A herceg szerint behálózták feleségét, de az is lehet, hogy szerelemből szöktették meg – A hercegné, aki nevére iratta a zuglói villát, csak pár száz millió értékü aranytárgyat vitt magával
Abdul Hamid volt török császár hetedik fia, a 38 éves Abdul Kadir herceg, aki Konstantinápolyból történt menekülése után Budapesten telepedett le, pénteken éjfél után riadtan jelent meg a főkapitányságon. Abdul Kadir herceg bejelentette, hogy 25 éves szőke felesége, Musztafa Madzside eltünt, illetőleg cselédségével együtt megszökött és különféle aranyértéktárgyakat vitt el magával. A rendőrség meg is indította a nyomozást, a hercegnét meg is találták, de mindjárt kiderült, hogy bünügy nincsen s a hercegné csupán elköltözködött hercegi férjétől.
A herceg eddig a Mester-utcában lakott s május elseje óta villát vásárolt kint Zuglóban, a Jókai-utca 2. szám alatt. Itt kereste föl a herceget vasárnap délben A Reggel munkatársa. Az ákácillatos, kertes Jókai-utcában parányi kis villa a hercegé, egy nagy gyepes kert végén.
Az uj villát Ujvári Károly szinész építtette, de most már harmadik vagy negyedik gazdát cserél a féligkész villa, amelynek épitését csak most fejezték be, Abdul Kadir herceg mosolyogva s keleti udvariassággal jön elém és invitál föl a lépcsőn.
A herceg alacsony, borotvált, kiélt arcu, sovány férfi, aki inkább egy fáradt tőzsdebizományosnak látszik, mint a török császár fiának. Németül és franciául csak törve beszél. Szivesen válaszol kérdéseimre s tört mondatai közben állandóan mosolyog, de mindjárt az első percekben, megfelelő magyarázó gesztusokkal, ezeket mondja:
- Két napja alig ettem, nincs semmi étvágyam a nagy izgalomtól. A feleségem most 25 éves, de már 12 év óta a feleségem. Nálunk, Törökországban, nem az életkor után vesszük el a nőket feleségül, hanem akkor, amikor kifejlődnek. Két fiam van a feleségemtől. Most egy kicsit az asszony sovány, betegeskedő volt, orvoshoz is járt és legutóbb két török urral találkozott gyakran és én azt hiszem, hogy ez a két török úr elcsavarta a feleségem fejét s rábirták, valószinüleg anyagi okok miatt, hogy engem elhagyjon. Semmi más oka nem volt az eltávozásra.
Talán az a két török férfi, aki behálózta, tudta azt, hogy ezt a villát, amit nemrégiben vettem, valamint a butorokat is, mind a feleségem nevére irattam. Én azt hiszem, hogy pár nap mulva vissza fog jönni s akkorra majd tisztán látok az egész ügyben.
Természetesen csak akkor fogadom vissza, ha egyedül jön, legföljebb édesanyját hozhatja magával, aki jelenleg Ujpesten lakik. Azt nem fogom eltürni, hogy esetleg egy idegen férfit hozzon magával, mert a mi török törvényeink szerint az asszony nem válhat el férjétől és őt soha el nem hagyhatja, csak abban az egy esetben, ha a férj válni akar és beleegyezik. Én nem egyezem bele semmibe, azt akarom, hogy az asszony jöjjön vissza a gyermekeihez. Tizenkét év sok idő, megszoktam őt. Az a másik hölgy, aki szintén Törökországból jött velünk, nem a feleségem, itt él ugyan velünk a házban, most egy hathónapos csecsemője van, de nem a feleségem – mondja a török herceg, hamiskásan hunyorog – csak itt él velünk, török szokás szerint, annál is inkább, mert hites feleségem beteges.
Tévedés az a hír, hogy a feleségem meglopott volna engem. Elvitt ugyan antik török és modern ékszerdarabokat, de az mind az övé volt, pár száz millió korona értékü volt az egész. Az én tárgyaim közül csak néhány aranyérmet vitt el, az legföljebb száz millió korona értékü. A feleségemmel ment a szobalány, a szakácsnő s egy néger leány, aki a gyermekek mellett volt.
A török herceg szivesen beszélgetett családi dolgairól, továbbá majd rátért arra, hogy a testvérei kint élnek Ausztriában, Angliában. Most csak Angliából kap apanázst, valami családi petróleumgyár jövedelméből.
A herceg sajátkezüleg dolgozik a villa befejezésén, kalapácsol, szögez, ajtóvasakat csinál, locsolja a kertet, ahol két kis fia virgoncan játszadozik a házmestergyerekekkel s magyarul beszélgetnek egymással.