Szabó Dezső még nem adott életjelt magáról

Nem sikerült eladni az egész könyvtárat – Akik Pesten látták Szabó Dezsőt – Miért hagyta abba a drámaírást

Szabó Dezső elment, kivándorolt, itt hagyta ezt a porondot, amelyen annyi éven keresztül vagdalkozott jobbra-balra. Elment, anélkül, hogy búcsút vett volna bárkitől. A budai Philadelfia-kávéházban még megevett két tojást pohárban s onnan egyenesen felszállt a déli-vasútra. Senki se kísérte, senki át nem ölelte, senki zsebkendőt nem lobogtatott utána. Így rendezte ő ezt és az a titkos érzésünk, hogy ez a csendes távozás, ez az ünneptelen, angol módra való eltűnés talán reklámabb minden reklámnál, amihez pedig Dezső a vatermörderes, ugyancsak értett egy keveset.

Számtalan nekifeszülés és kiábrándulás után üszkös-örömtelen lett számára ez a magyar talaj. Levegőváltozás! Ez volt a megváltó ötlete, de soká tartott, míg az elhatározásból cselekvés lett. Elvégre háromezer kötet volt felhalmozva lakásán, amivel nem lehet csak úgy vándorlegény módjára költözködni. Sok vajúdás után aztán átalakult a lakás könyvesbolttá. Még amíg a kiárusítás folyt, gigászi összegekről lehetett hallani, amiket Szabó Dezső egyes könyvpéldányaiért kapott, a szomorú valóság ezzel szemben az, hogy Szabó Dezső potom áron adta el könyveit, 10-20 ezer koronáért, de így is megmaradt nagyrésze ennek a tekintélyes könyvtárnak, melynek az író pedig Bibliotheca Desideriana néven szebb jövőt szánt.

Az előrelátott 300 millióból csupán 110 millió jött be s ezt az összeget lakása árával kiegészítve 150 millióval indult útnak. Azaz hogy nem egészen 150-el, mert ebből visszafizette Faludi Jenőnek azt a tizenöt milliót, amit megírandó darabjára kapott előlegnek.

Szabó Dezső kurta drámaírói pályafutása egyébként is roppant érdekes. Nemcsak azért, mert a magyar színműírás történetében ő az egyetlen, aki visszafizette a már egyszer felvett, és már egyszer elfogyasztott előleget, hanem azért is, mert megkezdett színdarabjának megírása közben vált mind erősebben meggyőződésévé a dráma csődje, s mint művész a tiszta meggyőződés első pillanatában azonnal levonta a konzekvenciákat.

Utálta már a tollat is a kezébe venni, - mondja egyetlen barátja, kivel a budai kávéház egy kis asztalkáján hónapokon át napról-napra ostorozta, bélyegezte kemény szellemét – az utóbbi időben ár úgy iszonyodott a fehér paprírtól, mint késői éveiben Rodin az anyagtól!...

- Nem tudok rossz drámát írni, napjaink szelleme pedig kizárta a klasszikus magyar dráma sikerét. Írom tehát tovább regényeimet.

A Szirtes úti lakás átment másnak tulajdonába és Szabó Dezső régi gazdája, Hegyi István folytatja a könyvek kiárusítását.

A kivándorolt író valahol Génua táján bujkál gazdája úgy tudja, hogy még nem talált állandó lakhelyre. Szabó Dezső egyáltalán titokban akarja tartani azt a helyet, ahol letelepszik s noha egy ízben írt is levelet régi lakására, abban is génuai poste-restante címet közölt. Ez azonban közvetlen elutazása után történt s azóta még nem adott életjelt magáról.

Ilyen körülmények persze megint alkalmasak pesti legendák gyártására, s máris akadtak olyanok, akik az elmúlt napokban látni vélték az Elsodort falu íróját valamelyik pesti kocsmában. A találgatások szálai azonban más legendákat is produkálnak Szabó Dezsőről. Vannak akik ismerik azt a dunántúli vendéglőst, akinek vidéki kocsmáját megvette Szabó Dezső. Ezek azt mondják, az Olaszországba való kirándulás csak humbug és Szabó már karácsonykor át is veszi a kis kocsma vezetését.

Hogy Szabó Dezső merre jár, mit csinál, nem egészen az író magánügye. De mi azt hisszük, hogy nem fog eltelni 15 év – amennyit külföldi tartózkodásának szánt – s egy-kettőre megint itt lesz a kétségtelenül érdekes egyéniségű Szabó Dezső, szeretett budai nyárspolgárai között.