A magvakat általában a termékenység jelképeinek tartották és a lenmagot mint szerelemgerjesztő szert (aphrodisiacum) már Dioscorides említi, s ma is Ausztria egyes vidékein mint szerelmi orákulumot használják. Az olyan növények, amelyeknek termése sokmagvú, mint a mák vagy a füge, biztos gyermekáldást hoztak az asszonyoknak; az olyanok pedig, amelyekben a herével való hasonlatosságot véltek felfedezni, mint a dió, szilva, mandula, a férfiak nemzőképességét növelték.

A birsalma sok magva és kellemes illata folytán a régi görögöknél a szépség, szerelem és termékenység jelképe volt és Aphroditének volt szentelve; esküvő után az új asszony egy birsalma elfogyasztásával Aphrodité oltalma alá helyezkedett. Ugyancsak a görögöknél, amidőn a menyasszony átlépte a lakodalmi szoba küszöbét. a násznép közt diókat osztogattak széjjel, hogy Zeus az új házaspárt termékennyé tegye.

A germánoknál a birsalma termékenységet és a boldog házasságot jelképezte. A Keleten a füge számos magva (illetőleg helyesebben termése) miatt a termékenyítés és a termékenység jelképe volt és a trágár erotikus vallási szertartásoknál nagy szerepet vitt. A rómaiaknál a női szeméremtestet (vulva), a görögöknél a penist jelképezte s az előbbieknél Juno, az utóbbiaknál Dionysos és Priapus szent növénye volt.

A szálepnek, mint általában az Orchideáknak, két gumója van, miáltal különösen emlékeztet herére. A két gumó nagysága közti különbség már a régieknek feltűnt és különböző hatást tulajdonítottak nekik. Theophrastos szerint a nagyobbik emeli, a kisebbik csökkenti a nemzőképességet (facultas coeundi); Dioscorides szerint ha a férfi a nagyobbikat fogyasztja el, akkor fiú, ha a nő a kisebbiket, akkor leány fog születni;születni.

Plinius említi, hogy a thessaliai nők a nagyobb, keményebb gumót kecsketejben megfőzve mint aphrodisiacumot, a kisebb lágyabbat mint antiaphrodisiacumot használták. A germán ókorban az Orchis-félék Freya, a szerelem istennőjének voltak szentelve.

Habár a szignatúrák túlnyomó része a növényvilágból került ki, találkozunk velük az állatvilágban is. A gyorslábú állatok, mint a nyúl vagy a szarvas zsírja lábfájás ellen használt, míg a foltos párducé a szeplőket tüntette el. A múmia pora, mint nagyon régi dolog, vízzel el­keverve hosszú életet biztosított annak, aki ezen keveréket megitta.

A Janus Damascenus néven ismert arab orvostól származó „Diasatirion" bájital, amelynek hatása abban áll, hogy „Valet ad erectionem virgae, multiplicat sperma et desiderium coeundi", Valerius Cordus 1546-ban megjelent „Dispensatorium"-a szerint sok mindenféle alkotórészből áll és főhatóanyaga a „testiculi vulpis" (róka-here).