|
A vasáros - Nagy Endre komédiája a Belvárosi Színházban
Egy darab élet - mondja a műfajjelzésül a színlap, amivel az író nyilván arra akar figyelmeztetni, hogy az életet kívánja ábrázolni a maga póztalan egyszerűségében. Voltaképpen azonban egy irónikus élettapasztalatát akarja közölni: a jóságban mindig van valami tragikómikus, mert a jó ember védtelen a rosszakkal szemben. A jószívű és gyermetegül jóhiszemü vaskereskedőt majdnem megcsalja - biztosan meg is fogja hamarosan csalni - a felesége azzal az emberrel, aki szemérmetlenül zsebrerakja a pénzét, szemtelenül bánik vele a lánya, akit megdorgál illetlen flirtjéért egy ripacs színésszel.
Az egyetlen tisztességes embert a környezetében, a derék házvezetőnőt, neki kell kidobni a házból, mert hősiesen és kissé érthetetlenül magára vállalja a feleség ballépését. A helyzet tehát erősen élére van állítva, kissé túlságos erősen, úgyhogy felborulással fenyeget. Az alakok ugyanis tendencia szerint vannak beállítva, egyoldalúak s ezért a realisztikusan megindított történet hamarosan elhagyja maga alól a realitás talaját.
Inkább a jeleneteit lehet élvezni mint az egészet: a második felvonásban a vaskereskedő és a házvezetőnő közötti jelenet egyszerű, meleg, megható s a harmadik felvonás, ha elfogadjuk a házvezetőnő nem egészen indokolt önfeláldozását: jól van összebonyolítva és kibogozva. Egészen különös rokonszenvünket fordítja a darab felé az az egyszerű becsületesség, mellyel az író a történetet elénk tárja.
Nem színpadi hatásokat keres, nem cifrázza fel mondanivalóit mindenféle divatos fogásokkal, csak lepergeti jelenetről-jelenetre, ahogy képzeletében a dolog megtörtént, hadd hasson minden, ha tud, a maga tiszta súlyával. Nagy Endre, úgy látszik, tudatosan szembeszáll azzal a most uralkodó tendenciával, amely a közönség kegyei után kapkodva, egyre jobban a revue felé hajszolja a vígjátékot. |