Hogy ettek ezek az állatok? Miből éltek? Hogyan keresték meg a táplálékukat? Ez érdekelne bennünket. Ezekre, a kérdésekre azonban a tudomány is csak találgatásokkal tud válaszolni. Voltak ezek közt a szörnyállatok között olyanok, amelyeknek egy hatalmas fa lombja meg sem kottyant reggelire, ha ugyan növényevők voltak.
Akkor egy effajta állat egy év alatt lekoppasztott egy erdőt. Ha egy ilyen szörnyeteg ugrott egyet, a föld szinte behorpadt a lába alatt. Csordában éltek. Ha egy ilyen csorda rohanni kezdett az beillett földrengésnek.
A táplálék megszerzésébe pusztultak bele, illetőleg alakultak át az adott környezethez alkalmazkodóbb szervezetű, kisebb méretű, ügyesebb mozgású lényekké. Ezek az életrevalóbbak aztán maguk pusztították a nehézkesebb, esetlenebb állatóriásokat. De ismét életképesebb formákat teremtett az alkalmazkodás, a tökéletlenebbek pedig folyton folyvást pusztultak.
Mert a természet nem tűri meg azokat a lényeket, amelyek nem tudnak alkalmazkodni. Alkalmazkodóképesség! Ez a természet nagy próbaköve, amellyel eldönti, hogy mit pusztit el és mit hagy életben. Aztán szörnyű pusztítást vitt végbe ősvilág szörnyű lényei között az éghajlat változása.
Cuvier, híres francia természettudós szerint időnként hatalmas katasztrófák rázták meg a földet; e katasztrófák egyrészt a kőzetrétegződés megváltozását, másrészt-az összes élőlények megsemmisülését idézték elő. A tudósok legtöbbnyire ez állatok időről időre megtalált csontvázai szerint rekonstruálják meg az egykori szörnyek képét.
Folytonos pusztulás és az új, alkalmazkodóbb képességek kifejlődésének végtelen hosszú során megjelen végre az ember. Az ember a teremtés koronája, az alkalmazkodóképességért való szörnyű vonaglásban a csúcspont. Az ember, aki eszével, ravaszságával maga termeszti a táplálékát és tartalékolja azt fel.
Aztán kijátsza az időjárás szeszélyeit is, a maga mesterséges eszközeivel megbirkózik minden éghajlattal. És határtalan tudásvágyával tudni akar mindent, ami a földön végbement. A bámulatosan fejlődő mozitechnika lehetővé leszi, hogy megismerkedjünk az őskor kihalt állatszörnyetegeinek az életével. New-Yorkban egy rendkívül érdekes film készül.
Egy angol író elbeszélése nyomán egy expedició történetét jeleníti meg; amely útnak indul, hogy az őskor szörnyállatit felkutassa. Rá is talál a föld egy rejtett zugában az elveszett világra. Itt még élnek Allosaurusok, Diplodocusok, Agathaumasok. És a modern ember rémülettel eltelt szemtanúja a rémítő alakú és szörnyű nagyságú állatok életének és egymás ellen vivott iszonyatos harcainak.
A fantázia, a képzelet szüli meg újra az őskor eltűnt állatvilágát, de a természettudósok tájékozottsága őrködik azon. hogy a fantázia szüleménye a legnagyobb lehetőséggel megközelítse a valóságot.
A múzeumi csontvázak után kicsinyített alakját készítik el az őskori állatoknak. Megfelelő drótszerkezet segítségével az állatok minden tagja mozgatható. Az egymással harcoló szörnyetegeknek a megfelelő fotografálása azonban még így is rendkívül nehéz technikai feladat.
Egy héten csak 17 méter készül el ebből a filmből, míg egyéb filmekből 5-600 méter is elkészül egyetlen nap alatt. Az állatok természetes nagyságú alakját azután a képek megfelelő nagyítása útján érik el. A több száz méteres őserdő a fölvevő-műhelyben alig egy méter, a félelmes, gigászi állatok pedig mindössze félméter magas alakban vívják harcaikat.
Az első szörnyeteg a filmen a Nibelungen-filmsárkánya volt. Ennek modellje azonban még eredeti nagyságú volt. Ez adta aztán az ösztönzést az amerikaiaknak, hogy gyermekjáték nagyságú modellek segítségével bemutassák az őskor eltűnt állatvilágát.
