Reinhardt és a négy H

Wien

Örökölhető-e a tehetség? Aki a színház történetét jól ismeri, erre a kérdésre nemmel válaszolni. Tehetség – genie, bármily művészi téren mutatkozik, elemi megnyilatkozásnak tűnik. Nagy művészek sarjadékai, akiknek apjuk, vagy anyjuk hírneve folytán, ugyanolyan ígéretteljes pályafutást jósolnak, legtöbbször nem tudnak többet adni a világnak, mint egy fényes nevet. Az évek folyamán tett kísérletek bizonyítják ezt az állítást.

Itt a bécsi Burgtheaterben több fiatal művész működik, fiai a valaha első német szinpad hirneves művészeinek. A Burgtheater, amely egykor teljesen kiérdemelte ezt a megtisztelő elnevezést, ma már csak saját hagyományának epigonja s ebben a hanyatlásban nem csekély szerepe van azoknak a kísérleteknek, melyek a régi nevek fényével próbáltak a színház mindinkább sűlyedő niveauját emelni. Az egykor oly büszke színház ma alig különbözik rangban egy közepes vidéki színháztól.

Nagy hatással van a tehetségre az a légkör, amelyben fejlődik. Egy meleg művészi naptól besugárzott légkörben sokkal jobban fejlődhet ki a tehetség, mint egy józan köznapi milieuben. Láttunk példákat, ahol a fiú az apát túl tudta szárnyalni, azért mert az apa már korán gondot tudott fordítani a tehetség fejlesztésére, amiben neki soha nem volt része ifjúkorában. Johann Strauss fia, Franz Schubert, Emil Jannings … ilyen példák. Ritka, majdnem egyedülálló az az eset, hogy az egész család minden tagja művész és mindegyik a maga nemében tökéleteset nyújt. Ezt a ritka példát találjuk a Thimig színészcsaládnál, akik ma lelkük az egyesült Reinhardt-színházaknak. A Thimig-család tagjai adjak a négy H.-t: Hugó, Hermann, Hans és Helén.

Hugó Thimig, aki 50 éves Burgtheater-jubileuma alkalmából udvari tanácsossá lett kinevezve, a feje a családnak. Ő egyike az utolsó, színészeknek az „alte Burgtheater”-ből és neve szorosan összefügg a ház dicső tradiciójával. – Hugó Thimig, Sachsenből származik és ifjuságában átélte a vándorszínészek egész romantikáját. Egész fiatalon került Bécsbe és egy igazgató szerencsétlen kísérlete után, őt mint hősszerelmest felléptetni, mindjárt a neki megfelelő, illetve komikus szerepekhez jutott és ezt a helyet 50 éven át példásan töltötte be.

Hugó Thimig a legemberibb komikus volt, akit a színpad ismert. A kis tömzsi férfi, jókedvűen pislogó, apró szemeivel, a legszebb Burgtheater estéket szerezte nekünk. Az ő humora nem maró, mint pl. Pallenbergé, hanem megggyőzően emberi, mert ő az életben is mindig jókedélyű. Azok közé a kevés kivételek közé tartozik a komikusok között, akik az élet nem sárgakóros mysanthropok.

A melegség, mely megjelenésével maga körül árad, nem csak művészi egyéniségéből, hanem az emberből is kisugárzik. Hugó Thimig, aki néhány évig a Burgtheater helyettes igazgatója volt, több mint 50 évi működés után elhagyta ezt a színpadot, mert Reinhardt alkalmat adott neki, hogy három gyermekével együtt működhessék, amint a Burgtheater-nál, ahova igazi tehetségek csak nehezen juthatnának be, nem tudott elérni.


Művészileg legközelebb áll hozzá idősebb fia, Hermann, aki már évek óta van Reinhardtnál és eddig csak Berlinben játszott. Reinhardt maga vezette a kiképzést és ma együttesének támaszai közé számítja. – Idősebb színház látogatók az apja hű képmását akarják benne felfedezni. Ugyanolyan meleg humora van mint az apjának s az ő „jó fiú”ai kabinetalakitásai a színművészetnek. Nála is az a benyomásunk, hogy müvész és ember ez.

Molnár Ferenc uj színműve „Riviera” adott alkalmat arra a meglepetésre, hogy Hermann Thimiget egy majdnem tragikus szerepben láthattuk. Nisch szerepében mesteri alakitást nyújtott. A nagy jelent, a „kirakat” Riviérán, Darvas Lilivel, mint partnernő, a legmegrendítőbb volt, amit az utóbbi években színpadon láthattunk.

Hans Thimig, az ifjabbik fiu, 17 éves korában került a Burgtheaterhez. Harry Walden a tragikusan elhunyt művész volt az, aki az ifjú különös tehetségét fölismerte és közreműködését, Thaddens Rittner „Gartnen der Jugend” című darabjában kieszközölte. Hans Thiming, mint ifjú királyfi, Walden öregedő királya mellett, mesteri alakítást nyújtott.

Pályafutása ezután kis időre félbeszakadt, mert érettségiznie kellett, de 18 éves korában újra visszatért a Burgtheaterhez, ahol a „Naturbusch” elárvult szerepkörét bízták rá. Michael Hellrlegel alakításával, Hauptmann „Und Pippa tanzt”- iában, a költő elismerését érdemelte ki. Hans elhagyta a Burgtheatert, hogy Reinhardthoz szerződjék. Reinhardt vezetése alatt az ifjú még kissé kiforratlan tehetsége bizonyára egészen ki fog fejlődni. A Thimig-család tehetsége már ma félre nem ismerhető.

A feje ennek a családnak tulajdonképpen nem Hugó, hanem leánya Helene. Egy on-dit szerint ő a Reinhardt-színházak igazgatónője. Kétségkívül Reinhardttal való sok évi barátságának köszönheti művészi pályájának föllendülését. Helene egyik legkülönösebb jelensége a német színpadnak. Tehetsége teljesen különbözik apjáétól vagy bátyjáétól. A világirodalom sápadt, légies asszonyainak, a költők álmainak és vágyának megszemélyesítője s ha a színpadon van úgy tűnik mintha nem is ebből a világból lenne. Wilde fáradt dekadens asszonyait épp oly nagyszerűen játssza, mint Schiller sápadt Lujzáját.

Helene Thimig, akit nem lehet szépnek nevezni, átszellemült, harmónikus vonásai által mégis csodálatosnak tűnik. Szemei sokszor többet tudnak mondani, mint az író. A három Thimig megszemélyesitője egy régi, haldokló színész kulturának. Helene a holnap asszonya, ha nem is a legnagyobb a családjában, de a legérdekesebb. Reinhardt együttese ma nagyrészt a négy Thimig művészetére van alapítva és ez egy színháznál, ahol a színművészet elitje gyűlt össze, sokat jelent.

Rappart Hugó