Greinacher az elektroncsöves rezgéserősítőt arra használta fel, hogy egy-egy radioaktív sugárrészecskét hang útján jelezzen. A Geiger-féle kamra (1. kép, G) 2 cm átmérőjű fémcső, melyen 3 mm-es nyílás van. Szigetelő fedőn át fémcsúcs nyúlik be. A kamra fala 1500 volt pozitív feszültségen van. Ezt a feszültséget Greinacher úgy kapja, hogy váltakozó áramot egyenirányítóval (D) átalakít. Ennek két sarka közt Braun-féle elektrométer (E) van.

Az elektroncső (V) kapcsolását rajzunk világosan mutatja. Az anód (A) körében a telep (B) és telefon (Te) van, a katód (K) körében az izzító áramforrás (D. szabályozó ellenállás (W) és kulcs. A kamra fémcsúcsa az elektroncső rácsával (R) érintkezik.

A radioaktiv anyag a kamra nyílása előtt van. Valahányszor sugár lép a kamrába, a fémcsúcs kisül. Ezáltal a rács pozitív feszültséget kap, az anódáram erősödik, ezt pedig a telefon pattogással jelzi. Azok az elektronok, melyek az izzó katódból kiindulnak, negatív töltésükkel csakhamar közömbösítik a rács pozitív feszültségét és így a cső ismét kezdeti állapotába jut.

Közelítsünk a kamrához α-sugárzó poloniummal. Ha a polonium a csúcstól éppen annyira van, mint az α -sugarak hatástávolsága, akkor a pattogó hang megkezdődik. További közelítésnél a pattogások sűrűbbek, végül éles hanggá olvadnak, így az - α sugarak hatástávolságát könnyen meg lehet határozni. Ha a hatástávolságon még éppen túlvagyunk és meleg kezünket a sugárzás alá tartjuk, akkor hangot hallunk. A felmelegített levegőben ugyanis a hatástávolság nagyobb lett.

Kapcsoljunk a telefon helyébe érzékeny galvanométert, akkor a kamrába érkező egyes sugárrészecskék a galvanométert kitérítik, ezt pedig fotográfus-szalagon fel lehet jegyeztetni, sőt így az egyes kisülések erősségét is láthatjuk. Két egyszerre érkező sugarat meg lehet figyelni, az α és β-részecskéket meg lehet különböztetni.

M. J.