A sajtkészítés általában nem könnyű dolog, mert az eredmény számos - közelebbről részben nem is ismert - egymásra ható s emellett nehezen számbavehető tényezőtől függ. Hosszas tapasztalás tanít csak meg a szokásos mesterfogások helyes alkalmazására.

Ennek birtokában házilag is készíthetünk sajtot, bár nehezebben, mint üzemben, mert az eszközök s helyi viszonyok rendszerint rögtönzöttek s nem minden tekintetben felelnek meg a célnak. Gyakorlott sajtos tehát ilyen körülmények között is tud sajtot előállítani, hozzá nem értő ellenben sok anyagot fog elrontani, még ha ismeri is főbb vonásokban a készítésmódot.

Ebből következik, hogy házi előállításra csak egyszerű technikájú, apróbb, lágy s főként olyan sajtok alkalmasak, melyeket frisse éretlen állapotban, a tejsaván erjedés i szakában szokás fogyasztani. A sajtok érleléséhez ugyanis bizonyos fokú hőmérséklet, páratartalom a levegőben, a kéreg gondos kezelése szükséges.

Utóbbit védeni kell a mikrobák és állati kártevők ellen, viszont bizonyos baktériumok, illetőleg penészek elszaporítandók rajta; elejét kell venni repedések keletkezésének, a felszín kiszáradásának, felázásának, szétfolyásának stb. Mindez alkalmas, nehezen rögtönözhető helyi viszonyokat s nagy tapasztaltságot feltételez, ezenkívül hosszabb időt is vesz igénybe, tartós gondot jelent, melyet az előállított nehány darab sajtocska nem érdemel meg.

Leginkább még imperial-, gervaisszerü tejszínsajtokat készíthetünk a háztartásban. Ennek módja pl. a következő: 5—6 rész teljes tejhez 1 rész tejszínt teszünk, a keveréket tartalmazó edényt nagyobb tömegű, körülbelül 32 C° hőmérsékletű vízbe állítjuk, hogy a tej tartósan 30 fokos maradjon; azután annyi tejoltót adunk hozzá, hogy 5—6 óra alatt megalvadjon.

A még lágy olvadékot hosszában s keresztben vezetett metszésekkel körülbelül 2 ujjnyi vastag hasábokra szeleteljük, majd lapos merőkanállal apránkint kiszedjük s ritka szövésű túrós zsákocskába rakjuk. Meleg helyen másnapra a savó nagy része lecsepeg, ha ez nem történt volna meg, két deszka között gyengén préseljük is. Azután az alvadék gyúrása következik, melynek célja a víz s zsír egyenletes elosztása. Rá 1—2 napra a sajt elsavanyodik, tejfölös túróízt kap. Ilyen érési stádiumban szokás fogyasztani.

Egy másik sajtnem, melyet kiki aránylag könnyen készíthet magának, az ú. n. juhtúró (liptói). Készítése: 1-2 hetes juh-gomolyát (kenyéralakú juhsajt) megtisztítván, szeletekre vágunk, ezeket elaprózzuk, 2—3 % sóval meghintjük s húsvágógépen áthajtjuk; az őrleményt kézzel plasztikus tésztává gyúrjuk s mázas fazékba tömködjük bele. Pár hét multán ezen anyag egyenletes állományú ízletes sajttá alakul.

Eredetileg házi készítésűek a különféle túró-sajtok is, mint pl. a pogácsasajt, manapság azonban inkább gyárak foglalkoznak előállításukkal; miután ehhez megint sajátos berendezés s tapasztaltság szükséges.