoz ragaszkodó rendezése nagyon megnehezíti a felírásréteg elhelyezését és kétszeresen azok lefordítási és applikálási munkáját. A német és amerikai módszer second-képben exponálja azt az alakot, akinek szájába azután felirást akar adni. Ezzel eléri azt, hogy félreértés nem keletkezhetik.

---

Ha a totálból szakad ki a fölírás, akkor annak nagyon preciznek kell lennie, éppenúgy annak a színészi gesztusnak is, amely bevezeti, mert ha nem vagyunk rögtön tisztában azzal, hogy az elénk ugró feírásmondatot melyik szereplő mondja, akkor a filmtörténet folyásának símasága megzökken még abban az esetben is, ha a felírásról, annak olvasása után azonnal ki is derül, hogy melyik szereplő mondta. A kétes kiindulópontú felírás nemcsak hogy zökkenőt jelent, hanem észrevéteti magát a felírást. Már pedig a filmfelírás akkor a legjobb, amikor szinte tudomást sem veszünk róla.

"A meztelen asszony" magyar felírásait és a film képanyagának a magyar felírásokhoz való illesztését Pacséry László végezte, nemcsak kitünő írói készségekkel, hanem ami sokszorta fontosabb, teljes filmszaktudással és filmérzékkel. Képnek és szónak, a mai film két heterogén elemének teljes összegyúrását valósítják meg feliratai, amelyek amellett elevenebbek és drámaiabbak - volt alkalmunk az eredeti és fordított felíráslistát összehasonlítani -, mint az eredeti francia példányé.

A magyar filmdramaturgok közül Pacséry László az, aki legmakacsabbul ragaszkodik a felírásoknak illusztrálásához, amit pedig feleslegesnek kell tartanunk több okból. A felírás illusztrációja beletolakodik a filmbe, alkalmatlanul komplikálja egy harmadik idegen elemmel a film eddigi kettősségét, amely a filmkép és a leírt szó kevertségéből adódik.

Az illusztráció előre elfecseg valami olyasmit, amit a filmkép utána tökéletesebben mond el, az illusztráció mozdulatlan, halott képformákat vegyít a film mozgó és eleven képformáiba, a képfelfogásnak egy más stílusú formáját a filmkép realisztikus formáiba. Ezek mellett az elvi kifogások mellett megállapítható az is, hogy a felírás-illusztrációk elenyésző kivétellel naiv és primitív szimbolumok, amelyek amellett többnyire nem művészek, hanem mesteremberek kezeiből kerülnek ki.

Pacséry talán azért ragaszkodik a felírás illusztrálásához, mert érzi, hogy a filmképek közé iktatott leírt szó mennyire száraz és mennyire nem tudja utolérni a szinpad kimondott élő szavainak drámaiságát és szuggesztivitását. Az illusztrációval a leírt szó szinét, hangulatát és dinamikáját szeretné megadni. Két dologról azonban megfeledkezik.

Az illusztráció megakadályozza azt, hogy a felírás észrevétlenül olvadjon bele a képanyagba. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az illusztráció szimbolum vagy hasonlat - ez a kettő a legjobb eset -, amelyeket azonban külön érzékelünk a szavaktól. Például amikor illusztrációként galambok repülnek a háttér mélysége felé, a felírás pedig vágyakról beszél.

Úgy látszik, hogy Pacséry is érzi már ennek az illusztrálási módnak képtelenségét, mert ebben az új filmben új kísérlet bukkanik fel: a felírás alatt, tehát nem attól elkülönítve, elvont formák érzékeltetik a szavak mélyebb expresszióját.

Ezt a fordulatot szerencsésnek találjuk: ha már egyáltalában ragaszkodunk a felíráshoz, ez a megoldás mindenesetre célravezetőbb, kevésbé zavaró és kevésbé naiv. Hatásukat legjobban meg lehet figyelni annak a nagy jelenetnek a felírásaiban, amikor a két asszony a festőt választásra akarja kényszeríteni, majd később a "Lábadozás"  szövegű felírásnál.

Hevesy Iván