Szirmai Imre amerikai körutra indul a tavasszal

El akar búcsúzni az uj világba vándorolt régi magyar publikumtól

A premierek és színházi kommünikék nagy tömegében az ember észre sem veszi, hogy a színpadról, hangversenydobogóról egyszerre csak eltűnik egy-egy jócsengésű ismert név. Ez a színész tragédiája, a közönség hálátlansága, amely nem tartja számon, nem kérdezi, hogy hová tüntek el a nemrégen zajosan ünnepelt művészek. Senkisem hiányzik, senkisem pótolhatatlan, ez a megdöbbentő igazság szürődik le, ha sorra vesszük, hogy kik azok, akik ez időszerint nem játszanak Budapesten?

Ime néhány név: Kosáry Emmi, Biller Irén, Király Ernő… Ki tudja azt, hogy közülük kettő már Amerikában van? Király Ernő néhány hét előtt utazott el, Kosáry Emmi pedig a Paganini bácsi bukása után (mindössze ötvenszer játszották, ami Bécsben példátlan bukást jelent) szintén Amerikába készülődik. Minden valószinűség szerint, úgy mint három év előtt, ismét Király Ernővel fogja járni a magyarok lakta nagyobb centrumokat.

Kurucz János, a tavaly Budapesten járt nagyszerű zongoraművész és dalköltő menedzseli és szervezi az amerikai körutat. Kurucz nemcsak Király Ernőt és Kosáry Emmit hívta meg hosszabb vendégjátékra, hanem Dolinay Ilonát is, aki nemcsak drámai szerepeket fog játszani, hanem dizőz minőségében is bemutatkozik az amerikai publikumnak. Most azután levelet kapott Szirmai Imre is, akit szintén szeretne megnyerni az amerikai turnéra Kurucz.

Megkérdeztük Szirmait, hogy elfogadja-e a meghívást?
Szirami alig titkolható meghatottsággal válaszolt kérdésünkre.
- Bevallom, - mondotta, - hogy legrégibb és legkedvesebb vágyaim közé tartozik egy amerikai művészkörút.

Az évek folyamán nagyon sok, kedves, meleghangú levelet kaptam Amerikába vándorolt magyaroktól, akik visszaemlékezve magyarországi színházestélyeikre, megemlékeztek rólam és érdeklődnek, hogyan érzem magam és gratulálnak, ha egy-egy sikeremről olvasnak. Nagyon sokan élnek odakint az én régi népszínházbeli publikumomból és én nem akarok addig visszavonulni a színpadtól, amig személyesen nem veszek tőlük bucsút. Életemnek erre a nagy élményére bevallom, nem minden izgalom nélkül készülök, mert nékem nem dollár-, hanem szívügyem ez az utazás.

Régi híres szerepeimet akarom eljátszani, a „Liliből” Plinchardot, Napoleont a „Szókimondó asszonyságból” és az új operettek közül a „Régi jó Budapestben” szeretnék fellépni. Jól tudom, nehéz út vár rám, hiszen Nádor Jenő kollégám meséli, hogy este előadás után, akárhányszor nyomban a vonathoz kell rohanni és bizony gyakran fordul elő, hogy a próbákat is vonaton tartják, de mégis megyek. Hála az Égnek, most még elég erősnek érzem magamat ahhoz, hogy egy ilyen út fáradalmait magamra vegyem és hiszem, hogy ottani élményeim bőven kárpótolni fognak a kellemetlenségekért.