Emlékeznek még, hogy mi volt az 1900-as párizsi világkiállítás jelmondata? „A tudományok és a művészetek üdvözlik az új évszázadot!” Deklarált célja „minden emberi tevékenységi terület maradéktalan muzealizálása” volt. Fennkölt cél, heroikus munka, „világraszóló” eredmény!

Persze már akkor sem volt a helyzet ennyire egyértelmű. Az 1900-as és az azt megelőző 19. századi kiállítások elsősorban gazdasági szükségletet elégítettek ki. Szükség volt rájuk az új technikai eljárások és találmányok elterjedésének elősegítéséhez, fontosak voltak az egyes nemzetek techniaki és gazdasági erejének összeméréséhez… Kicsit úgy hangzik ez – főleg 1912-ből visszatekintve -, mint egy „békés próbaháború”.

De 1910-ben lezárul a „világkiállítások kora” és az 1912-es évet a napisajtó a „dühöngő béke korának” nevezi. Micsoda gyönyörű képzavar! S mégis pontosan kifejezi a korabeli állapotokat. Mert béke – legalábbis a Monarchiában és hivatalosan – ekkor még van. Világszerte hatalmas léptekkel fejlődik a tudomány és a technika, biztató kisérleteket folytatnak a rák gyógyításában, elektromos készülékekkel masszírozzák a fájdalmas testrészeket, fényképeket készítenek a tenger mélyén és szinte naponta adnak át újabb és újabb hadihajókat.

És persze „aczélpánczéllal” borított hadi automobilokat, amiket kiállításokon is bemutatnak, a cikkben említett két modellt például Berlinben lehetett megszemlélni. Ez önmagában roppant hasonlít a „pavillonok nemes vetélkedésére”, amit Párizsban szemlélhettünk anno… csakhogy a „modern kor” nemzetei már nem elégszenek meg ennyivel! Főleg nem a „németek és a franczák”, akik „hadi találmányai” 1912-ben már nyíltan felvállalt versenyben állanak egymással.

A két hadi automobil valóban nagyon „korszerű”, valóban lemérhetjük rajtuk, hogy „mekkora haladást tett a technika az elmult tiz évben”! Még szerencse, hogy „egyelőre azonban nem a feltalálók, hanem a közelünkben duló háboruban résztvevő nemzetek használják.”! Bár „az egyesült balkán-nemzetek a franczia, a török haderő a német tipust alkalmazzák. A két hadviselő fél tehát a két nagy európai rivális jövőbeni hadieszközét próbálja ki s hogy melyik milyen sikerrel, azt a napilapok harcztéri tudósitásaiból tudhatja meg az olvasó.”- tájékoztat bennünket a cikk írója.

Ez már nem a világkiállítások „békés háborúja”, hanem a „dühöngő béke korának” vetélkedése és erőfitogtatása. Az 1900-as eszméből azért megmaradt a heroikus munka és a „világraszóló” eredmény – de hol vannak már a fennkölt célok?! A „nemes vetélkedést” egy évtized alatt világháborúvá alakítottuk. Mert mi másnak nevezhetnénk azt az időt, amikor egy hadi automobilról, mint „a két nagy európai rivális jövőbeni hadieszközéről” beszélünk és ezen senki sem csodálkozik? Amikor egy (közelben dúló) háborúra úgy tekintünk, mint hadi bemutatóra s izgatottan várjuk az „eredményhirdetést”, amelyben az a tét, hogy melyik nemzet hadi technikája nyerjen „díjat”?

A mai, televízión nevelkedett olvasó már jól tudja: ha egy filmben pisztolyt látunk, az biztosan elsül előbb-utóbb. Úgy látszik, tudták ezt televíziót soha nem látott elődeink is: akinek van hadihajója és hadi automobilja, az használni is fogja – s nem csak a világkiállításokon.

S hogy a világkiállítások „nemes vetélkedése” valóban nem más, mint „békés háború”, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az 1938-as new yorki, ahol a kiállítási standokat a fegyverkezéssel kapcsolatos termékek jellemezték elsősorban.

Érdemes lenne kicsit eltöprengeni azon, hogy vajon miről szólnak például a manapság oly népszerű „repülőnapok”…