Riga, április végén
A mult század közepén, amikor Moszkvában teljes pompájában virult ki az orosz politikai romanticizmus, a szlavofilizmus, amit nálunk pánszlávizmusnak neveztek, lett divatos jelszóvá a guruló rubel, a titokzatos erő, amely sistergő tüzfészekké változtatta a Balkán-félszigetet. A lábbadozó Európát ez uj életre ébredt titokzatos erő gyujtogatja ismét, misztikus forrásaiból ujból megindult a vészes arany és a guruló rubel gördül ismét végig a világon a nyomában ujra fölfakad az elviselhetetlen szenvedések és politikai lázrohamok áradata, amely e világot olyan vérszegényre csapolta.
A Kreml falai tövében a moszkvai Lyublyanában épületek hosszu sora ál. E sokemeletes bérházak külső képe miben sem üt el az európai nagyvárosok bérházainak megszokott homlokzatáról. Három-, négy-, ötemeletes bérházak, a külsejük szennyesebb, elhanyagoltabb, mint az ilyen bérkaszárnyák szoktak lenni, az ablakok piszkosak, de a házak hosszu során, minden kapu előtt bőrkabátos katona áll őrt s minden moszkvai polgár titokban keresztet vet, ha a Lyublyankát emlegeti. Ez a háztömb az orosz pokol, aki e kapukon belép, az elvetheti élte minden reményét.
Itt székel a Cseka, a mindenható orosz politikai titkos rendőrség, az orosz birodalom valódi, egy igaz ura, amelynek minden zugban és minden családban megvan a maga bizalmasa és amely rendithetetlen erővel uralkodik az orosz nép és annak vezetői fölött. A lyublyankai házcsoport legmagasabb emeletén, hosszu folyóson végig, minden második, harmadik ajtón, cirill és latin beükkel országok, városok, világrészek neve feketélik és az ajtók mögött ültek a Cseka emberei, akiknek az a föladatuk, hogy szorgosan figyeljék az illető város, ország életének minden rebbenését és e szobákból indul el a pusztitó utjára a rubel, a vörös rubel, hogy forradalmat, lázongást, sztrájkot, robbanást, a vörös Apokalipszis egész pusztitó hadát szabaditsa a szerencsétlen országokra.
A guruló rubel második forrása Pétervárott van, az egykor olyan megdönthetetlenül szilárdnak látszó, ma lassan széthulló, sok mérföldnyi hosszuságban hatalmas gránitkockákból rótt pétervári Nóvaparton. A Szmolnij-intézetben, a bolsevizmus első fellegvárában székel még ma is a vörös apostol. Lenin örökségének gyülölködő széktartója, az északi kommün elnöke, Zinovjev. Az ő kezében futnak össze a III. Internacionále szálai, a folyosók mélyében, szobák labirintusában rejtett kabinetjéből ő dirigálja a világ minden részében dolgozó misszionáriusait és e hatalmas, százados épületből indul utjára a guruló rubel, hogy a moszkvai ággal találkozva, zuditsa Európa fejére Pandora szelencéjének minden ajándékát.
E guruló rubelnek nincs határ, amely gátat szabna. Az aranynak nincs szaga és nem hagy nyomot, amiről föl lehetne ismerni. Bulgáriában néhány százezer leva átutalásának a nyomát találták. Hamis a levél, hamis a nyugta, mint ahogy eddig minden levelet, minden irást hamisnak deklaráltak, ami ellenük bizonyitott volna. Kétszázmillió aranyrubelt költött a Komintern, a Vörös Internacionále az elmult évben propagandacélokra, százmillió dollárt!
Hová jutott ez a sok pénz, kinek a kezén gurult keresztül, ki tudná azt megmondani? Az eredmény megérte a fáradtságot. Az észt forradalom sok véres áldozatának hullája tátongó szakadékot vert a balti parasztok meg munkások közé, Párisban diákok és munkások hullái mutatják, merre gurult a rubel és a szófiai robbanás véres örülete talán évekre szakitja ketté a bolgár népet és állja utját annak, hogy a balkáni bogrács bugyborékoló tartalma lassan megnyugodjék. Kétesztendős küzdelem után az angol szakszervezetek vezetőtanácsa kimondta az egyesülést az orosz szakszervezetekkel, egy fronton küzdenek ezután az angolok és az oroszok az óvatos haladás propagandája, az amsterdami szakszervezeti tanács ellen! Az arany erre is gurult-e vajjon, ki tudná megmondani?